Címvédő Kihívó center|Mihail Tal|140px center|Mihail Botvinnik|140px Mihail Tal Mihail Botvinnik 8 13

Az 1960-as sakkvilágbajnokság győztese Az exvilágbajnok Élő-pontszáma: 2796(világranglista 1. helyezett) Élő-pontszáma: 2729(világranglista 9. helyezett)

Az 1961-es sakkvilágbajnokság a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett 24 játszmás visszavágó párosmérkőzés, amelyre a címvédő szovjet Mihail Tal és az exvilágbajnok kihívó szovjet Mihail Botvinnik között a Szovjetunióban, Moszkvában került sor 1961. március 15.–május 4. között.

A mérkőzés Mihail Botvinnik 13–8 arányú győzelmével ért véget, ezzel visszaszerezte a világbajnoki címet.

Előzmények Alekszandr Aljechin sakkvilágbajnok 1946-ban bekövetkezett halála miatt a Nemzetközi Sakkszövetség a világ akkor legerősebbnek számító sakkozói részvételével 1948-ban ötfordulós körmérkőzéses versenyt rendezett, amelynek győztese, Mihail Botvinnik lett jogosult a sakkvilágbajnoki cím viselésére.

A FIDE 1946-ban Hágában meghatározta az egyéni világbajnokság további menetének szabályait. Eszerint háromévenként kell világbajnoki párosmérkőzést rendezni, amelyet meg kell előznie a világbajnokjelölt személyét kiválasztó versenysorozatnak, amely zónaversenyekből, egy zónaközi versenyből és egy világbajnokjelölti tornából áll. A versenysorozat győztese játszhat 24 játszmás párosmérkőzést a regnáló világbajnokkal. A FIDE döntött arról is, hogy a párosmérkőzés döntetlen eredménye esetén a világbajnok megtartja címét. Ha a világbajnok elveszti címét, akkor egy éven belül visszavágót kérhet.

1951-ben David Bronstejn és 1954-ben Vaszilij Szmiszlov is 12–12–es döntetlent játszott a regnáló világbajnokkal, így Botvinnik mindkét esetben megvédte címét.

Az 1957-es sakkvilágbajnokságon Vaszilij Szmiszlovnak második próbálkozásra sikerült elhódítania a világbajnoki címet, miután 12,5–9,5 arányú győzelmet aratott, azonban Botvinnik élve a szabályok biztosította visszavágó lehetőségével 1958-ban 12,5–10,5 arányú győzelmével visszahódította azt.

Az 1960-as sakkvilágbajnokságon Mihail Tal 12,5 – 8,5 arányban győzött Botvinnik ellen, és elhódította tőle a világbajnoki címet. Botvinnik élt a visszavágás lehetőségével.

A világbajnoki döntő A két játékos az 1960-as világbajnoki döntő kivételével még egyszer sem játszott egymással. Az egymás elleni eredményük így megegyezik az ottani eredménnyel: Tal 6-szor, Botvinnik 2-szer győzött, 13 döntetlen mellett.

Tal 1958. októbertől folyamatosan vezette a világranglistát. Botvinnik az 1960. májusban elvesztett világbajnoki döntő után visszaesett a 9. helyre, sőt 1961. februárban már csak a 11. volt. A visszavágó kezdetén, 1961. márciusban visszakerült a legjobb 10-be, de csak a 9. helyen.

A mérkőzés szabályait a FIDE 1949. márciusban Párizsban tartott kongresszusa határozta meg. A győztes az, aki először éri el a 12,5 pontot legfeljebb 24 játszmából. 12–12 esetén a világbajnok megtartja címét. 2,5 óra állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, majd óránként 16 lépést kellett tenni. Ötórányi játék után a játszma függőben maradt, amelyet másnap folytattak.

Botvinnik győzelmével kezdődött a mérkőzés, de következő játszmában Tal máris egyenlített. A harmadik játszmát ismét Botvinnik nyerte, majd három döntetlen után a 7–13. játszmák mindegyike döntéssel végződött, méghozzá 5–2 arányban Botvinnik javára, ezzel már négy ponttal, 8,5–4,5-re növelte előnyét. A 16. játszma után már 10,5–5,5 volt az állás, amikor a három következő játszmában Tal valamelyest javított, mert kettőt megnyert, és csak egyet vesztett el. A 20. játszma maratoni, 121 lépéses döntetlenje után Botvinniknak már csak fél pont kellett a győzelemhez. A 21. játszma megnyerésével ezt még túl is teljesítette, így 13–8-as végeredménnyel ismét visszaszerezte az egy évvel korábban elvesztett világbajnoki címét.

Botvinnik az elvesztett 1960-as világbajnoki döntő után alaposan kielemezte Tal játékát, és a személyre szabott felkészülés meghozta számára a várt eredményt. „Zárt állásokat játszottam, amelyekben Tal nem tehet szert előnyre.” – mondta a mérkőzés után. Tal nyilatkozata: „Botvinnik nagyon jól felkészült a visszavágóra. Jobban ismerte a játékomat, mint én az övét.”

+Világbajnoki visszavágó párosmérkőzés (1961)VersenyzőOrszág 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Nyert Pont Mihail Tal 0 1 0 ½ ½ ½ 0 1 0 0 0 1 0 ½ 0 ½ 1 0 1 ½ 0 5 8 Mihail Botvinnik 1 0 1 ½ ½ ½ 1 0 1 1 1 0 1 ½ 1 ½ 0 1 0 ½ 1 10 13

A világbajnoki visszavágó játszmái A világbajnoki visszavágó mérkőzés mind a 21 játszmája megtalálható a Chessgames oldalán. A döntéssel végződött játszmák:

1. játszma Botvinnik–Tal 1–0 41 lépés Nimzoindiai-védelem, futótámadás ECO E48

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.d4 Fb4 4.e3 O-O 5.Fd3 d5 6.a3 dxc4 7.Fxc4 Fd6 8.Hf3 Hc6 9.Hb5 e5 10.Hxd6 Vxd6 11.dxe5 Vxd1+ 12.Kxd1 Hg4 13.Ke2 Hcxe5 14.Fd5 c6 15.Fe4 Fe6 16.Hd2 Bad8 17.h3 Hf6 18.Fc2 Bd7 19.b3 Bfd8 20.Bd1 Hd3 21.Fxd3 Bxd3 22.Fb2 B3d7 23.Fxf6 gxf6 24.b4 Ff5 25.Hb3 Fd3+ 26.Ke1 b6 27.Bac1 Fe4 28.f3 Bxd1+ 29.Bxd1 Bxd1+ 30.Kxd1 Fd5 31.Hd4 c5 32.bxc5 bxc5 33.Hb5 a6 34.Hc7 Fc4 35.He8 f5 36.h4 Kf8 37.Hd6 Ff1 38.g3 Ke7 39.Hxf5+ Ke6 40.e4 Ke5 41.Kd2 1-0

2. játszma Tal–Botvinnik 1–0 45 lépés Caro–Kann-védelem, klasszikus változat ECO B18

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.Fc4 e6 7.H1e2 Hf6 8.Hf4 Fd6 9.O-O Hd5 10.Hgh5 O-O 11.Fb3 Hd7 12.Hxg6 hxg6 13.Hg3 Vh4 14.Vd3 Bad8 15.Be1 H7f6 16.h3 Ff4 17.c3 b6 18.Vf3 Fxc1 19.Baxc1 Vf4 20.Ve2 c5 21.Bcd1 Vc7 22.dxc5 bxc5 23.He4 Hxe4 24.Vxe4 Hf6 25.Ve2 Bxd1 26.Bxd1 Bd8 27.Bxd8+ Vxd8 28.Fc4 Vb8 29.Vd2 Vc7 30.Ff1 Kf8 31.b4 cxb4 32.cxb4 Hd5 33.a3 Vc3 34.Vg5 Vf6 35.Vg3 Vf4 36.Vd3 Vc1 37.a4 Kg8 38.a5 Ve1 39.Vd4 a6 40.b5 axb5 41.a6 Va5 42.a7 b4 43.Fc4 f6 44.Fb5 b3 45.Va4 1-0

3. játszma Botvinnik–Tal 1–0 43 lépés Nimzoindiai-védelem, futótámadás ECO E48

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.d4 Fb4 4.e3 O-O 5.Fd3 d5 6.a3 dxc4 7.Fxc4 Fd6 8.Hf3 Hc6 9.b4 e5 10.Fb2 Fg4 11.d5 He7 12.h3 Fd7 13.Hg5 Hg6 14.He6 fxe6 15.dxe6 Kh8 16.exd7 Vxd7 17.O-O Vf5 18.Hd5 Hg8 19.Vg4 Vc2 20.Ve2 Vf5 21.Vg4 Vc2 22.Ve2 Vf5 23.e4 Vd7 24.Bad1 Bad8 25.Vg4 Ve8 26.g3 Hh6 27.Vh5 Hg8 28.Ve2 H6e7 29.He3 Hh6 30.Hg4 Hxg4 31.hxg4 Hc6 32.Kg2 Fe7 33.Fd5 Hd4 34.Fxd4 exd4 35.Fc4 c5 36.b5 Ff6 37.f4 d3 38.Bxd3 Bxd3 39.Fxd3 Fd4 40.e5 g6 41.Bh1 Kg7 42.Ve4 b6 43.Fc4 1-0

7. játszma Botvinnik–Tal 1–0 33 lépés Nimzoindiai védelem, Saemisch-változat ECO E24

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.d4 Fb4 4.a3 Fxc3+ 5.bxc3 b6 6.f3 Fa6 7.e4 d5 8.cxd5 Fxf1 9.Kxf1 exd5 10.Fg5 h6 11.Va4+ c6 12.Fh4 dxe4 13.Be1 g5 14.Ff2 Ve7 15.He2 b5 16.Vc2 Vxa3 17.h4 gxh4 18.Fxh4 Hbd7 19.Hg3 O-O-O 20.Hxe4 Bhe8 21.Kf2 Hxe4+ 22.fxe4 f6 23.Ba1 Ve7 24.Bxa7 Vxe4 25.Vxe4 Bxe4 26.Ba8+ Hb8 27.Fg3 Kb7 28.Bha1 Bc8 29.B8a7+ Kb6 30.Fxb8 b4 31.Fd6 bxc3 32.Fc5+ Kb5 33.B1a4 1-0

8. játszma Tal–Botvinnik 1–0 29 lépés

Caro–Kann-védelem, Botvinnik–Carls-védelem ECO B12

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.dxc5 e6 5.Vg4 Hc6 6.Hf3 Vc7 7.Fb5 Fd7 8.Fxc6 Vxc6 9.Fe3 Hh6 10.Fxh6 gxh6 11.Hbd2 Vxc5 12.c4 O-O-O 13.O-O Kb8 14.Bfd1 Vb6 15.Vh4 a5 16.Bac1 Bg8 17.Hb3 a4 18.c5 Vc7 19.Hbd4 Bc8 20.b4 axb3 21.axb3 Vd8 22.Vxd8 Bxd8 23.b4 Bg4 24.b5 Bc8 25.c6 Fe8 26.Bc2 Fg7 27.Ba1 Fxe5 28.Hxe5 Bxd4 29.Hd7+ (diagram) 1-0 (29.-Fxd7-re 30.cxd7 Bd8 31.Bc8+ Bxc8 32.Ba8+ Kxa8 33.dxc8=V+)

9. játszma Botvinnik–Tal 1–0 73 lépés Angol megnyitás, Keres-változat ECO A23

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.g3 c6 4.Hf3 e4 5.Hd4 d5 6.cxd5 Vb6 7.Hb3 cxd5 8.Fg2 a5 9.d3 a4 10.Fe3 Vb4 11.Hd4 a3 12.Hc2 Vxb2 13.Fd4 Fb4 14.Hxb4 Vxb4 15.Fxf6 gxf6 16.O-O Fe6 17.Bc1 Hc6 18.dxe4 dxe4 19.Hxe4 Fxa2 20.Hd6+ Kf8 21.Hxb7 He5 22.Hc5 Bb8 23.Ha6 Fb3 24.Hxb4 Fxd1 25.Bfxd1 Bxb4 26.Ba1 Bb2 27.Kf1 Kg7 28.Bxa3 Bc8 29.Fe4 Be8 30.Ba4 Be7 31.Ff5 Bc7 32.Bh4 h6 33.Ba4 Bc5 34.h3 Hc4 35.Fd3 He5 36.Fe4 Hc4 37.Fd3 He5 38.Fe4 Hc4 39.Ke1 He5 40.Bad4 Bc3 41.B1d2 Bc1+ 42.Bd1 Bc3 43.f4 f5 44.Fxf5 Hc4 45.B4d3 Bcc2 46.Fg4 Ba2 47.Bb3 Kg6 48.Kf2 Hd2 49.Be3 Hc4 50.Bb3 Hd2 51.Be3 Hc4 52.Be8 Hd2 53.Be5 Kf6 54.Bf5+ Kg6 55.Be5 Kf6 56.Fh5 Bc3 57.h4 Bc4 58.Ff3 Bcc2 59.Fd5 Ba4 60.Ff3 Baa2 61.Be1 Ba4 62.h5 Bc3 63.Fg2 Bc2 64.Bd1 Ba3 65.Fd5 Ba4 66.Ke1 Bd4 67.Fg2 Hb3 68.Bxd4 Hxd4 69.Kf2 He6 70.Fe4 Bb2 71.Bf5+ Kg7 72.Bd5 Kf6 73.Kf3 1-0

10. játszma Tal–Botvinnik 0–1 42 lépés Caro–Kann-védelem, Tal-változat ECO B12

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.h4 h6 5.g4 Fd7 6.h5 c5 7.c3 Hc6 8.Fh3 e6 9.Fe3 Vb6 10.Vb3 cxd4 11.Vxb6 axb6 12.cxd4 Ha5 13.Hc3 b5 14.Ff1 b4 15.Hb5 Kd8 16.Hf3 Hc4 17.Fxc4 dxc4 18.Hd6 Fxd6 19.exd6 Fc6 20.He5 Fxh1 21.Hxf7+ Ke8 22.Hxh8 Fe4 23.d5 exd5 24.Fd4 Hf6 25.Kd2 Kd7 26.Hf7 Ke6 27.He5 Kxd6 28.f3 Fh7 29.g5 hxg5 30.h6 gxh6 31.Hf7+ Ke6 32.Hxh6 Hg8 33.Hg4 Ff5 34.He3 Fg6 35.Hg4 Ff5 36.He3 Fg6 37.Hg4 Kd6 38.He5 Ff5 39.Hf7+ Kd7 40.Hxg5 He7 41.f4 Hc6 42.Hf3 Kd6 0-1

11. játszma Botvinnik–Tal 1–0 42 lépés Szláv védelem, csereváltozat ECO D14

1.d4 Hf6 2.c4 c6 3.Hc3 d5 4.cxd5 cxd5 5.Hf3 Hc6 6.Ff4 Ff5 7.e3 e6 8.Fb5 Fb4 9.He5 Va5 10.Fxc6+ bxc6 11.O-O Fxc3 12.bxc3 Vxc3 13.Vc1 Vxc1 14.Bfxc1 O-O 15.f3 h6 16.Hxc6 Bfe8 17.a4 Hd7 18.Fd6 Hb6 19.Fc5 Fd3 20.Hxa7 Bxa7 21.Fxb6 Ba6 22.a5 Fc4 23.Ba3 f6 24.e4 Kf7 25.Kf2 Baa8 26.Ke3 Beb8 27.Bac3 Bc8 28.g4 Bab8 29.h4 Bc6 30.h5 Bbc8 31.e5 g6 32.hxg6+ Kxg6 33.B3c2 fxe5 34.dxe5 Bh8 35.Bh2 Bcc8 36.Kd2 Fb3 37.a6 Fc4 38.a7 Bh7 39.Ba1 Ba8 40.Fe3 Bb7 41.Bxh6+ Kg7 42.Bah1 Bb2+ 1-0

12. játszma Tal–Botvinnik 1–0 41 lépés

Francia-védelem, Winawer-változat ECO C18

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 Vc7 7.Vg4 f5 8.Vg3 He7 9.Vxg7 Bg8 10.Vxh7 cxd4 11.Kd1 Fd7 12.Vh5+ Kd8 13.Hf3 Vxc3 14.Ba2 Hbc6 15.Bb2 Kc7 16.Bb5 Bh8 (diagram) 17.Vxh8 Bxh8 18.Fb2 Vxf3+ 19.gxf3 Hg6 20.h4 Hgxe5 21.h5 Hf7 22.f4 Hd6 23.Bb3 He4 24.Ke1 Bh6 25.Fe2 Fe8 26.Bd3 Hf6 27.Fxd4 Hxd4 28.Bxd4 Fxh5 29.Bd3 Bh7 30.Bdh3 Fg6 31.Bxh7+ Hxh7 32.Bh6 Hf8 33.Bh8 Hd7 34.Bg8 Ff7 35.Bg7 Fe8 36.Be7 Kd8 37.Bxe6 Ff7 38.Bh6 Ke7 39.Fd3 Fe6 40.Bh5 Hf6 41.Bg5 1-0

13. játszma Botvinnik–Tal 1–0 41 lépés Királyindiai védelem, ortodox Saemisch-változat ECO E85

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 O-O 6.Fe3 e5 7.dxe5 dxe5 8.Vxd8 Bxd8 9.Hd5 Hxd5 10.cxd5 c6 11.Fc4 b5 12.Fb3 Fb7 13.O-O-O c5 14.Fc2 Hd7 15.He2 Ff8 16.Hc3 a6 17.b3 Bac8 18.Fd3 Hb6 19.Fe2 Bd6 20.Kb2 f5 21.Bc1 Bf6 22.a4 bxa4 23.bxa4 a5 24.Kc2 c4 25.Bb1 Fb4 26.Ha2 Fc5 27.Fxc5 Bxc5 28.Hc3 Fc8 29.Bb2 Fd7 30.Bhb1 Fxa4+ 31.Hxa4 Hxa4 32.Bb8+ Kg7 33.B1b7+ Bf7 34.d6 Bxb7 35.Bxb7+ Kf6 36.Bxh7 Bc8 37.d7 Bd8 38.Fxc4 Hc5 39.Bf7+ Kg5 40.Fb5 fxe4 41.fxe4 1-0

15. játszma Botvinnik–Tal 1–0 63 lépés Királyindiai védelem, Saemisch-változat ECO E81

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 O-O 6.Fe3 c6 7.Fd3 e5 8.Hge2 exd4 9.Fxd4 c5 10.Ff2 Hc6 11.O-O a6 12.Vd2 Fe6 13.Bad1 Va5 14.b3 Bab8 15.Fb1 Bfd8 16.f4 Fg4 17.h3 Fxe2 18.Hxe2 Vxd2 19.Bxd2 Be8 20.Hg3 Ff8 21.Be1 Be6 22.Hf1 Bbe8 23.Bde2 Fg7 24.g4 Hd7 25.Kg2 B6e7 26.Hh2 Hf8 27.Fh4 He6 28.Bf1 Bd7 29.g5 h5 30.gxh6 Fxh6 31.Hg4 Fg7 32.Hf6+ Fxf6 33.Fxf6 Hg7 34.Bd2 Hh5 35.Fc3 Bed8 36.Fc2 Kf8 37.Fd1 Ke7 38.Fg4 Bc7 39.f5 Ke8 40.f6 b5 41.Bd5 bxc4 42.bxc4 Bb7 43.Kf3 Bb4 44.Fxb4 Hxb4 45.Fxh5 Hxd5 46.exd5 gxh5 47.Bb1 Kf8 48.Bb6 Kg8 49.Kf4 Kh7 50.Kg5 Bg8+ 51.Kxh5 Bg3 52.h4 Be3 53.Bxd6 Be5+ 54.Kg4 Kg6 55.Kf4 Bf5+ 56.Ke3 Bh5 57.Bxa6 Bxh4 58.Kd3 Kf5 59.Bc6 Bh2 60.Bxc5 Bxa2 61.Bc7 Kxf6 62.Bd7 Ke5 63.Be7+ 1-0

17. játszma Botvinnik–Tal 0–1 83 lépés

Királyindiai védelem, Saemisch-változat ECO E80