A Prevlaka-félsziget keskeny földnyelv Horvátország déli csücskében, az Adriai-tengeren, a Kotori-öböl bejáratánál. Státusza vitatott, Jugoszlávia felbomlása után Szerbia és Montenegró is magáénak tekintette. Súlyos harcok után 2002-ig ENSZ-kormányzás alatt állt, ekkor Horvátországnak ítélték. Montenegró ma is magának követeli.

Legdélibb pontja az Oštro-fok (olaszul Punta d'Ostro, am. „déli földnyelv”).

Punta d'Ostro erőd Az Oštro-fokon áll a romos Punta d'Ostro erőd, melyet 1856-ban kezdtek építeni a Habsburg Birodalom hadserege számára. A stratégiailag fontos helyen lévő erődítményből kiválóan ellenőrizhető a Kotori-öböl hajóforgalma. Ezért volt sokáig vitatott a félsziget tulajdonviszonya a délszláv háborút követően.

Az erőd megépítése óta gyakorlatilag változatlan formában áll. Pusztuló állapotában is fenséges, a míves katonai építészet remeke. Építésekor arra is volt figyelem, energia, hogy mészkő vakolatdíszekkel ékesítsék a falakat (mindezt egy olyan erőd esetében, ami a mázsás gránátokat tüzelő hajóágyúknak kellett, hogy ellenálljon!).

Az első világháborúban jelentéktelen károk keletkeztek benne, de a második már jobban megtépázta. 1943-ban német légitámadás érte az erődöt, az ezáltal okozott sebek láthatók ma is.

Az erődtől délre az öböl bejáratánál fekszik Mamula kicsiny szigete, amin szintén egy erőd áll.

Külső hivatkozások Punta d'Ostro és az otrantói csata – Ifjmonarchista.blog.hu, 2009. augusztus 17.

Kategória:Horvátország félszigetei Kategória:Vitatott területek Kategória:Dubrovnik-Neretva megye