a című, nak tulajdonított, a 16. század végén vagy 17. század elején keletkezett koreai nyelvű regény fiktív hőse, akit gyakran hasonlítanak a nyugati irodalomból ismert Robin Hoodhoz., 273-277. o. A regényt az első, lal írt koreai regényként tartják számon.

Története Hong Gildong egy nemesember illegitim gyermekeként született, ami számára azt jelenti, hogy nem viselhet tisztséget, nem lehet apja örököse és kitaszítottként kell élnie. Ezért inkább banditának áll, bandájával a gazdagokat fosztogatja és a szegényeket támogatja. Később külföldre megy és egy nevű helyen megalapítja saját országát, ahol mindenki egyenlő.

Elemzése A történet három részre oszható. Az első részben a kor társadalmi rendszerének igazságtalanságaival szembesül az olvasó, ahol az alacsony rangú asszonytól született gyerek nemes apját nem szólíthatja apának. A második részben a rendszer ellen lázad a főhős, banditának áll, a harmadikban pedig felépíti saját utópiáját. A mű egyszerre kritizálja a társadalmi rendszert, amely szétszakít családokat, és az államot, mely rablósorsba kényszeríti a parasztokat. Struktúráját tekintve a történet a koreai mítoszokhoz hasonló, de hétköznapi, nem emberfeletti képességekkel rendelkező hőssel. A lal íródott Hong Gildong értelemszerűen nagy sikert aratott a nép körében.

, akárcsak kora többi nemesi származású írója, nevét nem vállalva írt hasonló regényeket, mivel a konfuciánus eszmények szerint a fikciót az elit réteg megvetette, morálisan lealacsonyítónak tartotta.

A művészetekben A történetet számos alkalommal adaptálták vászonra, de képregény is született belőle. 1967-ben egész estés animációs filmet mutattak be Hong Gildong címmel, 1990-től kezdve több videójáték is készült a történetből. 2008-ban a KBS2 csatorna televíziós sorozatot tűzött műsorra, 2010-ben pedig musicalt is színpadra állítottak a népi hősről. Észak-Koreában is készült filmadaptáió, 1986-ban Hong Gildong címmel, a harcművészeti film a japán megszállás idejére helyezi át a történetet.

Jegyzetek

Kategória:Koreai irodalom Kategória:Irodalmi művek szereplői Kategória:Filmszereplők Kategória:17. századi irodalom