José Vítor Roque Jr. (Santa Rita do Sapucaí, 1976. augusztus 31. –) ismert nevén Roque Júnior, világbajnok brazil labdarúgóhátvéd, edző.
Pályafutása Karrierje során Roque Júnior játszott a Santarritense, a São José, a Palmeiras, az AC Milan, a Leeds United, a Siena, a Bayer Leverkusen, az MSV Duisburg és az Al-Rayyan csapatában is, pályafutását pedig az Ituanóban fejezte be. A Palmeiras színeiben több mint 200 tétmérkőzésen lépett pályára, legnagyobb sikere a csapattal az 1999-es Copa Libertadores győzelem volt. Peter Reid edző 2003-ban a Leeds Unitedhez csábította, azonban sok sikerélményben nem volt része az Elland Roadon. A Birmingham City elleni hazai bajnokin mutatkozott be a klub színeiben, azonban összesen hét tétmérkőzésen viselte a Leeds mezét. Legemlékezetesebb mérkőzése a Manchester United elleni Worthington Cup találkozó volt, amin két gólt szerzett, azonban a Leeds így is vereséget szenvedett. (2-3)
2008 szeptemberében a Palmeiras a katari Al-Rayyannak adta kölcsön az idény végéig. 2008 végén elhagyta a Palmeirast és bár több ausztrál élvonalbeli klubbal is tárgyalt, végül egyikhez sem írt alá. Majd két év elteltével a brazil Ituano csapata szerződtette, ám mindössze három bajnoki után bejelentette visszavonulását.
A válogatottban Roque Júnior 48 alkalommal lépett pályára a brazil válogatottban, tagja volt a 2002-es világbajnokságon győztes csapatnak. A 2006-os tornát egy sérülés miatt ki kellett hagynia, a válogatottban 2007. szeptember 4-én játszott utoljára.
Edzőként 2015-ben a XV de Piracicaba vezetőedzője lett.
Sikerei, díjai
Palmeiras Campeonato Paulista: 1996, 2008 Copa do Brasil: 1998 Copa Mercosur: 1998 Copa Libertadores: 1999 Torneio Rio – São Paulo: 2000
Milan Bajnokok Ligája-győztes: 2002–03 Olasz kupagyőztes: 2002–03
Válogatott Világbajnok: 2002 Konföderációs kupa-győztes: 2005
Jegyzetek
További információk Roque Júnior adatlapja a footballzz.com oldalon
Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Minas Gerais állambeliek Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:A São José EC labdarúgói Kategória:A Palmeiras labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Leeds United labdarúgói Kategória:Az AC Siena labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:Az MSV Duisburg labdarúgói Kategória:Az Ituano FC labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Brazil labdarúgóedzők Kategória:Az EC XV de Novembro (Piracicaba) vezetőedzői Kategória:Élő személyek Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Konföderációs Kupa-győztes labdarúgók