Verseghy Ferenc (Szolnok, 1757. április 3. – Buda, 1822. december 15.) magyar költő, polihisztor, műfordító, irodalomszervező, nyelvész, énekes, hárfás, zeneszerző, pálos szerzetes, katolikus pap.

Életpályája Apját, Verseghy Jánost, aki sóházi tiszt volt, korán elvesztette. Anyja újraházasodott, mostohaapja jómódú uradalmi számadó volt, aki támogatta alsófokú tanulmányait. A gimnázium három alsóbb osztályát (principia, syntaxis, grammatica) 1766-től a pesti piarista gimnáziumban végezte,Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, III.9: Budapesti gimnázium levéltára, a: Régi korszak, 1: Anyakönyvek, 2. kötet, pp. 28,43 54. a két felsőbb osztályt 1771-től pedig Egerben, a jezsuitáknál. 1771-ben az egri papnövendékek közé vették fel. 1777-ben azonban elhagyta a szemináriumot, egy évet a budai egyetemen töltött, majd Jenő (Eugenius) néven belépett a pálos szerzetesrendbe. A teológiát Nagyszombatban végezte, ahol fiatal növendéktársait héber és görög nyelvben oktatta, s 1781. április 22-én pappá szentelték. A budai egyetemen 1782-től felsőbb matematikát és teológiát hallgatott. 1783-ban filozófiai doktorrá, 1784-ben pedig a hittudományok borostyánosává avatták.

A pálos rendben tanulmányi felügyelő, majd Pesten hitszónok volt. Beszédeire távolabbról is eljártak. Amikor a pálos rendet 1786-ban eltörölték, áthelyezték tábori káplánnak; az orosz-török háború alkalmával a főhadiszálláson megbetegedett, kénytelen volt lemondani hivataláról, s magát három és fél évig Pesten és Budán kezeltetni, míg végre felgyógyult. 1789-ben és 1792-ben cenzori állásért folyamodott a Helytartótanácshoz, kérvényében széles körű nyelvtudására hivatkozott.

Háromszáz forint nyugdíjából éldegélt, s már jelentékeny sikerrel belevegyült az irodalmi mozgalmakba, amikor 1794. december 11-ére virradóra a Martinovics-ügyben elfogták, azzal a váddal, hogy a Martinovics-féle kátét (Az ember és a polgár kátéja – Catéchisme de l'homme et du citoyen) terjesztette, s a Marseillaise-t lefordította. 1795-ben a Hétszemélyes Tábla halálra ítélte, ezt azonban kilenc évi várfogságra változtatták. Kufsteinben, Grazban és Brünnben töltötte fogsága idejét. 1803. augusztus 28-án kiszabadult és Szapáry János gróf nádori főudvarmester leányának nevelője lett; a gróf kieszközölte neki elvesztett szerzetesi nyugdíjának visszaadását is, és 1806 végén beajánlotta József nádorhoz magyar nyelvgyakorló mesternek.

Élete utolsó tizedében az egyetemi nyomda korrektúrákkal és átdolgozásokkal bízta meg, a Helytartótanács megbízásából pedig nyelvtani kézikönyveket szerkesztett. A jottista-ipszilonista háborúban a vesztesnek bizonyult ipszilonista szemlélet vezéralakja volt (ez a születőben lévő ortográfiában a kiejtés szerinti írásmódot alkalmazta volna, amely némileg bonyolultabb, de jobban alkalmazkodott volna az akkor aktuális nyelvváltozathoz).

Utolsó megbízatását az egyháztól kapta: felkérték a katolikus Biblia új kiadása kapcsán, hogy vesse össze a Káldi-féle magyar szöveget az eredetiekkel. Nem javasolta ennek az új kiadását, helyette új fordítást javasolt. Terjedelmes latin nyelvű jelentése ma is példaképe a szakszerű és lelkiismeretes fordításkritikának. Irodalmi polémiáktól, majd betegeskedéstől terhes élte végső éveit elvonultságban töltötte a budai várhegy keleti oldalán fekvő csinos házacskájában, ahol 1822. december 15-én hunyt el.

A Budakeszire vezető út melletti, mára már megszűnt vízivárosi temetőben temették el. Sírfeliratul e sorokat szánta magának:

„A sors elfojtván zöld rügyét Sírjában kezdi életét”.

Munkássága

A magyar felvilágosodás, majd a nemzeti ébredés és a hazafiság egyik első alakja volt. A magyar irodalomban mint lírai és elbeszélő költő, esztéta és mint nyelvész fejtett ki nevezetes munkásságot. Fogsága előtt főleg költőként és elméletíróként dolgozott. 1787-ben jelentek meg első versei a Magyar Musában. 1789-től a kassai Magyar Museumnak és a komáromi Mindenes Gyűjteménynek, fogsága után pedig a Hazai és Külföldi Tudósításoknak is dolgozott. Fordításain kívül egy eredeti cikke, „Az egyházi énekről” jelent meg ott, az I. kötetben.

Zeneértő, sőt zeneszerző volt, aki tanítását a német versformák elsőbbségéről nemcsak elméletileg, hanem a dalaira szerzett dallamokkal is támogatta. Kiváló énekes volt, és művészi fokon játszott hárfán. Mint ilyen, az egyik első névvel is ismert magyar hárfaművész. A hárfát gyakran alkalmazta verseiben szimbólumként. Kötetnyi dalt szerzett, melyeket kottázva könyvalakban jelentetett meg, a zenéről pedig ismeretterjesztő könyvet is írt.

Legtöbbet idézett műve Az igazi bölcs című epigramma, melyhez szintén írt zenét:

Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek, Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét. Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek, Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát.

Művei

Életében megjelent művek Keresztény ájtatosságok. Pest, 1786 Dusch Erkölcsi leveleinek második része. Ford. u. o, 1786 (Mind a két munka cenzori példány. Megvan az egyetemi könyvtárban.) Emlékeztető oszlop... 1. baronissa Vesselényi Máriának... emelt gróf Széki Teleki Ádám. Kolozsvár, 1786 és 1790 (költemény, névtelenül) A magyar hazának anyai szózattya az ország napjára készülő magyarokhoz. Hely n., 1790 (névtelenül) Egy jó szívből jött szatira avagy feddő költemény a magyar literatáróról. Hely n., 1791 (névtelenül) Rövid értekezés a musikáról. VI. énekkel. Bécs, 1791 Patikai Lukátsnak egy meglett és okos szántó-vevő embernek oktatásai a lovaknak, szarvasmarháknak, juhoknak és sertéseknek betegségeiről, azoknak gyógyításáról. u. o, 1792 (névtelenül) Mi a poézis? és ki az igaz poéta? Megtoldva Horátziusnak Pizóhoz és ennek fiaihoz írt levelével... és egynéhány költeményes enyelgésekkel. Uo. 1793 (névtelenül) Proludium in institutiones linguae hungaricae, ad systema Adelungianum, genium item linguarum orientalium, ac dialectum tibiscanum & transylvanam exactas. Pestini, 1793 Rikóti Mátyás, egy nyájas költemény, mellyel e hires magyar versszerzőnek pompás koszoruzása négysoru ritmusokban előadatik. Uo. 1804, két rézmetszettel (névtelenül). A digitalizált változat a Magyar Irodalmi Ritkaságok sorozatban 1935-ben megjelent kiadás alapján a REAL-EOD-ban. Nagy nevezetű és nagy tekintetű Kolomposi Szarvas Gergely urnak, mostoha ükömrűl kedves uram bátyámnak víg élete és nevetséges vélekedései... Uo. 1804–1805, két kötet (névtelenül) Neu verfasste ungarische Sprachlehre... Uo. 1805 (Ujabb kiadásai: Buda, 1817 és 1823) A tiszta magyarság, avagy a csinos magyar beszédre és helyes irásra vezérlő értekezések. Követi ezeket a cadentiák lajstroma, mellynek hasznát a filologusok és a poéták egyaránt vehetik. Pest, 1805 Neve napjára gróf Szapáry János urnak. Musikára tette Haaz János Budán 27. December 1805. Buda (költemény) A magyar musának háladatos öröme Herculesnek amaz öntött képzeténn, mellyet fels. urunk Jósef, Magyar országnak nádor-ispánnya a pesti nemzeti könyvtárnak ajándékozott. Uo. 1806 (költemény) Háladatos örömdal, mellyet Puchói Marczibány Istvány urnak és kegyelmes hitvesének, Kesseleökeöi Majthényi Mária aszszonynak tiszteletére a budai klastromban énekeltek Szent Erzsébetnek szerzetes leányai, midőn ő Excellentiájoknak fundatiójára az első három magyar szüzet, más kettővel együtt, a szent szerzet ruhájába felöltöztették. Pest, 1806 Tisztelete ő Excellentiájoknak Puchói Marczibány Istvány urnak és kegyelmes hitvessének, Kesseleököi Majthényi Mária aszszonynak, ama két jeles fundátionak alkalmatosságával, mellyeket a betegek számára tettek. Buda, 1806 (költemény) Magyar Aglája, avagy Kellemetesen mutató nyájaskodások külömbféle versnemekben. Uo. 1806 A magyar hárfásnak részént Aglájábul vett, részént újonnan szerzett énekei fortepianora. Két szakaszban. Pest, 1807 Száz esztendőre szólló... Kalendárium 1805–1905-ig... Uo. év n. (névtelenül) Gróf Kaczai-falvi László, avvagy a természetes ember. Egy igen mulatságos tanuságokkal bővelkedő történet. A Magyar Aglajának szerzője által. Uo. 1808, rézmetszettel (Névtelenül. Újra megjelent Kőszeghy-Winkler Elemér rajzaival. Budapest, 1911, Ism. Budapesti Szemle 146. k.). A digitális változat az 1911-es kiadás alapján, a Digitális Klasszika honlapján. Báró Külneki Gilméta kisasszony és Aranypataki György. Egy érzékeny történet a legujabb időkbül. Irta V. F. Buda, 1808 (névtelenül) Kresznerics Ferencz versei, melyek az 1809-iki franczia eseményekre vonatkoznak. Verseghy Ferencz által énekre téve Halotti tisztelete néh. Nméltgú Marczibányi Istvány urnak, ki 1810-ben Decembernek 21-dik napján végezvénn drága életét, a t. budai apáczáknak templomába temettetett. Buda, 1810 Az emberi nemzetnek Történetei, mellyeket a magyar nemességnek hasznos mulatságára öszveszedett egy emberszerető hazafi. Uo. 1810–1811, három kötet. (névtelenül) Vak Béla a magyarok királlya. A történetirásbúl vontt romános rajzolat. Pest, 1812, rézmetszettel (névtelenül) Exercitationes idiomatis hungarici secundum regulas epitomes concinnatae in usum gymnasiorum regni Hungariae Budae, 1816 (névtelenül) Oktatás a marhadögnek megelőzésérül és orvoslásárul... Uo. 1816, névtelenül Magyar ortografia, avvagy irástudomány, mellyben a magyar betűknek helyes kimondása és irása taníttatik. Bevezetés gyanánt a magyar nyelvtudományra. A nemzeti oskolák számára. Uo. 1816, 1817, 1820, 1821 és 1840, Toldy F. átdolgozásában (névtelenül) Analytica institutionum linguae hungaricae. Pars I. Etymologia... Pars II., Syntaxis linguae hungaricae. Pars III. Usus aestheticus Uo. 1816–1817, három kötet (névtelenül) Ungarische Rechtschreibung, als Einleitung in die ungarische Sprachlehre. Zum Gebrauch der Nationalschulen Uo. 1817 (névtelenül) Ungarische Sprachlehre zum Gebrauche der ersten Lateinischen und Nationalschulen. Uo. 1817 (névtelenül) A filozófiának a talpigazságira épített felelet a nemzeti muzéum nevében a magyar nyelv iránt tett s az 1818. esztendőben, bőjt elő havának 7. napjánn a hazai tudósításokba iktatott kérdésekre, melly értekezés gyanánt is szolgál egyszersmind a nyelvművelésnek mivoltárúl és akadállyairúl. Uo. 1818 Exercitationes Idiomatis Hungarici. Uo. 1818 (névtelenül) Magyar grammatika avagy nyelvtudomány, mellyben a hazai nyelvnek sükeres okokra épített regulái napkeleti nyelvhez illő tanitásrenddel mind és pontosan előterjesztetnek. A magyar nemzeti oskolák számára Uo. 1818 és 1821 Epitome institutionum grammaticarum linguae hungaricae. Uo. 1816–20, öt füzet (névtelenül) Dissertatio de versione hungarica Scripturae Sacrae cui specimina correctae atque ad Vulgatam exactae versionis una cum momentis exegetico-philologicis emendationum, in traductione Kaldiana institutendarum, subiunguntur. Uo. 1822 Universae Phraseologiae Latinae corpus, congestum a P. F. Wagner. Editio tertia novissimis curis emendata et auctu. Uo. 1822 (névtelenül)

Halála után megjelent versgyűjtemények és szépirodalmi művek Verseghy Ferencz Maradványai és élete. (Kiadta Sághy Ferencz). Uo. 1825 Verseghy Ferencz Költeményei. Kiadta Toldy Ferencz Pest, 1865 Kellemetesen mulató nyájaskodások Verseghy Ferencz verses elbeszéléseiből. Az 1806-iki első kiad. után; Buzárovits, Esztergom, 1888 (Mulattató zsebkönyvtár) Kellemesen mulató nyájaskodások. V. F. verses elbeszéléseiből. Az 1806-os első kiadás után Esztergom, 1893 (Mulattató zsebkönyvtár 52.) Válogatott lirai költeményei. Bpest, év n. (1901. Kiadta Madarász Flóris. Magyar Könyvtár 166.) Verseghy Ferencz Kisebb költeményei. Kiadják Császár Elemér és Madarász Flóris. Uo. 1910 (Régi M. Könyvtár. Szerk. Heinrich Gusztáv XXIV. kötet. Ism. Kath. Szemle) Verseghy Ferencz összes költeményei. I. Verseghy Ferenc kisebb költeményei; sajtó alá rend. Császár Elemér, Madarász Flóris; Franklin, Bp., 1910 (Régi magyar könyvtár) Válogatott versek; szerk., jegyz. Vargha Balázs; Magvető, Bp., 1956 (Magyar könyvtár) Verseghy Ferenc. 1757–1822; szerk. Kisfaludi Sándor; Szolnok Megyei Tanács Verseghy Könyvtára–TTIT, Szolnok, 1957