koreai származású többszörös bajnok szumóbirkózó, koreai hazafi.

Élete néven született a Gyarmati Koreában, tartományban, ban. 1938 nyarán Japánba költözött, ahol szumózni kezdett. A japánok mindent elkövettek azért, hogy saját nemzetük játékosaként tüntessék fel Kimet, ezért Momota Micuhiro (Momota Mitsuhiro, 百田 光浩) néven bocsátottak ki számára személyi igazolványt, ami szerint Nagaszaki prefektúrában, Omurában született Momota Inoszuke gyermekeként, 1924-ben.

Pályafutása Két évnyi edzés után vett részt először bajnokságokon. Mint minden japán birkózónak, neki is szüksége volt egy művésznévre, a ma is ismert Rikidózan néven debütált. Ellenfeleihez képest alacsonynak és könnyűnek számított a maga 176 cm-es magasságával, illetve 105 kilogrammos tömegével.

Összesen 19 alkalommal lett világbajnok, de többször nyert ázsiai és óceániai bajnokságokon is.

Halála Jakuzák gyilkolták meg 1963. december 15-én.

Jegyzetek

Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Meggyilkolt sportolók, edzők Kategória:Koreai származású japánok