Polina Szergejevna Gagarina (Szaratov, Szovjetunió, 1987. március 27. –) orosz énekesnő, dalszerző, színésznő és modell. Ő képviselte Oroszországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, Bécsben az A Million Voices című dalával. A döntőben 303 pontot sikerült összegyűjtenie, így a második helyezést érte el.
Zenei pályafutása
2003-ban részt vett a Star Factory című tehetségkutató második évadjában, amit végül meg is nyert. 2005-ben a Lettországban megrendezett New Wave Nemzetközi Énekversenyen harmadik helyezést ért el.
2015. március 11-én bejelentették, hogy ő fogja képviselni Oroszországot a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, Ausztria fővárosában, Bécsben.
Magánélete 1987. március 27-én, Szaratovban született. Első osztályos koráig Görögországban éltek, édesanyja ui. hivatásos táncosnő volt és szerződése ezt lehetővé tette. Apja 1993-ban bekövetkezett halála után visszaköltöztek Oroszországba, de aztán sürgősen visszatértek görög földre és Athénban telepedtek le. Polina iskoláit mégis szaratovi nagyanyjánál lakva fejezte be.
2007. augusztus 25-én összeházasodott Pjotr Kiszlov, orosz színésszel. 2007. október 14-én megszületett közös gyermekük, Andrej. A pár 2010 márciusában elvált.
2014. szeptember 9. óta Dmitrij Iszhakov fotóművész felesége.
Diszkográfia Szólóalbumok Poproszi u oblakov (2007) O szebe (2010)
Kislemezek Év Cím Album 2005 Kolibelnaja Poproszi u oblakov 2006 Ja tvoja 2007 Ja tyebja nye proscsu nyikogda Ljubov pod szolncem O szebe 2008 Ggye-to zsivjot ljubov Komu, zacsem? (Irina Dubcova közreműködésével) 2009 Propagyi vszjo 2010 Ja obescsaju 2011 Oszkolki 2012 Szpektakl okoncsen Nyet 2013 Navek 2014 Sagaj 2015 A Million Voices
Források
További információk
Polina Gagarina weboldala
Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:Orosz énekesek Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál pontbejelentői