Triberg im Schwarzwald település Németországban, azon belül Baden-Württembergben. A 700-1000 méter közötti magasságban fekvő település híres gyógyüdülő és síparadicsom.

Népesség A település népessége az elmúlt években az alábbi módon változott:

Fekvése Villingen-Schwenningentől északnyugatra, a B33-as út mellett fekvő település.

Története Triberg nevét 1239-ben említették először egy dokumentumban. Városnak először 1324-ben nevezték, 1349-ben is város, ekkor már piaci jogát is említették. 1355-től 1797-ig a város a Habsburg-házhoz és így a Felső-Ausztriához tartozott.

1884-ben Triberg állította fel az első állami elektromos utcai világítást Németországban; A villamos energiát több mint 150 méter magas vízesésekben gyűjtötték össze.

Triberg hét fő zuhataga gránittömbök között zuhan le, a szintkülönbség 160 méter.

A piacterén álló városházának (Rathaus) egy fametszetes terme, valamint régi Hivatalnok-háza és Helytörténeti múzeuma (Heimatmuseum) van. A városon kívüli hegyoldalon álló templom (Wallfahrtskirche) Maria in der Tannen, (1705) egy ismeretlen festő "Mária a fenyőerdőben" című képét. Érdekes a főoltár előtt álló ezüst antependium is.

Nevezetességek Városháza (Rathaus) Helytörténeti múzeum (Heimatmuseum) Wallfahrtskirche

Galéria

Közlekedés Vasút A településen halad keresztül a Schwarzwaldbahn vasútvonal.

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek Baden-Württemberg települései

Források Panoráma (1980)

Kategória:Baden-Württemberg települései Kategória:Bottal létrehozott német település cikkek