Thorsten Fink (Dortmund, 1967. október 29. –) német labdarúgó, középpályás, edző.
Játékos pályafutása
Klubcsapatokban Thorsten Fink egy acélmunkás gyermekeként nőtt fel Dortmund-Martenben. A labdarúgást az SV Roland Marten csapatánál kezdte, és 1983-ban igazolt a Borussia Dortmund ifjúsági csapatához. 1989-ig játszott a Dortmund ifjúsági és amatőr csapatainál. 21 évesen a Bundesliga 2-ben szereplő SG Wattenscheid 09 csapatához írt alá. Első mérkőzését profiként mint védekező középpályás játszotta 1989. július 29-én a hazai pályán 4–1-es győzelemmel zárult mérkőzésen az SpVgg Bayreuth ellen. Első gólját a Hannover 96 ellen szerezte idegenben, 1989. augusztus 16-án, csapata 3–0-s győzelmet aratott. 1990-től (csapata ekkor jutott fel a Bundesligába) 1994-ig 125 első osztályú meccsen összesen 25 gólt szerzett, amely a mai napig klubrekord.
A Wattenscheid 1994-ben kiesett a Bundesligából, ekkor Fink a Karlsruher SC-hez igazolt, majd 1997-ben az FC Bayern Münchennel kötött szerződést. Habár nagy volt a konkurencia Münchenben, itt érte el legnagyobb sportsikerét, Ottmar Hitzfeld irányításával a csapat megnyerte a Bajnokok Ligáját. Emellett négyszer nyert bajnokságot, háromszor német kupát, valamint 2001-ben interkontinentális kupát a Boca Juniors ellen. Idővel Fink egyre inkább kiegészítő játékossá vált, azonban panasz nélkül fogadta el ezt a helyzetet, és megbecsülték lojalitásáért.
Fink összesen 150 Bundesliga mérkőzést játszott a Bayern Münchenben, mielőtt 2003-tól a müncheniek tartalékcsapatában játszott az akkori Regionalliga Südben. A 2003-2004-es szezonban az első csapat tartalékjátékosa volt. A második csapatban csapatkapitány volt, ameddig a térdében lévő porckárosodás miatt kénytelen volt pályafutását befejezni. 2006. április 2-án játszotta utolsó mérkőzését.
Fink 367 elsőosztályú mérkőzésen 40 gólt szerzett, 37 másodosztályú mérkőzésen 1 gólt, és 86 harmadosztályú mérkőzésen 6 gólt ért el.
A válogatottban A német U21-es utánpótlás-válogatottban egyszer lépett pályára, Kamerun ellen.
Edzői pályafutása Thorsten Fink a Bayern München első csapatánál töltött aktív időszaka után a Regionalligában szereplő csapatot segítette, Hermann Garland irányítása alatt, és ezzel párhuzamosan 2005 végéig labdarúgóedző képesítést szerzett a kölni sportfőiskolán.
FC Red Bull Salzburg 2006. szeptember 5-től 2007. június 16-ig az osztrák FC Red Bull Salzburg tartalékcsapatát irányította. Ezzel a csapattal bajnok lett a Regionalliga Westben, és feljutottak az Erste Ligába, amely az osztrák bajnokság másodosztálya. Ezt követően Giovanni Trapattoni segédedzője volt az elsőosztályú Red Bull Salzburgnál, ahol ezidőben játszott korábbi csapattársa, Alexander Zickler is, akivel hét éven keresztül játszott együtt Fink a Bayern Münchennél.
FC Ingolstadt 04 2008. január 5-én Fink aláírt egy vezetőedzői szerződést a német Regionalligában szereplő Ingolstadthoz, amellyel 2008. május 31-én feljutott a Bundesliga 2-be. A másodosztályban a csapat a szezon első felét követően a 12. helyen állt, azonban tizenegy győzelem nélküli mérkőzést követően a szezon második felére visszacsúszott a kieső helyre, ezért 2009. április 21-én Finket elbocsátották. 16 nappal ezt megelőzően a klub biztosította Finket, hogy a munkája a szezon végéig garantálva van. A felügyelőbizottság tagja, Andreas Schleef egy április 17-ei interjúban hangsúlyozta, hogy „egy edzőváltásnak a mostani időpontban már nincs értelme”. 2009. május 10-én egy interjúban Peter Jackwerth, a felügyelőbizottság elnöke úgy vélte, hogy Thorsten Finktől egy nyilvánvalóan sokkal korábbi időpontban kellett volna megválni.https://www.donaukurier.de/nachrichten/sport/fcingolstadt04/fc04-berichte/Wir-haetten-frueher-reagieren-muessen-art19158-2095317
FC Basel 2009. június 9-én Fink Christian Gross utódja lett edzőként az FC Baselnél. Hároméves szerződést kapott, és a rossz kezdés ellenére első szezonjában megnyerte az első címét edzőként, a svájci kupát, majd egy héttel később a bajnokságot is. Emellett a csapat 36 bajnoki mérkőzésen szerzett 90 góllal új rekordot állított fel Svájcban. 2010. augusztus 24-én a Basel bejutott a 2010–2011-es Bajnokok Ligája sorozat csoportkörébe. 2010. október 30-án Fink szerződését 2013 júniusáig meghosszabbították, kilépési záradék nélkül. 2011 májusában a Basellel megnyerte a csapat 14. bajnoki címét, ezáltal ismételten a Bajnokok Ligája résztvevője lett a klub.
Hamburger SV 2011. október 17-én mutatták be Finket a Bundesligában szereplő Hamburg edzőjeként, Michael Oenning utódjaként, akit 2011. szeptember 19-én elbocsátottak. A Basellel kötött szerződéséből a Hamburg kivásárolta. Fink a 9. játéknap után vette át a csapatot, a tabella utolsó helyén. A szezon első felének hátralevő részén sikerült stabilizálni a csapatot, ami a 13. helyet jelentette. A szezon gyengébbik második felében a HSV ismét a kiesés ellen küzdött, végül a 2011–2012-es szezont a 15. helyen zárta.
A 2012–2013-as szezonban a HSV Fink vezetése alatt egy rossz szezonkezdést követően éppen csak lemaradt a nemzetközi kupaszereplésről, a 7. helyen végzett. Ennek a szezonnak a mélypontja a Bayern Münchentől idegenben elszenvedett 2–9-es vereség volt, mindemellett a HSV kétszer is legyőzte a bajnoki címvédő és kupagyőztes Borussia Dortmundot (3–2 hazai pályán és 4–1 idegenben). A 2013–2014-es szezonban egy rossz kezdést követően Finket 2013. szeptember 17-én elbocsátották, miután csapata kikapott 2–6-ra a Borussia Dortmund ellen.
APÓ Ellínon Lefkoszíasz 2015 januárjában Fink aláírt egy féléves szerződést a ciprusi rekordbajnok APÓEL-lel egyéves hosszabbítási opcióval. A bajnoki második helyezett Apóllon Lemeszú ellen elszenvedett vereséget követően, amellyel a Lemeszú két pontra megközelítette az APÓEL-t, a klub két játéknappal a szezon vége előtt elbocsátotta Finket 2015. május 11-én. Nem sokkal később a klub már Fink nélkül lett bajnok és kupagyőztes.
FK Austria Wien A 2015-2016-os szezonra Fink vezetőedző lett az FK Austria Wiennél. Kétéves szerződést írt alá, amely egy további évvel hosszabbítható volt. Első szezonjában a tabella harmadik helyén végzett a csapattal, a következő szezonban másodikak lettek. 2018 februárjában mentették fel a feladatai alól, ekkor a csapat a hetedik volt a tabellán.
Menesztése előtt Finket esélyes tartották az osztrák válogatott edzői posztjára, azonban végül honfitársát, Franco Fodát választották.
Grasshopper Club Zürich 2018. április 23-án Fink a Grasshopper Club Zürich edzője lett. Egy kevésbé sikeres időszakot követően 2019. március 4-én bocsátották el, amikor a Grasshopper a 10., utolsó helyen állt a tabellán.
Vissel Kobe 2019 júniusában a japán elsőosztályú Vissel Kobe edzője lett, és 2020. január 1-jén megnyerte a japán kupát, Lukas Podolski és Andrés Iniesta játékosokkal, az első olyan japán mérkőzésen, amelyen videóbírót alkalmaztak. 2020 szeptemberében Fink bejelentette lemondását a Kobe edzői posztjáról.
Riga FC 2022. januártól májusig Fink a lett első osztályban szereplő Riga FC edzője volt.
Al-Nasr FC 2022 májusától 2022. november elejéig Fink az Egyesült Arab Emírségek elsőosztályú bajnokságában szereplő Al-Nasr csapatánál volt edző, Dubajban. Fink menesztésekor a csapat a tabella utolsó helyétől számított harmadik helyen állt.
Belga klubok A 2023–2024-es szezonban Fink a belga első osztályban szereplő VV St. Truiden edzője lett, Bernd Hollerbach utódjaként. 2024. június elején elhagyta a klubot, és a 2024–2025-ös szezonra a bajnoki rivális KRC Genkhez írt alá, határozatlan időre.
Sikerei, díjai
Játékosként Borussia Dortmund Német U17-es utánpótlásbajnok: 1984 Bayern München Német bajnok: 1999, 2000, 2001, 2003 Németkupa-győztes: 1998, 2000, 2003 Bajnokok Ligája-győztes: 2001 Interkontinentális kupagyőztes: 2001
Edzőként Vissel Kobe Japánkupa-győztes: 2019 FC Basel Svájci bajnok: 2010, 2011 Svájcikupa-győztes: 2010 FC Ingolstadt 04 Feljutó a Bundesliga 2-be: 2008 FC Red Bull tartalékcsapat Regionalliga West győztes
Jegyzetek
Fordítás
Források Adatlapja a fussballdaten.de oldalán Adatlapja a munzinger.de oldalán Adatlapja játékosként a transfermarkt.de oldalán Adatlapja edzőként a transfermarkt.de oldalán Adatlapja a weltfussball.de oldalán
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:A Borussia Dortmund II labdarúgói Kategória:Az SG Wattenscheid 09 labdarúgói Kategória:A Karlsruher SC labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:Az FC Bayern München II labdarúgói Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Az FC Ingolstadt 04 vezetőedzői Kategória:A Hamburger SV vezetőedzői Kategória:Az FC Basel vezetőedzői Kategória:A Grasshopper Club Zürich vezetőedzői