Belcastel község Franciaország déli részén, Okcitánia régió Aveyron megyéjében, az Aveyron folyó völgyében. Középkori településképének meghatározó elemei a folyó fölé emelkedő vár, a régi kőhíd és a 15. századi Sainte-Marie-Madeleine-templom. Belcastel tagja a Franciaország legszebb falvait tömörítő Les Plus Beaux Villages de France egyesületnek.

Története A belcasteli vár létezését már 1140-ből származó források igazolják. A ma látható erődítmény főbb részei a 13. században épültek, ekkor alakították ki a várfalakat és a négyszögletes öregtornyot. A százéves háború idején a várat fegyveres zsoldoscsapatok foglalták el. Rouergue rendjei 1378-ban megvásárolták az erődöt, majd Jean III d’Armagnac grófnak adták tovább, aki a 14. század végén Guillaume de Saunhac lovagnak adományozta.

Guillaume egyik leszármazottja, Alzias de Saunhac a 15. század elején újjáépíttette és lakhatóbbá tette a várat. Lakóépületet emeltetett, helyreállíttatta a falakat, valamint keresztosztós ablakokat alakíttatott ki. A várat a 16. században elhagyták, ezt követően fokozatosan romossá vált.

Fernand Pouillon francia építész 1974-ben megvásárolta a romokat, majd nyolc éven keresztül irányította a vár helyreállítását. A munkálatok 1982-ben fejeződtek be, a felújított épület hivatalos felavatását 1984. július 6-án tartották. A vár felújítását követően 1985-ben a község lakóházainak, utcáinak és kisebb műemlékeinek helyreállítása is megkezdődött; a település rehabilitációja mintegy tizenöt évig tartott.

Nevezetességei

Belcastel vára A település fölé magasodó középkori vár jelenlegi formájának alapjai a 13. századból származnak, a Saunhac család pedig a 15. században jelentősen átépíttette. A 16. századtól fokozatosan romossá vált épületet Fernand Pouillon 1974 és 1982 között állíttatta helyre. A vár maradványait 1928. március 5-én vették fel Franciaország történelmi műemlékeinek jegyzékébe.

Régi híd Az Aveyron folyón átvezető középkori kőhidat a 15. század elején, Alzias de Saunhac idején építették. A híd megkönnyítette a folyó két oldalán élők közlekedését, és kapcsolatot teremtett a település, valamint az ugyanebben az időszakban emelt Sainte-Marie-Madeleine-templom között. A hidat 1928-ban nyilvánították történelmi műemlékké.

Sainte-Marie-Madeleine-templom A Sainte-Marie-Madeleine-templomot szintén a 15. században építtette Alzias de Saunhac. A templomban található a földesúr fekvő alakos síremléke, a Saunhac család címere, valamint négy műemléki védelem alatt álló szobor. Az épületben Casimir Ferrer kortárs keresztútja is látható.

Népesség A település népességének változása:

Kulturális elismerések Belcastel tagja a Franciaország legszebb falvai (Les Plus Beaux Villages de France) szervezetnek.

Jegyzetek

További információk

Kategória:Aveyron megye települései Kategória:Bottal létrehozott francia település cikkek