Tlumačov település Csehországban, a Zlíni járásban.

Népesség A település lakosságának változását az alábbi diagram mutatja:

Jegyzetek

További információk

Kategória:A Zlíni járás települései Kategória:Bottal létrehozott cseh település cikkekTalmácsok betelepülése Szerkesztés Az augsburgi csata utáni időszakban Taksony fejedelem uralkodása alatt jelentősebb besenyő népesség telepedett le Magyarországon. Anonymus szerint Taksony fejedelem „a kunok földjéről” hozott feleséget (azaz valójában besenyő földről, hiszen a kunok akkor még nem laktak Európában), ekkor jön be Tonuzoba vezetésével a Talmács törzshöz tartozó csoport. Tonuzoba Heves megye tiszántúli részén, a mai Abádszalók környékén kapott szállásbirtokot, központi szálláshelye Tomajmonostora környékén lehetett, itt volt ugyanis az Árpád-korban a tőle leszármazott Tomaj nemzetség családi központja. Toponímiai kutatások alapján feltételezik, hogy a Tonuzoba vezetésével bejött talmács törzset három felé osztották, feladatuk egy határvédő-gyűrű létrehozása volt. Feltehetően ennek a három törzsrésznek a nyomát őrzi:

- a történelmi Közép-Stájerország déli részén (a Mura-kanyarban, Graz-tól kb. 30 km-re délre) Tillmitsch,

- Dél-Morvaországban (a Morva-szorosban) Tlumačov (ejtése kb. Tlumácsov),

- Dél-Erdélyben (a Vöröstoronyi-szorosnál) Nagytalmács (románul Tălmaciu, németül Talmesch).