Tláhuac Mexikóváros legkeletebbi kerülete. Lakossága 2010-ben meghaladta a 360 000 főt.
Földrajz Fekvése A Szövetségi Körzet keleti felén fekvő kerület mintegy harmada beépített terület, a többi főként mezőgazdasági hasznosítás alatt áll. Nagy része sík terület, de délnyugati csücskében a Teuhtli nevű vulkán emelkedik, északi határán pedig néhány, több száz méter relatív magasságú hegy: a Xaltepec, a Tetecón és a Guadalupe. A kerület fő vízfolyása három csatorna: az Amecameca, a Chalco és a Grande.
Éghajlat A kerület éghajlata meleg, de nem forró, és nyáron–ősz elején csapadékos. Minden hónapban mértek már legalább 32 °C-os hőséget, de a rekord nem érte el a 39 °C-ot. Az átlagos hőmérsékletek a januári 13,9 és a májusi 19,1 fok között váltakoznak, gyenge fagyok előfordulnak. Az évi átlagosan 546 mm csapadék időbeli eloszlása nagyon egyenetlen: a júniustól szeptemberig tartó 4 hónapos időszak alatt hull az éves mennyiség közel 75%-a.
Népesség A kerület népessége a közelmúltban igen gyorsan növekedett: ÉvLakosság1990206 7001995255 8912000302 7902005344 1062010360 265
Települései A kerülethez 40 külső település is tartozik, közülük a legnagyobbak lakossága 2010-ben a következőképpen alakult: TelepülésLakosság (2010)San Juan Ixtayopan24 120San Andrés Mixquic13 310Santa Catarina Yecahuitzotl9563San Nicolás Tetelco4246San Ignacio de Loyola728El Paraíso592
Története A Tláhuac név a Cuitláhuac navatl nyelvű szó rövidüléséből származik, de hogy ez a hosszabb szó mit jelent, arról többféle elképzelés is létezik. Van, aki szerint egyfajta penészes vízre utal, mások szerint a víz urának énekére, de van olyan feltételezés is, miszerint a víz őrzőjének helyét jelenti.
Tláhuacot az egykori Xochimilcói-tó egy szigetén alapították 1222-ben, első lakói a csicsimékek voltak. Többször elöntötte a víz, de a csinampás termelési rendszernek köszönhetően a település életben maradt és fejlődött. A 14. században az azcapotzalcói tepanékok hódították meg, de később a mexikák visszafoglalták. A spanyolok megérkezése után a ferencesek elkezdték a hittérítést, amit 1554-ben a domonkosok vettek át tőlük.
A Tláhuac körüli tó végleges kiszárítása a 19. század végén kezdődött meg, ekkor épült fel az itt áthaladó vasútvonal is. Egy 1903-as törvény értelmében Tláhuac önálló községként megszűnt, de a forradalom után, 1924-ben Severino Cenicerosnak köszönhetően elszakadhatott Xochimilcótól, 1928 végén pedig önálló kerületté alakult Mexikóvároson belül.
Turizmus, látnivalók A kerületben megtekintésre érdemesek a korábbi évszázadok hittérítői által alapított templomok és kolostorok, valamint két múzeum: a Museo Regional de Tláhuac és a Museo Regional de Mixquic, ahol főként régészeti leleteket, ősi művészeti alkotásokat állítottak ki. A kerület két legfontosabb parkja a Bosque de Tláhuac és a Parque de los Olivos, ahova a kikapcsolódni és sportolni vágyók szívesen ellátogatnak. A Lago de los Reyes nevű, 1,9 hektáros tó szintén kedvelt célpontja a helyieknek. Ugyancsak találhatók értékek a természeti környezetben is, például a Mexikói-völgy egyik utolsó megmaradt vizes élőhelye, az úgynevezett Zona de los Humedales.
Jegyzetek
Kategória:Mexikóváros kerületei