Luca Zidane Fernández (Marseille, 1998. május 13. –) korosztályos francia válogatott labdarúgó, de spanyol állampolgársággal is rendelkezik. Felnőtt szinten algériai válogatott, a spanyol Leganés játékosa.

Pályafutása Klubcsapatban Luca Zidane 2004-ben, hatéves korában került a Real Madrid akadémiájára. 2016-ban kötötte meg első profi szerződését, majd a tartalékcsapathoz, a Real Madrid Castillához került. Itt, majd az első csapatnál is édesapja, Zinédine Zidane volt az edzője. A Real Madrid első csapatában a 2017-2018-as bajnoki idény utolsó fordulójában, a Villarreal ellen mutatkozott be 2018. május 19-én. A mérkőzés 2-2-es döntetlennel ért véget. A 2018-19-es szezon 29.fordulójában a Huesca ellen játszott, a Real Madrid 3-2 arányban győzött. A 2019-20-as szezonba kölcsönbe került a másodosztályban szereplő Racing de Santander klubcsapatához.

2024. július 5-én a Granada hároméves szerződést kötött vele. 2026. augusztus 7-én felbontotta szerződését a klubbal. Augusztus 7-én egyéves szerződést írt alá a Leganés csapatával.

A válogatottban A francia U17-es labdarúgó-válogatott tagjaként részt vett a 2015-ös U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságon. Az U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság elődöntőjében a belga U17-es labdarúgó-válogatott ellen a rendes játék idő követően 1-1-es állás után a büntetőpárbajban három belga kísérletet is hárított, a mérkőzést a franciák 2–1-re nyertek meg és továbbjutottak a döntőbe. A francia válogatott 4–1-re legyőzte a német nemzeti csapatot a döntőbe, ezzel tizenegy év után ismét megnyerte a kontinenstornát.

2025. szeptember 19-én a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség jóváhagyta kérelmét, hogy sportállampolgárságát franciáról algériaira változtassa, így jogosulttá vált játszani az algériai válogatottban. Október 2-án elfogadta a meghívást a 2026-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező mérkőzéseire Szomália és Uganda ellen. Algéria színeiben tizenkét nappal később, a világbajnokság selejtező mérkőzésén debütált Uganda ellen, kezdőként. Vladimir Petković szövetségi kapitány beválogatta a 2025-ös afrikai nemzetek kupájára utazó keretbe. 2026. május 31-én bekerült a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra utazó 26 fős keretbe.

Család Édesapja az aranylabdás Zinédine Zidane, édesanyja Veronique Fernandez. Három testvére van, Enzo, Theo és Elyaz a Real Madrid korábbi akadémiájának tagjai.

Sikerei, díjai Franciaország U17 U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság: 2015

Jegyzetek

További információk Luca Zidane adatlapja az UEFA oldalon Luca Zidane adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Algériai labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Marseille-iek Kategória:A Real Madrid Castilla labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Racing Santander labdarúgói Kategória:A Rayo Vallecano labdarúgói Kategória:Az SD Eibar labdarúgói Kategória:A Granada labdarúgói Kategória:A CD Leganés labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói