A 99. Indianapolisi 500 mérföldes versenyt 2015. május 24-én rendezték meg az Indianapolis Motor Speedwayen. A programok május harmadikán, az újoncteszttel kezdődtek, majd kilencedikén a belső pályán került sor a Grand Prix of Indianapolisra.
A versenyt a kolumbiai Juan Pablo Montoya nyerte, 2000 után másodszor. Második helyen a Team Penske másik versenyzője, Will Power végzett, mögötte pedig Charlie Kimball, a pole-ból induló Scott Dixon, valamint Graham Rahal értek célba. A legjobb újonc a kolumbiai Gabby Chaves lett. Charlie Kimball pályafutása legjobb Indy 500-helyezését érte el a harmadik pozícióval, Montoya pedig felállított egy rekordot, ugyanis rajta kívül egy versenyzőnek sem telt el tizenöt év két egymást követő győzelme között.
A 2015-ös verseny során láthattunk először egyedi aerocsomagokat a Honda és a Chevrolet részéről a Dallara DW12 kasznikon.
Előzmények
Nevezések
Az 1996-os verseny győztese, Buddy Lazier indulni szeretett volna a versenyen családi csapata, a Lazier Partners Racing színeiben, azonban végül nem vett részt a kvalifikáción. Jonathan Byrd II édesapja tiszteletére Jonathan Byrd's Racing néven csapatot indított a 2015-ös versenyen. Az idősebb Byrd, akinek saját kávézója volt, olyan versenyzőket szponzorált korábban, mint Stan Fox, Arie Luyendyk vagy Rich Fogler. A Byrd's Racing versenyzője ezúttal Bryan Clauson volt. 2014. november 3-án bejelentették, hogy a Bryan Herta Autosport színeiben Jay Howard is rajthoz áll ezen a versenyen, azonban ez a kísérlet végül meghiúsult, és a csapatot végül egyedül az újonc Gabby Chaves képviselte. 2015. április 2-án Simona de Silvestro nevezését is véglegesítették az Andretti Autosportnál.
Szabályváltozások
Minden csapat harminchat szett gumit használhatott el a szabadedzések, az időmérő és a verseny során. Ez korábban harminchárom szett volt. Az autókban lévő turbó maximális teljesítményét május 11 és 14. között 130 kPa-ban, a Fast Friday és az időmérő alatt 140 kPa-ban, a Carb Day és a futam alatt pedig ismét 130 kPa-ban maximálták.
Verseny előtti ceremóniák
2014. december 22-én derült ki, hogy a Straight No Chaser formáció énekelheti el a Back Home Again in Indiana című dalt. Az együttes Jim Naborst váltotta, aki 2014-ben utoljára teljesítette ezt a feladatot. 2015. május 19-én jelentették be a himnuszt eléneklő előadót, Jordin Sparksot. A versenyhétvége „Legends Day” elnevezésű programja alatt kitüntetésben részesült a négyszeres Indy 500-győztes Al Unser, Sr..
Menetrend
Az Indianapolis Motor Speedwayen a programok május harmadikán, az újoncok tesztjével (angolul Rookie Orientation program) kezdődtek, majd hétvégén a belső pályán került sor a Grand Prix of Indianapolisra. A verseny után, 2014-gyel ellentétben anyák napján ezúttal bezárt a pálya. A létesítmény másnap nyitotta meg újra kapuit, ekkor a csapatoknak volt egy egész napjuk átállítani autójukat az oválpályás beállításokra.
Tizenegyedikén ismét tartottak egy újonctesztet, majd keddtől péntekig az edzésekre került sor. Ezután következhetett hétvégén az időmérő, az eredeti terv szerint szombaton és vasárnap. A kvalifikáció szombati része elmaradt, és végül az egészet vasárnap bonyolították le. Magára a versenyre egy héttel az időmérő után került sor.
Versenynaptár (április-május)VHKSzeCsPSzo25 26 27 29 30 1 2Mini-Marathon 3Újoncok tesztje 4 5 6Road to Indyteszt 7Grand Prixszabadedzés 8Grand PrixIdőmérő 9Angie's List GP of Indianapolis 10Car conversion day11Újoncok szabadedzése 12Szabadedzés 13Szabadedzés 14Szabadedzés 15Szabadedzés<br/ > Fast Friday 16Időmérő 17Pole Day 18Indy Lightsszabadedzés19 20CommunityDay21IL időmérőBriscoe tesztje22Carb Day Freedom 10023Legends DayParade24Indianapolis50025MemorialDay26 27 28 29 30 31 Szín Jelmagyarázat Zöld Szabadedzés Sötétkék Időmérő Ezüst Versenynap Piros Elmaradt program Üres Nem volt esemény
Tesztek
thumb|right|175px|Juan Pablo Montoya volt az első nap leggyorsabbja.
Újonc és felfrissítő teszt, május 3
Az újoncoknak 10:45-től délig volt lehetőségük teljesíteni az újoncok számára kötelező feladatot. A negyvenkörös teszt három fázisból áll: tíz kör 205-210 mérföld közötti tempóval, majd tizenöt kör 210-215 mérföld közötti sebességen, végül pedig újabb tizenöt kör 215 mérföld/óra felett. Gabby Chaves rögtön teljesítette a tesztet, Stefano Coletti pedig, mivel nem tartózkodott még a helyszínen ekkor, tizenegyedikén végezte el ezt a feladatot.
A felfrissítő gyakorláson Bryan Clauson, Simona de Silvestro, Oriol Servià, Pippa Mann, Justin Wilson, James Jakes, Conor Daly és Sage Karam vettek részt. Mivel Townsend Bell ekkor még egy másik versenyen volt Laguna Secában, az ő autójában ezen a napon Davey Hamilton ült.
A promóter tesztje
Ugyancsak vasárnap nyílt lehetőség a többi versenyző számára is birtokba venni a pályát, és huszonnyolc autó összesen 1845 kört tett meg baleset nélkül. A 2014-es első napi időhöz képest huszonegyen is jobb időt autóztak. A leggyorsabb Juan Pablo Montoya volt, egyedül autózva, szélárnyék nélkül pedig Hélio Castroneves érte el a legjobb időt.
Legnagyobb sebességek Poz. Rajtszám Versenyző Csapat Motor Sebesség12 Juan Pablo Montoya Team Penske Chevrolet226,77223 Hélio Castroneves Team Penske Chevrolet226,468327 Marco Andretti Andretti Autosport Honda226,268HIVATALOS EREDMÉNYLISTA
Szabadedzések
Május 11, hétfő
thumb|right|175px|Sage Karam, a hétfői nap leggyorsabbja.
Az első szabadedzés időpontja május tizenegyedike volt. Néhányan ekkor végeztek felfrissítő tesztet, Stefano Coletti pedig ezen a napon végezte el az újonctesztet. Eleinte a felfrissítő tesztet végző J. R. Hildebrand és Townsend Bell álltak az élen, majd egy heves esőzés miatt egy ideig félbeszakadt a gyakorlás. A harminc versenyző által megtett 1084 körből Sage Karamé volt a leggyorsabb 225,802 mérföldes átlagsebességgel. A legjobb nem szélárnyékozással elért idő Karam csapattársa, Scott Dixon nevéhez fűződött.
Legnagyobb átlagsebességek Poz. Rajtszám Versenyző Csapat Motor Sebesség18 Sage Karam Chip Ganassi Racing Chevrolet225,80229 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Chevrolet225,293310 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing Chevrolet225,217HIVATALOS EREDMÉNYLISTA
Május 12, kedd
thumb|right|175px|Hélio Castroneves
A második napon több kisebb incidens miatt kellett időről időre megszakítani az edzést, azonban legtöbbször néhány perc után minden akadály elhárult a folytatás elől. Először Simona de Silvestro autója gyulladt ki, a svájci versenyző sértetlenül kiszállt az autóból. Az edzést de Silvestrón kívül is többen kénytelenek voltak idő előtt befejezni: James Jakes és Justin Wilson motorhiba, Jack Hawksworth pedig fékproblémák miatt. A nap leggyorsabbja Hélio Castroneves lett.
Legnagyobb átlagsebességek Poz. Rajtszám Versenyző Csapat Motor Sebesség13 Hélio Castroneves Team Penske Chevrolet227,514222 Simon Pagenaud Team Penske Chevrolet227,38239 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Chevrolet226,769HIVATALOS EREDMÉNYLISTA
Május 13, szerda
thumb|Carlos Muñoz áttörte a 230 mérföldes álomhatárt
A 2015-ös Indy 500 első komolyabb balesete szerdán történt. Hélio Castroneves az egyes kanyarban megpörgött, majd falhoz csapta az autót. A hátrafelé csúszó jármű alá kapott a levegő, és fejjel lefelé ért földet. Castroneves nem sérült meg a baleset során. A másik baleset elszenvedője Pippa Mann volt, aki egy kicsúszás után előbb a pálya belső falát, majd a boxutcafal legelején található, viszonylag keskeny energiaelnyelő részt találta el. A nap győztese Carlos Muñoz lett, aki először jutott 230 mérföldes átlagsebesség fölé.
Legnagyobb átlagsebességek Poz. Rajtszám Versenyző Csapat Motor Sebesség126 Carlos Muñoz Andretti Autosport Honda230,121224 Townsend Bell Dreyer & Reinbold Racing Chevrolet228,969310 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing Chevrolet228,172HIVATALOS EREDMÉNYLISTA
Május 14, csütörtök
thumb|upright|Simon Pagenaud
Csütörtökön történt a második komoly baleset. Josef Newgarden egy megpörgés után falnak csapódott, majd az ütközés után Castroneveséhez hasonlóan a levegőbe emelkedett az autó. Ezt követően a felügyelők tüzetesen átvizsgálták a Chevrolet aerocsomagját.
A nap leggyorsabbja, akár az összesített eredménylistát, akár a szélárnyékozás nélkül elért sebességeket nézzük, Simon Pagenaud volt. A csütörtöki nap végére már összesen harmincnégyféle variációban köröztek a pilóták és az autók Indianapolisban, beleértve Buddy Lazier-t, aki először gurult a pályára.
Legnagyobb sebességek Poz. Rajtszám Versenyző Csapat Motor Sebesség122 Simon Pagenaud Team Penske Chevrolet228,793226 Carlos Muñoz Andretti Autosport Honda228,12638 Sage Karam Chip Ganassi Racing Chevrolet227,683HIVATALOS EREDMÉNYLISTA
Fast Friday, május 15
thumb|upright|Scott Dixoné a leggyorsabb egyedül futott kör.
A Fast Fridayen ismét Simon Pagenaud volt a leggyorsabb, mögötte Scott Dixonnal és Tony Kanaannal. Mindhárman 230 mérföld feletti átlagsebességet produkáltak. Dixon 230,655-ös átlaga a legnagyobb sebesség, amit szélárnyék nélkül futottak.
Legnagyobb sebességek Poz. Rajtszám Versenyző Csapat Motor Sebesség122 Simon Pagenaud Team Penske Chevrolet230,69829 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Chevrolet230,655310 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing Chevrolet230,457HIVATALOS EREDMÉNYLISTA
Kvalifikáció
Szombat
A kvalifikáció érdemi részét eredetileg szombaton tervezték lebonyolítani. Rögtön az időmérő elején Hélio Castroneves futott egy nem hivatalosan 233,474 mérföldes kört, ami a leggyorsabb volt 1996 óta. Hivatalos mért kört hárman teljesítettek, Ryan Hunter-Reay, Scott Dixon és Carlos Huertas, de Dixon köre alatt elkezdett esni az eső, és mivel nem is állt el, így a szervezők vasárnapra halasztották a teljes kvalifikációt.
Szombati eredmények Poz. Rajtszám Versenyző Csapat Motor Sebesség Megjegyzés 1 28 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Honda 229,845Törölve 2 18 Carlos Huertas Dale Coyne Racing Honda 228,235Törölve 3 9 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Chevrolet Befejezetlen körTörölve
Vasárnap
A vasárnapi program eredetileg egy edzésből, az időmérőből és az első helyek sorsát eldönteni hivatott Fast Nine-ból állt volna. Azonban miután Ed Carpenter is a Castronevesére és Newgardenére hasonlító balesetet szenvedett, a versenyigazgatóság azonnal félbeszakította a gyakorlást. A több órára elhalasztott időmérőre extra biztonsági intézkedéseket vezettek be, a pilótáknak a valamivel visszafogottabb versenybeállításokkal kellett teljesíteni a kvalifikációt, valamint nem lehetett használni a turbó extrateljesítményét sem, csak az edzéseken tapasztalt hatasfokon üzemelhetetett az eszköz. Ezen kívül elmaradt a Fast Nine is.
A kvalifikáció során mindenki egyszer próbálkozhatott, és egy szétlövés során az utolsó három helyért négy autó versenyezhetett. A leggyorsabb Scott Dixon lett 226,760 mérföldes átlaggal, aki harmadikként hajtott ki a boxból.