Horst Mahseli (Beuthen, Németország, 1934. június 20. – Singen, Németország, 1999. december 3.) lengyel válogatott labdarúgó, csatár, később edző, a lengyel hadsereg tisztje.

Pályafutása Klubcsapatokban A Polonia Bytom ifjúsági csapataiban játszott 1948 és 1952 között. Az 1952-es szezonban a felnőtt csapat tagja lett, amely akkor az első ligában szerepelt. 1952. október 19-én debütált a csapatban a Wisła Kraków elleni mérkőzésen.

Az itt eltöltött három év alatt sikeresen szerepelt, 1954-ben a bajnokcsapat tagja volt. 1955-ben klubtársaival, Henryk Kempnyvel és Jan Bemmel a Legia Warszawához igazolt. Az új csapatban 1955. március 16-án játszotta az első mérkőzését. Tizenöt szezont töltött el itt. A klubbal három bajnoki címet nyert (1955, 1956, 1968–69), kétszer ezüstérmet (1960, 1967–68), egyszer pedig bronzérmet szerzett (1961). Négyszer lengyel kupagyőzelmet is ünnepelhetett. (1955, 1956, 1964, 1966).

A válogatottban 1955 és 1958 között játszott a lengyel válogatottban, kilenc mérkőzésen lépett pályára. 1955. május 29-én debütált a Románia elleni 2–2-es döntetlen során. Utolsó mérkőzését 1958. május 25-én játszotta a Dán válogatott elleni meccsen.

Statisztika A válogatottban Ország Év Pályára lépések Gólok Lengyelország1955 2 01956 4 01957 2 01958 1 0 Összesen 9 0

Irodalom Andrzej Gowarzewski, Stefan Szczepłek: Legia Warszawa. GiA Katowice, 1995. . Andrzej Gowarzewski: Biało-czerwoni. Dzieje reprezentacji Polski 1947-1970. GiA Katowice, 1995. (Fehér és piros. A lengyel válogatott története 1947–1970) Andrzej Gowarzewski: Mistrzostwa Polski. Ludzie (1945-1962). 100 lat prawdziwej historii. GiA Katowice, 2017. (Lengyel bajnokság (1945–1962). 100 év igaz történelme) Andrzej Gowarzewski: Mistrzostwa Polski. Mecze – Kluby – Sezony (1945-1955). 100 lat prawdziwej historii. GiA Katowice, 2018. (Lengyel bajnokság. Mérkőzések – Klubok – Idények (1945–1955). 100 év igaz történelme) Andrzej Gowarzewski: Mistrzostwa Polski. Mecze – Kluby – Sezony (1956-1962). 100 lat prawdziwej historii. GiA Katowice, 2018. (Lengyel bajnokság. Mérkőzések – Klubok – Idények (1956–1962). 100 éves igaz történelme)

Fordítás

További információk Horst Mahseli adatlapja a transfermarkt.de oldalon

Kategória:1934-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Bytomiak Kategória:Sziléziai németek Kategória:Poroszok Kategória:A Legia Warszawa labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok