Luca Ghiotto (Arzignano, 1995. február 24. –) olasz autóversenyző.
Pályafutása Gokart Ghiotto 2008-ban kezdett gokartozással. Ebben az évben megnyerte a Bajnokok kupájának KF3-as osztályát. 2010 végéig a KF3-ban maradt.
Formula Abarath 2011-ben debütált először együléses sorozatban. A Prema Powerteam pilótájaként a Formula Abarth olasz bajnokság ranglistáján a 9. lett egy dobogóval, amit Misano-ban szerzett, míg az európai szériában a 6. helyezett lett négy pódiummal. 2012-ben szintén a Premával 2. lett összetettben, mindkét végelszámolásban.
Formula Renault
GP3 2014-ben a Trident-nél lehetőséget kapott, hogy induljon a belga és az olasz hétvégéken. Rögtön a legelső időmérőjén megszerezte az első-rajtkockát, azonban a futamon csak a 18. lett és a továbbiakban nem is szerzett több pontot. 2015-re a teljes idényre leszerződött. Egészen a legutolsó versenyig harcban állt a bajnoki trófeáért, amit elvesztett Esteban Ocon javára.
GP2 2016-ban már a GP2-es istállónál bizonyíthatott. Az első két hétvégén nem szerzett pontot, azonban a brit, a német és a belga hétvégéken dobogóra állhatott, majd az utolsó előtti versenyen, Malajziában a sprintfutamot meg is nyerte. Az összetettben az előkelő 8. helyen végzett 111 egységgel.
Formula–2
Sportautózás A 2019–20-as Hosszútávú-világbajnokság előtti teszteken pályára vihette az LMP1-es osztályban újonc Team LNT csapat Ginetta G60-LT-P1-esét. A 2019-es Fuji 6 órás versenyen élesben is beülhetett a konstrukcióba a #5-ös egység, Ben Hanley és Jegor Orudzsev csapattársaként.
2019 novemberében az Aston Martin R-Motorsport csapata szerződést kötött vele és nevezték több GT-sorozatba. A 2020. február 2-án tartandó legendás Bathursti 12 órás futam időmérőedzésén egyik csapattársa, Marvin Kirchhöfer hatalmas balesetet szenvedett és az autó súlyosan megrongálódott. A gárda nem tudta időben helyrehozni, így a versenyre már nem vállalták az indulást.
Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2011 Formula Abarth Európa-bajnokság Prema Powerteam 14 0 0 1 4 65 6. Formula Abarth Olasz bajnokság 14 0 1 2 1 42 9. 2012 Formula Abarth Európa-bajnokság Prema Powerteam 24 7 8 9 11 246 2. Formula Abarth Olasz bajnokság 18 6 7 7 7 175 2. Formula Renault 2.0 Alps 4 0 0 0 0 22 19. Formula Renault 2.0 NEC 2 0 0 0 0 7 44. 2013 Formula Renault 2.0 Alps Prema Powerteam 14 5 0 2 8 211 2. Formula Renault 2.0 Európa-kupa 14 1 1 0 2 69 9. Pau Formula Renault 2.0 Trophy 1 1 0 0 1 — 1. 2014 Formula Renault 3.5 International Draco Racing 17 0 0 0 0 26 17. GP3 Trident 4 0 1 0 0 4 20. 2015 GP3 Trident 18 5 5 9 8 245 2. 2016 GP2 Trident 22 1 0 2 4 111 8. 2017 Formula–2 Russian Time 22 1 0 1 7 185 4. 2018 Formula–2 Campos Racing 24 0 0 2 4 111 8. 2019 Formula–2 UNI-Virtuosi Racing224229207 3. 2019–20 WEC Team LNT1 00000,524 2020 Formula–2 Hitech Grand Prix23102410610. Intercontinental GT Challenge Aston Martin100000HN * A szezon jelenleg is zajlik.
Teljes Formula Renault 3.5 Series eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2014 International Draco Racing MNZ116 MNZ24 ARA116 ARA2Ki MON114 SPA16 SPA2Ki MSC116 MSC214 NÜR1Ki NÜR215 HUN111 HUN219 LEC17 LEC216 JER113 JER2Ki 17. 26
Teljes GP3-as eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2014 Trident ESPFEA ESPSPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR GERFEA GERSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA18 BELSPR14 ITAFEA21 ITASPR13 RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAESPR 20. 4 2015 Trident ESPFEA2 ESPSPR8 AUTFEA1 AUTSPR3 GBRFEA4 GBRSPR7 HUNFEA1 HUNSPR4 BELFEA5 BELSPR1 ITAFEAKi ITASPR3 RUSFEA1 RUSSPR8 BHRFEA4 BHRSPR1 UAEFEA5 UAESPR4 2. 245
Teljes GP2-es eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2016 Trident ESPFEAKi ESPSPR12 MONFEAKi MONSPR14 EURFEA9 EURSPR12 AUTFEA4 AUTSPR9 GBRFEA5 GBRSPR2 HUNFEA17 HUNSPRKi GERFEA2 GERSPR4 BELFEA7 BELSPR3 ITAFEA6 ITASPRKi MALFEA7 MALSPR1 UAEFEA11 UAESPR19 8. 111
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 Helyezés Pont 2017 Russian Time BHRFEA7 BHRSPR2 ESPFEA2 ESPSPR7 MONFEA5 MONSPR4 AZEFEA16 AZESPR7 AUTFEA14 AUTSPR4 GBRFEA6 GBRSPR2 HUNFEA6 HUNSPR8 BELFEA2 BELSPR3 ITAFEA4 ITASPR1 JERFEA7 JERSPR4 UAEFEA3 UAESPR5 4. 185 2018 Campos Racing BHRFEA12 BHRSPR6 AZEFEAKi AZESPR14 ESPFEA4 ESPSPR5 MONFEAKi MONSPR10 FRAFEA3 FRASPR3 AUTFEA12 AUTSPR13 GBRFEA5 GBRSPR6 HUNFEA6 HUNSPR2 BELFEA7 BELSPR6 ITAFEA10 ITASPR6 RUSFEAKi RUSSPR14 UAEFEA3 UAESPR9 8. 111 2019 UNI-Virtuosi BHRFEA2 BHRSPR1 AZEFEA9 AZESPRKi ESPFEA4 ESPSPR2 MONFEAKiz MONSPRKiFRAFEAKi FRASPR12 AUTFEA2 AUTSPR2 GBRFEA1 GBRSPR15 HUNFEA4 HUNSPR8 BELFEAT BELSPRT ITAFEA2 ITASPR15 RUSFEA4 RUSSPR1 UAEFEA6 UAESPR1 3. 207 2020 Hitech Grand Prix AUT1FEA AUT1SPR AUT2FEA AUT2SPR HUNFEA HUNSPR GBR1FEA GBR1SPR GBR2FEA GBR2SPR ESPFEA ESPSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR MUGFEA MUGSPR RUSFEA RUSSPR BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR 10. 1062022DAMSBHRSPRBHRFEAKSASPRKSAFEAIMOSPRIMOFEAESPSPRESPFEAMONSPRMONFEAAZESPRAZEFEAGBRSPRGBRFEAAUTSPRAUTFEAFRAFEAFRAFEAHUNSPRHUNFEABELSPRBELFEANEDSPRNEDFEAITASPR ITAFEA UAESPRUAEFEA 25. 0 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette. ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így csak a pontok felét kapta meg.
Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata
Év Csapat Osztály Autó Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2019–20Team LNT LMP1 Ginetta G60-LT-P1 AER P60C 2.4 L Turbo V6 SIL FUJ SHA BHR SAO SEB SPA LMS 24. 0,5
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos DriverDB honlapja Hivatalos GP3 honlapja
Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek