Robert William Seton-Watson (London, 1879. augusztus 20. – Skye, 1951. július 25.) skót felmenőkkel rendelkező brit publicista, történész és politikai aktivista. Korábbi írásaiban a Scotus Viator (vándorló skót) álnevet használta. Ifjúkori ideáljai még a magyarok voltak, de aztán egyre jobban a szlovákokhoz kötődött. Történészi tevékenysége vitatott, de mindezek ellenére jelentős történeti kutatásokat folytatott és forrásértékű munkákat publikált a szlovák, a délszláv és a román történelem vonatkozásában.
1905 őszén Bécsbe utazott azért, hogy tanulmányozza a Habsburgokat. Ekkor még „a magyarok nagy barátjának” vallotta magát, de három év múlva 1908 decemberében megjelent könyve, az Etnikai problémák Magyarországon (Racial Problems in Hungary) egyértelművé tette ennek éppen az ellenkezőjét. Íróként gondolatait a saját tulajdonát képező a New Europe (Új Európa) című hetilapban propagálta. Kelet-Közép-Európa etnikai elvű átrendezésének az ő általa elképzelt vízióját éppen 1918–19-ben mutatta be, amikor a központi hatalmak vereségével egyidőben a győztesek nagyon hasonló módon ezt a gyakorlatba is átültették.
A 20. század elején még sokan, jellemzően angolszász és pánszláv körökben az Osztrák–Magyar Monarchia és Délkelet-Európa egyik legelismertebb nemzetközi szakértőjének gondolták. Írói és szervezői tevékenységének, valamint egyes politikai körök által támogatott vélemények következtében a trianoni békeszerződés egyik legjelentősebb előkészítője lehetett, majd később a végrehajtott határrevíziók ellenére is az egyik szívós védelmezője próbált lenni az ott lefektetett elveknek. Magyar részről a történelmi Magyarország sírásójának tartották, javarészt csak a felháborodás és a harag hangján írtak róla, míg ezzel szemben a kisantant országok dicsőítették; díszdoktori címeket adományoztak neki, királyi és elnöki meghívásokban részesítették, valamint tiszteletére emléktáblákat avattak és a szlovákok szobrot is állítottak.
Élete Családi háttere, származása, személyisége és korai nézetei Robert William Seton-Watson 1879. augusztus 20-án született Londonban William Livingstone Watson és Elizabeth Lindsay Seton egyedüli gyermekeként. Mindkét ágon ő volt az utolsó leszármazott. Édesapja elfoglalt, jómódú üzletember volt, a skót Finlay, Muir & Co. nevű – Kalkuttában és Londonban működő – skót kereskedelmi cég alkalmazásában. A család az itt található Hampstead-ben telepedett le, mivel apját a londoni iroda vezetésével bízták meg. Apja emellett kisebb földbirtokokkal is rendelkezett Skóciában. Anyai nagyapja George Seton volt, aki származástannal foglalkozott és ez nagy hatással volt Robert William gyerekkorára. Édesanyja rokkant volt és emiatt egy távoli női rokonára, Mary Lorimerre bízták, aki szigorú nevelésben részesítette. Talán ennek és gyermekkori magányosságának tudható be, hogy kialakuló félénksége olyan erős volt, hogy az a későbbiekben is befolyásolta viselkedését. Emellett gyermekkorát beárnyékolták nagyapjának időszakosan bekövetkező depressziós rohamai is.
Félénk természete azonban egy szenvedélyes személyiséget takart. Seton-Watson különös elszántsággal küzdött azért, amit igaznak vélt. Nagy hatással volt rá édesapja óvatos ravaszsága és édesanyja idealizmusa. Emellett rendkívül büszke volt skót őseire és rendszeresen kijavította azokat, akik tévedésből említettést tettek „angol származásáról”. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy egyben brit hazafinak is tekintse magát. 1892-től 1897-ig tanulmányait a Winchester College-ban végezte. Félénksége és korábbi súlyos betegsége miatt csak nehezen illeszkedett be az iskola életbe és gyakran volt boldogtalan. 1897-ben családi megegyezés hatására felvette édesanyja nevét is és ettől fogva Seton-Watsonként volt ismeretes, de a hozzá közel álló személyek egyszerűen csak Setonnak szólították.
1898-ban kiadta a „Scotland for ever!” című, költeményeket tartalmazó kötetét. Ezt követően az oxfordi New College diákjaként – H. A. L. Fisher tanítványaként és az ő bátorítására – történelmi tanulmányokat folytatott. 1901-ben második nekifutásra, elnyerte a Stanhope-díjat, az I. Miksa császárról írt tanulmányával, melyet hamarosan publikáltak is. 1901 nyarán Németországba utazott német nyelvtudása fejlesztése érdekében, ahol súlyosan megbetegedett. Egyetemi diplomáját 1902-ben szerezte meg modern történelemből. 1903-ban édesapja tanácsára jogi tanulmányok folytatása mellett kötelezte el magát, de az ő hamarosan bekövetkező halála után mégis a történelemmel kapcsolatos tevékenysége folytatása mellett döntött. A következő telet a berlini egyetemen töltötte. 1904. február 13-án a Spectatorban megjelentette a „The Russians in Finland” („Az oroszok Finnországban”) című, az orosz politikát bíráló cikkét. Ezt követően egy évet a Sorbonne-on töltött, majd Olaszországban utazgatott, részben azzal a szándékkal, hogy Bologna történelmét tanulmányozza. Pályafutása során többnyire, mint ez alkalommal is, saját maga állta az ezzel kapcsolatos költségeket.
Tanulmányai hatására a klasszikus angol liberalizmus, az emberi szabadságjogok, a demokrácia és a szociális igazságosság híve vált belőle. Ebben az időszakban – kortársai véleményével szemben – nem tartott az egyre erősödő Német Birodalomtól. Nézetei szerint „a jövő természetes szövetségese a három nagy teuton nemzet, Britannia, Amerika és Németország”. Emellett az európai hatalmi egyensúly fenntartása érdekében hitt az Osztrák–Magyar Monarchia szükségességében. 1911. július 25-én házasságot kötött Marion Esther (May) Stack-kel (1883–1963), akinek édesapja (Edward Stack) a bengáli közigazgatásban látott el szolgálatot. Házastársa odaadása jelentős segítséget nyújtott Seton-Watson számára. Házasságukból két fiú (George Hugh Nicholas és Christopher Ivan William) és egy lány (Mary Rosalie) született. Apjuk kívánságára mindegyikük felsőfokú tanulmányokat folytatott, fiai történészi képesítést szereztek és 1981-ben könyvet jelentettek meg apjuk munkásságáról „The Making of a New Europe: R.W. Seton-Watson and the Last Years of Austria-Hungary” („Az új Európa létrehozása: R.W. Seton-Watson és Ausztria–Magyarország utolsó évei”) címmel. Hugh egyébként a 19. századi orosz, míg Christopher a 19. századi olasz történelemnek volt a kutatója.
A nemzetiségi kérdésről való véleményének kialakulása bélyegkép|Wickham Steed a Times bécsi tudósítója, Seton-Watson barátja és harcostársa 1905-ben érkezett Bécsbe azzal a céllal, hogy Habsburg Birodalom Mária Terézia királynőt követő történetét feldolgozza. A magyar népet, mint „Kossuth Lajos nemzetét”, akárcsak a brit közvélemény jelentős része kezdetben ő is csodálta. Ebben az időben sokan Magyarországot a Monarchia „tartóoszlopának” tekintették. Dicsérettel illették a gyors gazdasági fejlődéséért, a szabadságszeretetéért és a parlamenti kormányzatáért. Az ekkor a Ferenc József király és a magyar parlament között fennálló, alkotmányt érintő ellentétek (különösen a magyar korona jogát illetően), valamint a király ragaszkodása a német vezényleti nyelvhez a hadsereg magyar egységein belül is, csak növelte szimpátiáját a magyarság iránt.
Ebben az időszakban már alkalmanként a The Spectator számára is küldött tudósításokat „Scotus Viator” álnéven. A magyarság sérelmeiről is írni szándékozott és ennek érdekében 1906 tavaszán Budapestre utazott, hogy három hónapon keresztül a helyzetet tanulmányozza. Azonban hat héten belül, a magyarok ellen lángra lobbanó haragja miatt inkább visszatért Bécsbe. Ennek az volt az oka, hogy magyarországi tartózkodása alatt számos rövidlátó, nacionalista magyar politikussal találkozott és felvette a kapcsolatot a nemzetiségek képviselőivel is, akik a magyar vezetők ellenük irányuló kulturális és politikai diszkriminációjára panaszkodtak. A legnagyobb hatást talán a román Vasile Goldiș tette rá, aki szemléletesen elmagyarázta neki, hogyan hagyták figyelmen kívül az 1868-as nemzetiségi törvény betartását. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos érdeklődésében jelentős szerepet játszottak még a bécsi szociáldemokraták, akik révén kapcsolatba került szlovákokkal is. A magyarokhoz fűződő kapcsolatát tovább mérgezte Karl Renner osztrák szociáldemokrata vezetővel ápolt kapcsolata, aki híres volt magyarellenességéről. Nagy hatással volt rá továbbá a The Times németellenes bécsi tudósítója, Wickham Steed is, aki 1902-ben a pozitív magyarságkép fenntartásáért sokat tevő William Lavino helyére került. Seton-Watson Steeddel baráti viszonyt alakított ki és 1906 júniusának végén barátságot kötött Anton Štefánek szlovák újságíróval is.
Ekkor még a következőket tanácsolta:
Az általa tapasztaltak alapján véleménye megváltozott és a perszonálunió helyett a dualista rendszert támogatta. A magyar parlamentáris demokráciába vetett hite megingott, miután felfedezte, hogy a nem magyar lakosság az alsóházban 40-nél is kevesebb, a felsőházban pedig ennél is csekélyebb számú képviselővel rendelkezett. Az általa tapasztaltak alapján arra a meggyőződésre jutott, a magyarok „hazudtak” neki. Következő magyarországi útját 1907 tavaszára tervezte, amelyet Štefánek segítségével készített elő. Ennek kapcsán 1907-ben megjelentette a „The Future of Austria-Hungary and the Attitude of the Great Powers” („Ausztria–Magyarország jövője és a nagyhatalmak hozzáállása”) című művét. 1907 tavaszán visszatért Magyarországra, elsősorban az itt élő szlovákok tanulmányozása céljából, akikhez ekkor került érzelmi közelségbe, mivel a skótokra emlékeztették őt. Látogatása alatti – magyar vezetőkkel való – találkozásai, valamint az 1907 októberében bekövetkező csernovai tragédia, megerősítették a magyar politikai vezetés iránti ellenérzéseiben.
Ez időben csalódásai ellenére még kitartott Magyarország területi integritásának megőrzése mellett, hiszen ezt írta 1907-ben Esterházy Móricnak: „Természetesen a legkisebb szimpátiát sem érzem azok iránt, akik fel akarják osztani Magyarországot”.
Seton-Watson németül, franciául és olaszul is folyékonyan beszélt, valamint használható szinten megtanult magyarul, szerbül, horvátul, csehül és szlovákul. Ekkortól az angol sajtóban (még mindig Scotus Viatorként) rendszeresen bírálta a magyarországi nemzetiségi politikát, illetve legfőképpen annak gyakorlatát. Ezt követően megindult a kampány a magyar sajtóban is a „névtelen rágalmazók” ellen, akiknek a tevékenységét tévesen az osztrákoknak tulajdonították. Ennek során számos cikket, röpiratot és könyvet jelentettek meg, melyekkel a brit közvéleményt célozták meg. Válaszul Seton-Watson összegyűjtötte a legsúlyosabbnak vélt sérelmeket és számos, a magyar kormányt bíráló művet jelentett meg. Ezek közül kiemelkedett az 1908 elején kiadott „Politische Verfolgungen in Ungarn” („Politikai üldözések Magyarországon”) című (angol, német és francia nyelvű) kiadványa. Ebben Seton-Watson a „felrázásra” és megdöbbentésre fektette a hangsúlyt és ezáltal szándékosan túlzó, torzított képet tárt az olvasó elé. A csernovai tragédia rész a pamflet jelentős részét tette ki és az érzelmeket célozta meg hatásvadász megfogalmazásokkal. Ugyanakkor tény, hogy az eset Seton-Watsontól függetlenül is megbotránkozást keltett külföldön, viszont ő ezt tovább fokozta a politikai háttér és a szlovák nemzetiség helyzetének torzított bemutatásával.