A (magyarul: kommentárja) a Tavasz és ősz ( 《春秋》) című történeti mű három fennmaradt kommentárjának egyike, amelyet később, jelentősége miatt a konfuciánus kánon művei közé emeltek.
Leírás A Tavasz és ősz című történeti mű, amelyről a Keleti -dinasztia első fele, az i. e. 722-től – i. e. 481-ig terjedő időszak a nevét is kapta az egyik legjelentősebb és legkorábbi történeti mű. A történeti mű Lu (鲁) állam egymást követő tizenkét fejedelmének ( 公) uralkodás alapján, kronologikus sorrendben tárgyalja a kínai ókor majd két és fél évszázadának történetét. Menciusz a szerzőségét magának Konfuciusznak tulajdonítja, és a konfuciánus öt klasszikus egyike. Szövege azonban csak a hozzáírt, három fennmaradt kommentárból ismert, melyek közül a legteljesebb és legfontosabb a (左转).
A legkorábbi bibliográfiák tanúsága szerint a krónikához eredetileg öt különböző szerző is készített kommentárt. A -féle (左) kommentár mellett máig fennmaradt és ismert a (公羊) és a Liang (穀梁) által írt kommentár is. Ezeket ma a „Tavasz és ősz három kommentárja” néven emlegetik. A másik két kommentár elveszett.
Jegyzetek
Források Anne Cheng. "Ch'un ch'iu 春秋, Kung yang 公羊, Ku liang 穀梁 and Tso chuan 左傳". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 67–76.
Külső hivatkozás
Kategória:Ókori kínai történeti irodalom Kategória:Konfuciánus könyvek