bélyegkép|250px|A régi Stadtbahnállomás 1905-ben

A bécsi Schottenring metróállomás az U2-es és az U4-es metróvonalak egyik átszállópontja a város első (Innere Stadt) és második (Leopoldstadt) kerületének határán. A két metróvonal között még Karlsplatzon is át lehet szállni, de az utasok többsége a rövidebb átszállási idő miatt inkább ezt választja.regionalbahn.hu

Története

Az eredeti Schottenring állomást 1901. augusztus 6-án adták át Otto Wagner tervei alapján, a gőzüzemű Stadtbahn Donaukanal vonalának részeként. 1918-ban (az első világháború utolsó évében) bezárták, majd a villamosítás után 1925. október 20-án újra megnyitották. Az 1970-es években, amikor a Stadtbahn ezen részét átalakították metróvá elbontották, részben mert nem állt műemlékvédelem alatt, valamint ekkor már felmerült az U2-es metróvonal megépítése, amit a Zweierlinie átalakításával idáig kívántak építeni. 1978. április 3-án az állomást átadták az U4-es metró számára, majd 1980. augusztus 3-ától az újonnan avatott U2-es végállomásaként is szolgált.

2002 és 2008 között elkezdték elbontani az U2-es vágányait, ez idő alatt ideiglenesen a „spanyol megoldást” alkalmazták: az U4-es peronját középen metszve átvezették az U2-es vágányát, vagyis két szélen az U4-es, középen pedig az U2-es metró állt meg. Ilyen volt régen Meidling Hauptstraße, és napjainkban így néz ki a Stadion állomás is. Ez az állapot az U2-es 2008-as, Stadionig történt meghosszabbításáig állt fent, azóta az U4-es állomásán az U2-es vágányát elbontották, míg utóbbi számára egy új állomást építettek.

Jellemzői U2-es metró Az állomás kétvágányos, középperonos kialakítású a földfelszín alatt épült. Belső burkolata fényes fehér lemezek, színvilága egységes a tőle Seestadt felé eső megállókkal, belső elrendezése teljesen megegyezik Taborstraße megállóéval. Az állomás liftekkel akadálymentesített.

U4-es metró Az állomás kétvágányos, középperonos kialakítású és a földfelszín alatt épült. Belső burkolata zöld-fehér, az utasok által használt padló fekete színű. Az állomás liftekkel akadálymentesített.

Átszállási kapcsolatok U2 (Karlsplatz ↔ Seestadt) U4 (Heiligenstadt ↔ Hütteldorf) Állomás Átszállási kapcsolatok Fontosabb létesítmények Schottenring (Éjszakai) Ferenc-József rakpart, Augartenbrücke (híd), Flex Club

Galéria

Fordítás

Források homepage.univie.ac.at homepage.univie.ac.at VEKE

További információk

Bécs metróállomásainak listája

Kategória:Bécsi metróállomások Kategória:1978-ban megnyílt vasútállomások Kategória:2008-ban megnyílt vasútállomások