Grzegorz Krychowiak (lengyel kiejtéssel: ; Gryfice, 1990. január 29. –), lengyel válogatott labdarúgó, védekező középpályás.
Profi pályafutását a francia Bordeaux gárdájánál kezdte, később csatlakozott a Reimshez, majd a Sevilla 2014-ben 4,5 millió euróért szerződtette, ahol két szezont töltött és kétszer nyerte meg az Európa-ligát.
A lengyel válogatottban 100 mérkőzésen lépett pályára, ahol 2008-ban debütált, illetve 2 Európa-bajnokságon (2016, 2020) és világbajnokságon (2018, 2022) vett részt.
Pályafutása A kezdetek
Bár kezdetben nem rajongott a labdarúgásért, testvére bátorítására mégis kipróbálta magát a sportágban, majd 12 évesen elköltözött otthonról és egy sportakadémiához csatlakozott. Ezek után olyan ifjúsági csapatokhoz igazolt, mint az Orzeł Mrzeżyno, a Żaki 94 Kołobrzeg, a Stal Szczecin és az Arka Gdynia.
A Strasbourgban megrendezett Franciaország elleni U16-os mérkőzésen felkeltette Philippe Goubet érdeklődését, így 2006-ban szerződtette a Bordeaux, itt írta alá első szakmai szerződését az utánpótláscsapatban töltött évei után.
Stade de Reims Mivel nem kívánt visszatérni Lengyelországba, 2009. november 26-án bejelentették, hogy a szezon végéig a harmadosztályú Stade de Reimshez csatlakozik kölcsönbe. 2009. november 27-én a Beauvais Oise elleni 3–0-ra megnyert meccsen debütált, végigjátszotta a találkozót. Hamar beverekedte magát a kezdő tizenegybe és két gólja nagy szerepet játszott abban, hogy csapata feljutott a Ligue 2-be.
A Reims és a Bordeaux megegyezett kölcsönszerződésének egy szezonra való meghosszabbításáról. Miután a ligakupa első fordulójában a Troyes ellen a tizenegyespárbaj során eredményesen végezte el a büntetőjét, a Le Mans elleni 2–2-es döntetlen alkalmával megszerezte első gólját a bajnokságban. Két héttel később, 2010. november 5-én az Angers ellen 2–0-s győzelmet arattak, de ő két sárga lapot kapott, így kiállították. A 2010–2011-es szezonban két alkalommal hagyta el idő előtt a játékteret, ennek ellenére mégis rendszeresen kezdő volt, klubja a másodosztályba való visszatérését követően a 10. helyen végzett, őt pedig a szurkolók a szezon legjobb játékosának választották. Az idény során általában védekező középpályásként játszott, de ritkán a védelem közepén is bevetették.
A 2011–2012-es évad során visszatért a Bordeauxhoz.
FC Nantes A 2011–2012-es idényben visszatérve a Bordeauxhoz két mérkőzésen lépett pályára, így 2011. november 17-én a szezon végéig a Nanteshoz igazolt kölcsönbe.
2011. november 25-én debütált új csapatában kezdőként az AS Monaco ellen, mely során 3–0-s győzelmet arattak. A klubhoz csatlakozva alapember lett és védekező középpályás pozícióban játszott leginkább, néha pedig középhátvédként is. Annak ellenére, hogy az idény során háromszor kapott piros lapot, 21 alkalommal lépett pályára az összes tornát figyelembe véve.
Stade Reims 2012 júniusában három évre írt alá a francia első osztályba feljutó Stade de Reims gárdájához. Állítólag 800 ezer eurót fizettek érte.
A bajnokság első fordulójában, ahol a Marseille ellen 1–0-s vereséget szenvedtek, már harmadik alkalommal volt a csapat kezdőjátékosai között. Állandó kerettaggá vált és védekező középpályásként játszatták legtöbbször. 2012. szeptember 20-án az AS Nancy elleni teljesítményét Zlatan Ibrahimovićéhoz hasonlították, miután a 2–0-s győzelemből két gólpasszal vette ki a részét. 2013. január 26-án első gólját jegyezte a Toulouse elleni 1–1-es döntetlen során. A későbbiekben jegyzett három gólja győztesnek bizonyult a Paris-Saint Germain, a Lyon és a Lorient ellen. A 2012–2013-as idényben három találkozót kihagyva 36 meccsen lépett pályára és minden versenyt tekintve négyszer volt eredményes.
A 2013–2014-es idény előtt híresztelések láttak napvilágot, miszerint más gárdához szerződik, ugyanakkor egész nyáron a klubnál maradt. A bajnokság nyitómérkőzésén megszerezte első gólját a szezonban, de csapata 2–1-re veszített a Stade Rennais ellen. A szezon kezdetével továbbra is stabilan a kezdőcsapat tagja volt és védekező középpályás pozícióban játszott. 2013. augusztus 31-én az FC Nantes ellen az 56. percben csereként állt be, így 100. mérkőzését játszotta a csapatban, a találkozó végeredménye 0–0-s döntetlen lett. 2013. október 26-án a Marseille elleni 3–2-re megnyert összecsapáson a győztes gól fűződött a nevéhez. Szezonbeli második találata a Bastia elleni 4–2-es siker során született, később az idény során még kétszer volt eredményes. Négyszer nem kapott szerepet, de így is 36 alkalommal küldték pályára és minden tornát tekintve négy gólt szerzett.
Az idény során híresztelések terjedtek arról, hogy más csapathoz igazol. A L'Union arról számolt be, hogy az idény végén elhagyja a klubot.
Sevilla
2014 júliusában a spanyol első osztályú Sevilla csapatához csatlakozott 4,5 millió euró fejében.
2014. augusztus 12-én lépett pályára először az UEFA-szuperkupában a Cardiff City Stadionban, a Real Madrid elleni 2–0-s vereséggel végződő találkozót végigjátszotta. 2014. augusztus 23-án debütált a La Ligában, ekkor a Valencia ellen 1–1-es döntetlent játszottak. Hamar a kezdőcsapat tagjává vált, ahol az edző többnyire középpályásként számított rá. A Marca dicsérte a teljesítményét és a klub legjobb igazolásának ítélte meg a szezonban. 2014. szeptember 8-án az Európa-liga csoportkörében a Feyenoord ellen – mely mérkőzést 2–0-ra nyerték meg – első gólját jegyezte a gárdában. 2015. május 27-én a varsói Nemzeti Stadionban az Európa-liga-döntőben a kezdőcsapatban kapott helyet, majd a 28. percben az egyenlítő gólt szerezte a Dnyipro elleni 3–2-re megnyert találkozón, így az ötödik lengyel labdarúgó lett, aki megnyerte a trófeát. Ő lett az egyetlen Sevilla játékos, akit a szezon csapatába neveztek. Összesen 48 alkalommal lépett pályára és négyszer volt eredményes az összes tornát tekintve.
Az új szezont 2015. augusztus 11-én kezdte a Barcelona elleni UEFA-szuperkupa mérkőzéssel, mely során 5–4-es vereséget szenvedtek, ő pedig bordatörést szenvedett, de 120 percig a pályán volt. Az idény nyitómeccsén középhátvédet játszott, de ezt követően újra visszakerült régi pozíciójába, mint védekező középpályás. Ezek után pedig a klub tárgyalásokat kezdeményezett új szerződéséről. Unai Emery vezetőedző méltatta teljesítményét és úgy nyilatkozott, hogy a csapat iránti áldozatvállalása és odaadása által ők mindig a szolgálatára lesznek. 2015. november 5-én Krychowiak 2019-ig hosszabbított szerződést a klubbal. Röviddel ezután az év hátralévő részében számos mérkőzésen a csapat kapitánya volt. Az egy meccsre szóló eltiltása letöltését követően megszerezte első gólját a szezonban, miután 2–0-s győzelmet arattak a rivális Real Betis ellen a Király-kupa nyolcaddöntőjében. Három nappal később, 2016. január 9-én térdsérülést szenvedett, emiatt két hónapot kellett kihagynia. 2016. március 20-án kezdőként tért vissza a Real Madrid ellen, ám csapata ekkor 3–2-es vereséget szenvedett. Az Európa-liga negyeddöntőjének második mérkőzésén az Athletic Bilbao ellen, illetve az elődöntőben a Sahtar Doneck ellen két gólpassz fűződött a nevéhez, a Sevilla pedig harmadszor is bejutott a torna fináléjába. A Liverpool elleni döntőben a kezdőben kapott helyet és végigjátszotta a találkozót, ahol 3–1-es győzelmet arattak, így zsinórban harmadjára nyerték meg a kiírást.
Paris Saint-Germain 2016. július 3-án visszatért Franciaországba és öt évre szóló szerződést írt alá a bajnokságot megnyerő Paris Saint-Germainnel, az átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra.
2016. szeptember 9-én, két meccses eltiltását követően a Saint-Étienne elleni 1–1-es döntetlen alkalmával debütált a klubban, a második félidőben csereként lépett pályára. Négy nappal később, 2016. szeptember 13-án első nemzetközi találkozóját játszotta az Arsenal ellen, a mérkőzés végeredménye 1–1 lett.
A szezon során mindössze hatszor nevezték a kezdőcsapatba, így a legtöbbször a kispadon találta magát. A vezetőedző, Unai Emery két külön nyilatkozatában is leírta a helyzetét a csapatban: „Jól ismerem, többre képes a mezőnyben, de ő és Adrien Rabiot felkészültek és az egész idényben fontosak lesznek számunkra. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban az általam említett három játékos a legjobb a csapat számára. Krychowiak tapasztalt játékos, mindenkinek fontos."
Az évad második felére azonban Krychowiak egyre kevesebb játéklehetőséget kapott a posztján belüli versengés és a sérülései miatt. A későbbiekben így nyilatkozott a csapaton belüli helyzetéről: „Ma nehéz helyzetben vagyok, de sok játékos élte át ezt előttem. Nem erre számítottam, de ez egy teszt és túl kell lennem rajta. Soha nem gondoltam arra, hogy elhagyom a klubot. Hat hónap után a távozásomnak nem lenne értelme." A szezon második felében háromszor lépett pályára, köztük a történelmi 6–1-es vereség során a Barcelona ellen, melynek következtében csapata kiesett a Bajnokok Ligájából. A 2016–2017-es idény végéig az összes versenyszámban 19 alkalommal kapott lehetőséget, ennek következtében a Le Figaro a szezon pottyantásának nevezte. Válaszul a nyári átigazolási időszakban bejelentette távozását, annak ellenére, hogy a klubnál akart maradni.
West Bromwich Albion 2017. augusztus 30-án bejelentették, hogy egy szezonra a Premier League-ben szereplő West Bromwich Albionhoz csatlakozik kölcsönbe. Október 14-én Krychowiak azt mondta a médiának, úgy érzi, megtévesztette a Paris Saint-Germain menedzsere, Unai Emery és kijelentette: „Beszéltem az edzővel, de minden alkalommal, amikor beszéltem vele, átverést éreztem. Nagyon jól ismer, két évet töltöttünk együtt és mielőtt aláírtam a szerződést, azt mondta, jöjjek a PSG-hez, én pedig nem kaptam meg a kellő lehetőséget."
2017. szeptember 9-én mutatkozott be az angol klubban a Brighton & Hove Albion elleni 3–1-es vereség során. Három héttel később, 2017. szeptember 30-án a Watford ellen megszerezte első gólját, a mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult. A csapathoz való csatlakozását követően stabil kezdővé nőtte ki magát és itt is középpályás poszton játszott általában. Novemberre azonban a cserepadra került, Jake Livermore és Sam Field ugyanis kiszorították a kezdőcsapatból. Emiatt felerősödtek a távozásáról szóló hírek, ugyanakkor a tréner, Alan Pardew meg akarta tartani őt. Ahogy telt az idény, azon kapta magát, hogy a vezetőedző hol a cserepadon, hol pedig a kezdőben számol vele. 2018. március 10-én Pardew-val azonban vitába keveredett, miután az 59. percben lecserélte a Leicester City elleni 4–1-re elveszített meccsen és nem volt hajlandó kezet fogni vele. A mérkőzést követően a menedzser bírálta tette miatt, Krychowiak pedig pénzbírságot is kapott. Darren Moore kinevezését követően a szezon hátralévő meccsein szerepet kapott, de a gárda kiesett a másodosztályba. A 2017–2018-as szezont tekintve az összes versenysorozatban 31 alkalommal lépett pályára, ezek után pedig visszatért a Paris Saint-Germainhez.
Lokomotyiv Moszkva
2018. július 24-én a Premjer Ligában szereplő Lokomotyiv Moszkva bejelentette egy szezonra való kölcsönvételét, melyért 10 millió eurót fizetett.