SM U–4 (Osztrák–Magyar Monarchia)

Az SM U-4A számozás előtt álló három betű (SM U) a német Seiner Majestät Unterseeboot rövidítése. Jelentése: Őfelsége Tengeralattjárója. vagy U-IV a Császári és Királyi Haditengerészet Germania-típusú tengeralattjárója volt. A hajót az Osztrák–Magyar Monarchia megrendelésére kezdték el építeni 1907-ben a németországi Kiel városában, az ára akkori értéken korona volt.

A tengeralattjárót 1908. november 20-án bocsátották vízre és 1909-től állt a flotta szolgálatában. Az első világháború kitörését követően testvérhajójával, az SM U–3-al az volt a feladata, hogy fenntartsa az ellenséges Montenegró előtt kialakított tengeri blokádot és ellenőrizze a parti vizeket. Az első komolyabb hadi sikerét a hajó 1915. június 4-én érte el, amikor komoly sérüléseket okozva megtorpedózta a brit HMS Dublin könnyűcirkálót. Július 18-án az SM U-4 észlelt egy a Monarchia partvidékét bombázó olasz hadihajó-köteléket, majd megközelítve őket két torpedót lőtt ki a zászlóshajóra, a Giuseppe Garibaldi páncélos cirkálóra, amely rövid időn belül elsüllyedt.

A tengeralattjáró a háború további szakaszában is több küldetést hajtott végre és számos hadi sikert ért el, két másik búvárnaszáddal együtt részt vett az 1917. május 15-én zajló harmadik otrantói csata hadműveleteiben. A háború végéig összesen tizenkettő hajót, körülbelül tonnányi hajóteret küldött a tenger fenekére. A hadi események 1918-as befejeződését követően jóvátételként Franciaországnak ítélték, ahol 1920-ban szétbontották.

Tervezése és építése A német Germania-típus megvételére az Osztrák–Magyar Monarchia részéről az első kísérlet 1905-ben történt meg. Az ország küldöttsége a Balti-tenger mellett fekvő Kielbe utazott, azért, hogy a Germania Műveknél tanulmányozzák ezt a típust. Az üzlet azonban meghiúsult a németek elutasító magatartása miatt. Az első tengeralattjárókat ezért a tengerészet az amerikai Simon Lake-től rendelte meg, majd csak ezt követően került sor a Germania Művekkel való megegyezésre, amikor a német cég 1906 júniusában felkereste a Császári és Királyi Haditengerészet vezetését és ajánlatot tett nekik tengeralattjárók építésére. A tervet november 25-én mutatták be, mely a legújabb típust tartalmazta, és ez (az amerikaitól eltérően) az akkori korszerű igényeknek is megfelelt.

A hivatalos szerződést 1907. március 12-én kötötte meg a haditengerészet a Germania Művekkel két tengeralattjáró építéséről. A szerződést a monarchia közös hadügyminisztériuma március 28-án hagyta jóvá. Az első búvárnaszád, a jövendő SM U–3 ára korona volt, míg a jövendő SM U-4 ára korona körül mozgott. Mindkét hajó gerincfektetésére még márciusban sor került. AZ SM U-4 építését március 12-én kezdték meg, 1908. november 20-án bocsátották vízre. Az elkészült tengeralattjárót 1909. augusztus 29-én állították szolgálatba. A hajón a sorszám eredetileg római számokkal íródott (U-IV), az arab számokkal való felcserélés pontos időpontja tisztázatlan.

A vízrebocsátásukat követően és a próbajárataik során elért teljesítményeik alapján kijelenthető volt, hogy a Germania-típus felel meg a legjobban a flotta céljainak, ezért később, 1913-ban további öt tengeralattjárót rendelt meg a haditengerészet a Germania Művektől, ezeket a búvárnaszádokat azonban a világháború kitörését követően a Német Császári Haditengerészet állományába sorolták.

Szolgálata A világháború előtt Az SM U-IV első útja Polába vezetett, ahova a német Gladiator nyílttengeri vontatóhajó vontájában érkezett meg 1909. április 19-én. A következő hónapokban a hajó itt tartózkodott, több királyi herceg, köztük Ferenc Szalvátor főherceg és Ferenc Ferdinánd trónörökös is látogatást tett a tengeralattjárón. 1909. augusztus 29-én a tengeralattjáró hivatalosan is szolgálatba állt és gyakorlóutakra hajózott. 1910. január 11-17. között átépítésen esett át, és kísérletképpen megnövelték a hátsó mélységi kormányfelületét. Január 20-án kifutott Pólából és másnap megérkezett a Cattarói-öbölbe, ahonnan január 24-én Gravosába hajózott át.

Január 27-én áthajózott Sebenicóba. Másnap Lussinba ment, majd áthajózott Pólába. Augusztus 26-ától szeptember 2-áig Sebenicóban tartózkodott, majd ismét Pólában kötött ki. Október 10. és november 21. között megnövelt felületű hátsó mélységi kormánnyal szerelték fel. 1911. június 27-én egy gyakorlóútja során megsérült mindkét hajócsavarja, ezért az javításra szorult. Augusztus 15-20. között ismét Sebenicóban horgonyzott. 1912. december 27-én a hajó ismét megsérült, a baloldali hajócsavar meggörbülése miatt ismét javításokra szorult.

1914-15 thumb|300px|Az HMS Dublin könnyűcirkáló, melyet 1915. június 9-én rongált meg torpedójával az SM U-4 thumb|300px|A Giuseppe Garibaldi pusztulása egy osztrák propaganda-képeslapon thumb|250px|Rudolf Singule sorhajóhadnagy, az SM U–4 parancsnokának fényképe a Tolnai Világlapja 1915. július 29-i számából

A világháború kitörését követően, 1914 szeptemberében a tengeralattjáró-flottila feladatát alapvetően a központi hadikikötő, Póla védelme jelentette, de az SMS Zenta cirkáló 1914. augusztus 16-i elsüllyesztését követően a hadvezetés tengeralattjárók (az SM U–4 és testvérhajója) átirányításáról döntött a Cattarói-öbölbe, hogy a montenegrói vizeken folyó antant tengeri akciókat akadályozzák. Az U–4 az SMS Satellit vontájában érkezett meg az öbölbe szeptember 27-én. Itt a tengeralattjárók feladatai közé tartozott Montenegró blokádjának fenntartása és a hazai partok védelme. Október 4-én egy nagyobb francia flottakötelék jelent meg a montenegrói és a Cattarói-öböl előtti vizeken, amely Ferdinand-Jean-Jacques de Bon ellentengernagyot, a francia hadiflotta vezérkari főnökét kísérte Antivariba; a kötelékből kivált csatahajók pedig az 1. könnyű osztály és a torpedó-flottillák kíséretében Gravosát, Ragusát és a Meleda-csatornát lőtték, feltételezhetően egy majdani partraszállás előkészítéseként. Az ellenséges hajóaktivitásra válaszul futott ki első éles bevetésére a két tengeralattjáró, de sem ezen, sem a következő napon nem kerültek lanszírozó helyzetbe.Lanszíroz: hajt, vet; itt torpedóvetésre alkalmas helyzetet jelöl.

A tengeralattjárók harci alkalmazása kapcsán ekkorra még nem alakultak ki kiforrott hadászati elképzelések; Richard von Barry ellentengernagy, a cs. és kir. 5. csatahajó-osztály parancsnoka pedig egy újbóli francia flottaművelet esetére olyan tervet dolgozott ki, melyben a két tengeralattjárónak felszíni hadihajók (torpedónaszádok, rombolók) kíséretében kellett kifutnia a tengerre: mialatt a rombolók magukra vonják az ellenség figyelmét, a búvárnaszádok torpedóvetésre alkalmas helyzetbe kormányozzák magukat. Az elképzelés éles kipróbálására október 17-én került sor. Az U–3 a 13. számú torpedónaszád, az U–4 pedig az SMS Uskoke romboló kíséretében hajózott ki, és a montenegrói partok előtt harcba keveredtek a francia Waldeck-Rousseau páncélos cirkálóval. A felszíni hajók sikeresen magukra vonták az ellenség figyelmét, de a tengeralattjárók sikertelenül próbáltak torpedóvetésre alkalmas helyzetbe kerülni, a cirkáló és az őt kísérő rombolók pedig az összecsapás során a tengeralattjárókra is – azokat fölfedezvén – tüzet nyitottak. Így a hajók ezen a bevetésen estek át a tűzkeresztségükön.

1914 novembere-decembere között az SM U–4 összesen négy bevetésen vett részt. 1914. november 28-án a tengeralattjáró elfogta a kockacukrot szállító Fiore Del Mare albán vitorlást és Cattaróba kísérte. 1915. január 15-től az Otrantói-szorosban, a Fanno-sziget mellett járőrözött, de a vihar és az erős hullámverés miatt két nap után kénytelen volt támaszpontjára visszatérni, ellenséges hajókat nem észlelt. Az antant hadihajó-forgalmat az osztrák-magyar tengeralattjárók kis számuk miatt sem tudták hatékonyan zavarni, és a gyakori karbantartási munkálatok miatt a gyakorlatban csupán két tengeralattjáró tudott egyszerre blokádszolgálatot ellátni; februárban pedig csupán az SM U–4 volt az, amely folyamatosan a Cattarói-öbölben állomásozott. Összesen öt alkalommal futott ki (Február 4., 15., 19., 25. 28.) az Antivari előtti vizekre, de eredmény nélkül. Március 16-17. között még egyszer járőrszolgálatot látott el, majd 1915. március 23-án az SMS Uskoke rombolóval Makarskába hajózott, innen pedig a Gigant vontájában Pólába indult, egy kisebb átépítésre. Az SM U–4 a testvérhajójával együtt március 31. és április 21. között volt itt szárazdokkban: egy új, 3,7 cm-es gyorstüzelő löveget kapott, és további négy torpedót vett a fedélzetére. 1915. április 9-étől a hajó parancsnoka Rudolf Singule sorhajóhadnagy lett.

Május 5-6 között a hajó ismét a Gigant vontájában hajózott, ezúttal a Cattarói-öbölbe. Május 14-15-én a görög Margherita gőzöst és három albán vitorlást vizsgált át gyanús szállítmányokat keresve, de végül a hajókat útjára engedte. A következő napon a tengeralattjáró egy motorhiba következtében kényszerleszállást végzett csónakrepülőt vett vontába, és tért vissza vele Cattaróba. Május 21-én hajnalban ismét kifutott, és a Menders-fok előtt foglalt állást, hogy megfigyelhesse az Antivariba és Dulcignóba irányuló hajóforgalmat. Május 22-én a Drin-öbölben várakozott – itt érte rádión az olasz hadüzenet híre. Május 24-én sikertelen torpedótámadást hajtott végre egy Regina Elena-osztályú olasz csatahajó ellen.

Május 27-én ismét kihajózott. 28-án éjfél után 15 perccel megkísérelte elsüllyeszteni a Regioni-osztályú olasz cirkálót, a Pugliát, azonban torpedója célt tévesztett. Pár órával később további két torpedót lőtt ki a hadihajóra, azonban a Puglia sikeresen kikerülte őket; majd a tengeralattjárót tűz alá véve hagyta el a helyszínt. Az U–4 az elkövetkező napokban az Adrián végzett járőrözést, és június 1-én az eltűnt L41-es jelzésű repülőgép utáni keresésre indult, azonban június 3-án eredménytelenül tért vissza. Útja során észlelte az olasz Libia cirkálót, és az azt kísérő két rombolót, azonban a távolság miatt nem léphetett akcióba. Legközelebb 6-án hagyta el cattarói támaszpontját és Albánia előtt járőrözött.

A hajó június 9-én a hajó elérte első igazi sikerét. Miután egy három cirkálóból és több rombolóból álló ellenséges hajókötelék a montenegrói Bojana-torkolathoz kísért szállítóhajókat, és a Rodoni-fok előtti szemaforállomást bombázta, a visszatérőben lévő HMS Dublin könnyűcirkálóra az SM U-4 két torpedót is kilőtt, amelyből az egyik a cirkáló gépházába csapódott. A robbanás következtében tizenhárom brit tengerész lelte halálát, és a brit hadihajó súlyos károkat szenvedett. Bár önerőből visszatudott térni Brindisibe, de hónapokig nem tudott részt venni a tengeri hadműveletekben.

Június 27-én az U-4-et az eltűnt L 43 jelű osztrák-magyar csónakrepülő keresésére küldték, amit másnap sikeresen megtalált Monopoli közelében, a pilótákkal a fedélzetén tért vissza a bázisra. Július 11-én a tengeralattjáró legénységét az SMS Monarch csatahajó fedélzetén tüntették ki a Dublin cirkáló megtorpedózásáért.