A koreai konyhaművészet változatosnak, sokszínűnek és általában véve egészségesnek mondható. Hatással volt rá a kínai és a japán konyha, de számos étele rendkívül különböző ezektől, elkészítési módját, alapanyagait és ízesítését tekintve is. Jellegzetes ételei közé sorolják a fermentált t, a húsételek közül a t és a t, a ot, a japán makiszusival rokon ot. Az italok közül ismert égetett szesz a . A koreai gasztronómia három legfontosabb ételízesítője a szójaszósz (), a (csilipaprikakrém) és a (szójababkrém). Gyakran használják a fokhagymát és a gyömbért is. A koreai konyhában számos olyan étel szerepel, ami a nyugati ízvilágtól és felhasznált alapanyagoktól nagyon eltérő, ilyenek például a különféle namulok, amelyeknek egy részét nyugaton gyomnövénynek vagy dísznövénynek tartott növényekből készítik, mint például a varjúháj vagy éppen a páfrány.
A koreai ételeket általában egyszerre tálalják, nem fogásonként, mint a nyugati kultúrákban. Az asztalra mindig kerül rizs, amely kiegészítője a (leves), a (raguféleség) és különféle kísérő ételek (). Külön terítési szokások vonatkoznak az olyan étkezésre, ahol a fő étel a koreai tészta vagy a (kása), illetve ha alkoholos italokat szolgálnak fel.
A koreai kultúrában az étkezésnek, az ételeknek rendkívül fontos szerepe van, úgy tartják, „az evés maga a mennyország” (먹는 것이 하늘이다, ), és a koreaiak gyógyító erőt is tulajdonítanak az ételeknek (약식동원, , „az orvosság és az étel egy gyökérről fakad”).
Története Az őskortól ig bélyeg|250px|Ezen az 5. századból származó sírban talált falfestményen egy nemes látható, amint két hölgy társaságában étkezik Korea őstörténetét tekintve a -korszakban (i. e. 8000 – i. e. 1500) a Koreai-félszigeten élő törzsi csoportok vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel foglalkoztak és megkezdődött a kis mértékű növénytermesztés is. via JSTOR (regisztráció szükséges) A régészeti kutatások megállapították, hogy már i. e. 2000 körül termesztettek kölest és cirokot, de a rizs is ez idő tájt kerülhetett át Kína területéről, bár a félsziget régiónként változó éghajlata nem mindenütt tette lehetővé a termesztését, így a déli részeken elterjedt, északon viszont inkább kölest termesztettek. A búza szintén Kínából kerülhetett ide, az időszámítás szerinti 1. vagy 2. században, de nem terjedt el annyira, mint a korábban behozott árpa.
A három királyság idejében (i. e. 57 – i. sz. 668) már jelentősen fejlődött a mezőgazdaság, az öntözőrendszerek kialakításával. A három, már említett gabonaféle mellett Ázsiában honos babfajokat (mungóbab, azukibab), szójababot, ginzenget, szezámmagot is termesztettek., 34–35. o. A rizs különösen vált alapvető élelmiszerré, míg Sillában az árpa, pedig a cirok és a rizs dominált. Különféle zöldségek, gyökerek, magvak és gyümölcsök is régóta részét képezték a koreai étkezésnek, például retekfélék, káposztafélék, taró, lótuszgyökér, hagymafélék (vöröshagyma, póréhagyma, fokhagyma), uborka, padlizsán, körte, őszibarack, gesztenye, fenyőmag, mogyoró, amelyek mellett a vadon élő növényeket is felhasználták, ginzenget, páfrányféléket, ürmöt, bambuszt, gombákat, a léggömbvirág (Platycodon grandiflorus) gyökerét. A halászatra és a vadhús fogyasztására is találtak bizonyítékokat a régészek. Kínai feljegyzések tanúsítják, hogy népszerűek voltak a fermentált ételek, különösen a .
A -korszakban (918–1392) részben a mongol inváziónak köszönhetően új ételek is megjelentek, melyeket ma már hagyományos koreai ételként tartanak számon, ilyen például a mandu, a tésztaételek vagy a grillezett húsok, de olyan fűszerek is ekkor jutottak el a félszigetre, mint a fekete bors. A készítéséhez ekkor már körtét és retket is felhasználtak, a rizst és a sült húsokat pedig növénylevélbe tekerték.
-kor bélyeg|250px|Étkezés egy fogadóban, Kim Hongdo 18. századi festménye A -korban (1392–1897) egyes királyok aktívan támogatták a külföldi növények behozatalát, és számos fajjal kísérleteztek, (u. 1418–1450) például narancs és grépfrút meghonosításával próbálkozott. Ebben a korszakban kínai illetve japán közvetítéssel számos új haszonnövény jutott el Koreába, a 16. században például a csilipaprika, ami ma elengedhetetlen alkotóeleme a koreai ételeknek. A csili érkezése előtt is használtak erős fűszereket a koreaiak, feltehetően szecsuani borsot. A 15. századtól kezdték el fogyasztani a tofut; a kései -időkből származik a ma népszerű , a „kevert rizs”, melyet a holdújévi ünnepségeken megmaradt hozzávalókból készítettek. Jelentős szerepet kapott az étkezésben a vörös szemű azukibab, melyhez számos hiedelem kötődött. Ugyancsak a -korban került be az étrendbe az édesburgonya (1763-ban), a burgonya (1840 körül), a nem őshonos hüvelyes növények, a kukorica, a paradicsom, a földimogyoró. A húsételek a köznép számára ritkák voltak, leginkább ünnepségek, fesztiválok idején lehetett hozzájutni. A marha-, sertés- és csirkehús mellett a kutyahúst is fogyasztották. A koreai konyha elengedhetetlen eleme volt már ekkor is a hal és a tenger gyümölcsei, amelyek a köznép számára is elérhetőek voltak.
A színeknek, akárcsak a koreai élet minden egyéb területén, nagy jelentősége volt a konyhaművészetben is. Az öt elem () filozófiája alapján a koreai ételek a kék/zöld, piros, sárga, fehér és fekete színeket használták és használják ma is. A zöld színt a zöldségek (újhagyma, tökfélék, uborka, egyéb zöld növények) adják, a piros színt a csili, a sárgarépa és a jujuba, a fehér és a sárga színt a külön sütött tojásfehérje és tojássárgája, a feketét pedig a sötét színű gombák és a kim. Ez a fajta esztétikai élmény leginkább a nemesek és az udvar számára volt elérhető.
Az alkoholos italok fontos szerepet töltöttek be a társadalomban. Készítettek bort ginzeng, fenyőfélék tűlevelei, fenyőágak, fenyővirágpor, bambuszlevél felhasználásával is, összesen több mint 60 fajta gyógynövényes bort jegyeztek fel. Minden háznál volt rizsbor az italáldozatok végett. Népszerűek voltak a „virágborok” is, amelyeket virágszirmokkal (azálea, rózsa, szilvafa virága, pásztortáska, cseresznyefa virága, kamélia) ízesítettek. A bor igen fontos kelléke volt a vendéglátásnak, a jó házigazda sosem hagyta a vendéget ital nélkül.
A 20. századtól napjainkig bélyeg|250px|Instant koreai rámen A japán uralom ideje alatt Korea főleg külföldre (Japán számára) termelt rizst, így a helyi fogyasztás megcsappant és megnőtt a köles szerepe. A házi alkoholkészítést átvette a nagyüzemi alkoholgyártás, megjelentek az instant tészták és egyéb készételek, valamint a nyugati kenyér.
A koreai háború idején Amerikából élelmiszer-szállítmányok érkeztek, amelyek jobbára búzalisztből, vajból, margarinból és majonézből álltak. A háborút követő gyors iparosodás Dél-Korea étkezési szokásait is megváltoztatta. Az 1960-as években megkezdődött a cukor, glükóz gyártása. Egyre kevesebben éltek mezőgazdaságból, egyre többen kezdtek el a nagyvárosokba költözni, így az otthon készített ételek szerepe is csökkent. A korábban háznál készült , és szójaszósz ma már szupermarketekben kapható dobozolt formában, és egyre többen étkeznek éttermekben, ami korábban ritkaságnak számított. Az 1970-es években fellendült az állattenyésztés, a korábbi évtizedekhez képest jelentősen nőtt a húsfogyasztás, elterjedtek a grilléttermek. Drasztikusan csökkenni kezdett a fogyasztott rizs mennyisége, míg 1985-ben 128 kilogrammot fogyasztott egy fő, 2003-ra ez a mennyiség 83 kilogrammra csökkent. Ennek oka a különféle új, instant és feldolgozott ételek megjelenése.
bélyeg|250px|Kávéház Szöul negyedében A 21. században Dél-Koreában az étkezés már nem csak családi esemény, elterjedt a baráti körökkel, kollégákkal való házon kívüli közös vacsora. Ugyancsak elterjedtek a más nemzetek konyháit képviselő éttermek és gyorsétterem-láncok is; utóbbiak gyakran a koreai ízléshez igazítják a kínálatot, így például - vagy feltétes pizzát is lehet kapni. A gyorséttermek az 1988. évi nyári olimpiai játékok idején jelentek meg az országban. Ugyancsak népszerűvé vált a kávézás; egy 2013-as tanulmány szerint tíz év alatt több mint megduplázódott a fogyasztott kávé mennyisége, a koreaiak átlagosan több kávét fogyasztanak egy héten, mint amennyi t vagy rizst. A kávézók 1999-ben kezdtek el rohamosan terjedni az országban a Starbucks megjelenésével. 2024-ben már több mint volt a kávézók száma az országban, ami csaknem duplája az élelmiszerboltokénak.
Összességében elmondható, hogy a koreai konyha a 21. századra változatosabbá vált, és a modern technológiáknak köszönhetően ma már olyan hozzávalókhoz, készítményekhez férhetnek hozzá a koreaiak az üzletekben, melyek korábban regionális specialitásként csak az adott régióban voltak elérhetőek. A 21. században is nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra.
Észak-Korea bélyeg|250px| (hideg tésztaétel, északi specialitás) az étteremből Észak-Korea esetében gyakran említi a média az éhínséget, az élelmiszerhiányt. Becslések szerint 2014-ben az észak-koreaiak mintegy 80%-ának nem volt lehetősége beszerezni az egészséges étkezéshez szükséges alapanyagokat. Egyes hivatalnokok és az elithez tartozók azonban Phenjanban, a fővárosban hozzájutnak a tradicionális ételekhez és a külföldi konyhákhoz is, akárcsak a turisták, akik kiszolgálására több étterem is létesült. Ezek az éttermek az átlagemberek számára megfizethetetlenek, az ételek ára 7 dollártól akár 40 dollárig is terjedhet. A hagyományos észak-koreai ételek kevésbé fűszeresek és csípősek, mint a dél-koreaiak, és az éttermek kínálata erős orosz kulináris hatást is mutat. A főváros két legnevesebb elit étterme az (옥류관) és a . Kedvelt étel a , a kifejezetten északi specialitásként számon tartott (hideg tészta), a (egyfajta ragu), az onban (온반, csirkés-rizses leves), a (초계탕, hideg csirkeleves) vagy a ( vegyesen csirke- és sertéshússal).
Változatai Királyi konyhaművészet
bélyeg|250px| A Csoszon-udvarban az ételek kiemelkedő fontosságúak voltak, ezt támasztja alá, hogy a hat minisztériumban (육조, ) számos hivatalnok volt felelős a királyi udvar ellátásáért, az ételek elkészítéséért, beszerzéséért, a munkafolyamatok ellenőrzéséért. Ezen felül a palotában több száz asszony, úgynevezett (궁녀, „palotahölgy”) dolgozott, akik többek között az ételek elkészítéséért és felszolgálásáért voltak felelősek, ételtípusonként. Volt külön szakács féleségekhez, levesekhez, teákhoz stb. A pontos hierarchiát törvényben határozták meg.
A , azaz a királyi étkezőasztal terítésének megvoltak a szabályai, nem csak hogy milyen ételeket lehetett felszolgálni, de azok sorrendje és elhelyezkedése az asztalon is fontos volt. Általánosságban felszolgáltak kétféle rizst, kétféle levest, kétféle ragut, egyféle et, t, háromféle t, ételízesítőket (, , ) és tizenkétféle szezonális t (십이첩, , „tizenkettes tálalás”). Az asztalokon öt pár t helyeztek el, kettőt használt a király, a többi hármat pedig a felszolgáló udvarhölgyek. Az evőeszközök és az étkészletek, edények kovácsolt bronzötvözetből készültek, összefoglaló nevük (방짜 유기). Ezek jól sterilizálhatóak, szagtalanok és nem mérgezőek, így rendkívül népszerűek voltak a nemesség körében is.
Regionális konyhaművészet
bélyeg|250px|, Haliotis discus csigafajból készült kása -szigeti specialitás
A Korea kettéosztottságát megelőző időkben nyolc tartománya volt. Az északi tartományok: , , ; a középső tartományok: , , ; valamint a déli tartományok: és . Ezekben a tartományokban sajátos, jellegzetes ételek alakultak ki.