thumb|Manzárdtető rajza A manzárd beépített tetőtérben elhelyezkedő szoba vagy lakás. A 18. századi Franciaországban egy speciális alakú tető (úgynevezett "törött tető") neve. A manzárdtetőt úgy tervezték, hogy megkönnyítse a tetőtér lakássá történő kiépítését.
Az elnevezés François Mansart (1598–1666) francia építész és unokaöccse, Jules Hardouin-Mansart (1646–1708) nevéből ered, de nem ők a manzárd feltalálói. Már száz évvel előttük a Louvre építésze, Pierre Lescot megvalósította ezt a helytakarékos ötletet. Az viszont igaz, hogy a két Mansart tette népszerűvé Párizsban ezt a technikát, ezért kapcsolódott az ő nevükhöz. bélyegkép|Manzárd tetejű pajta Minnesotában A 18. század közepétől az elnevezés megjelent Angliában és Németországban is, először a tető, majd a lakás megnevezésére. Később a név a szegénység és nyomor szinonimája lett, például az 1920-as években Németországban manzárdkávénak (Mansardenkaffee) nevezték az olcsó kávépótlékot. Érdekesség, hogy Szlovákiában manzárdnak nevezik a stúdiólakást.
A manzárd lakóépületek mellett tanyasi, mezőgazdasági épületeknél is elterjedt, főleg Amerikában; tipikusan istállók, pajták, fészerek rendelkeznek ilyen tetővel.
Jegyzetek
Kategória:Épületszerkezeti elemek Kategória:Helyiségek