Juraj Halenár (Nagyszombat, 1983. június 28. – Pozsony, 2018. június 30. ) szlovák válogatott labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatokban A nagyszombati születésű Halenár tizennyolc éves korában csatlakozott a pozsonyi Inter Bratislava csapatához. A 2004-05-ös szezonban tizenötször volt eredményes a szlovák első osztályban. 2005 nyarán a Petržalka szerződtette húszmillió szlovák korona ellenében. 2005. július 27-én a Bajnokok Ligája selejtezőjében a skót Celtic ellen mesterhármast ért el.

2008 nyarán a Slovan Bratislava igazolta le. Első mérkőzésén új klubjában két gólt szerzett az eperjesi Tatran Prešov ellen 4-1-re megnyert bajnokin. 2014. augusztus 10-én megdöntötte Róbert Semeník 120 gólos rekordját, amivel a liga történetének legeredményesebb játékosa lett. 2015 januárjában Halenár elhagyta a szlovák bajnokságot és aláírt a Nyíregyháza Spartacushoz, ahol azonban csak a szezon végéig maradt, majd a cseh Sigma Olomouc csapatában folytatta pályafutását. 2015 decemberében családi okok miatt elhagyta a klubot, ezt követően a Borčice, a Petržalka és az osztrák Gaflenz játékosa volt.

A válogatottban Részt vett a 2002-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon és a 2003-as ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon is. 2007 novemberében a cseh válogatott ellen debütált a szlovák válogatottban, amelyben összesen háromszor lépett pályára.

Halála 2018. június 30-án, mindössze két nappal a 35. születésnapja után, Halenárt a szlovák fővároshoz tartozó vereknyei parkerdőben találták meg holtan. Az első jelentések szerint öngyilkos lett.

Sikerei, díjai

Válogatott Szlovákia U19 2002-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság - 3. hely

Mérkőzései a szlovák válogatottban

#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2007. november 17. Csehország1 – 3Eb-selejtező2.2007. november 21. San Marino5 – 0Eb-selejtező3.2008. február 6. Magyarország1 – 1barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai

FC Petržalka 1898: Szlovák labdarúgó-bajnokság bajnok: 2007–08 Szlovák labdarúgó-bajnokság második helyezett: 2005–06, 2006–07 ŠK Slovan Bratislava: Szlovák labdarúgó-bajnokság bajnok: 2008–09, 2010–11, 2012–13, 2013–14 Szlovák labdarúgó-bajnokság második helyezett: 2009–10 Szlovák labdarúgó-bajnokság harmadik helyezett: 2011–12, 2014–15 Szlovák labdarúgókupa döntős: 2013-14 Szlovák U19-es labdarúgó-válogatott: U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság harmadik helyezett: 2002

Jegyzetek

Források hlsz.hu

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Szlovák labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Inter Bratislava labdarúgói Kategória:Az FC Petržalka 1898 labdarúgói Kategória:A Slovan Bratislava labdarúgói Kategória:A Nyíregyháza Spartacus labdarúgói Kategória:A Sigma Olomouc labdarúgói Kategória:Nagyszombatiak Kategória:Öngyilkos sportolók