Bérchules település Spanyolországban, Granada tartományban.

Népessége

Lakóinak száma az elmúlt években az alábbi módon változott:

Újévi ünnepség

A falu leginkább arról nevezetes, hogy az új évet augusztus első hétvégéjén ünneplik (Soxínű).

A szokás eredete

A hagyomány meglehetősen friss: 1994-ben vezették be. Ebben az évben ugyanis nem sikerült az új évet a hagyományos módon megünnepelni, mert a faluban 1993. december 31-én este 8 óra előtt egy kevéssel elment az áram. A szolgáltatást csak a következő évben sikerült helyreállítani, tehát a tervezett szilveszteri programokat nem tudták megtartani. Egy hónappal később a közösség falugyűlésen úgy határozott, hogy a veszteséges bárok és éttermek részleges kárpótlására az ünnepet nyáron tartják meg.

A szokássá vált nyárközepi fesztivál hatalmas turistalátványossággá nőtt: a zsákfaluba augusztus elején évente mintegy tízezer turista érkezik évente.

A rituálé

Az ünnepen hagyományos karácsonyi ételeket esznek, majd éjfél után bekapnak tizenkét szőlőszemet — ez a hagyomány szerint szerencsét hoz.

Jegyzetek

Források

Soxínű: 24.hu: A spanyol falu, ahol ma ünneplik az újévet

További információk

Kategória:Granada tartomány települései Kategória:Bottal létrehozott spanyol település cikkek