A Geszaku (戯作) a japán irodalom egyik alternatív stílusa, műfaja, iskolája. A Geszaku kifejezés már régóta létezett Kínában, és ennek hatására Japánban is az Edo-kor óta használják.
Jellemzői Modern értelemben, minden játékos, gúnyos, vicces, szórakozott művet geszakunak lehet nevezni. Az addigi írókkal ellentétben, a geszaku írók nem törekedtek a szépségre és a tökéletes formára írásaikban, hanem inkább a népszerűségre. A Geszaku írók függetlenek voltak, és a könyveladásaikból éltek. Minél szélesebb olvasóközönségnek szánták műveiket, és ha népszerűvé váltak, minél több folytatást adtak ki hozzájuk. Az egyik legnépszerűbb geszaku mű a Dzsippensa Ikku által írt Tókaidócsú Hizakurige, ami két gondtalan férfi utazásairól és kalandjairól szólt.
A késő Edo-korban, azokat a japán írókat, akik játékos, vicces, és cinikus stílusban írtak, geszakunak kezdték nevezni.
Fajtái Sarehon (洒落本) Kokkeibon (滑稽本) Dangihon (談義本) Nindzsóbon (人情本) Jomihon (読本) Kuszazósi (草双紙) Kibjósi (黄表紙)
Az Edo-kori Geszaku
Többek között Ogjú Szorai hatására, az akkori beszélt nyelven alapuló kínai irodalom bemutatkozása, továbbá kutatásoknak köszönhetően elkezdtek tokuhonokat írni. Az Edo-kori Hiraga Gennait a Geszaku írók atyjának tartják. A korai Geszaku írók nagy része harcos osztályból származott, mint Óta Nanpo. A 18. század közepétől a sarehonok és a kuszazóshik között is a kibjósik virágoztak (egy japán képeskönyv műfaj, sárga borító).
Azonban, a Kanszai Reformok az addig írt Genszakukra árnyékot vetettek, és helyette többek között a köznépből Sikitei Szanba Geszaku író jelent meg, és a tokuhon és nindzsóbon nagy eladásokat produkált. Később a Tenpó Reformok által a nindzsóbonok hanyatlásnak indultak, és ennek az űrnek a betöltésére megnövelték a kiadványok számát.
Fordítás