A Grande amore (magyarul: Nagy szerelem) egy dal, amely Olaszországot képviselte a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, Bécsben az olasz popera trió, az Il Volo előadásában. A dal a 2015. február 14-én rendezett Sanremói Dalfesztivál 16 fős döntőjében nyerte el az indulás jogát, ahol a zsűri és a nézői szavazatok együttese alakította ki a végeredményt. A dalt Francesco Boccia és Ciro Esposito szerezte.

2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál Mivel Olaszország az Öt Nagy tagja, nem kellett részt venniük az elődöntőben. A május 23-án rendezett döntőben fellépési sorrendben huszonhetedikként, azaz utolsóként adták elő az albán Elhaida Dani I'm Alive című dala után. A trió a 3. helyen végzett 292 ponttal - ez a verseny történetének 5. legmagasabb pontszáma, és éppen annyi, amennyit a 2006-os győztes, a Lordi szerzett. A szavazás során 9 országtól kapták meg a maximális 12 pontot (Albánia, Ciprus, Görögország, Izrael, Málta, Portugália, Románia, Oroszország, Spanyolország).

A részletes eredmények kihirdetése után derült ki, hogy Olaszország toronymagasan nyerte a televotingot (80 ponttal előzték meg a második helyezett Oroszországot), viszont a zsűri csak a 6. helyre sorolta a produkciót, így összességében a 3. helyen végeztek.

Díjak ESC Radio Awards 2006-tól minden évben megszavazza az európai, az amerikai és az ausztrál közönség az ESC Radio Awards győzteseit. Mint ahogy a dalfesztiválon, itt sem lehet saját országra szavazni.

2015-ben az Il Volo két kategóriában volt jelölve: a Legjobb dal és a Legjobb csapat kategóriában. A legjobb dal díját 25,92%-kal nyerte meg az Il Volo, a második helyen a belga Loïc Nottet Rhythm Inside című dala végzett 19,33%-kal, a harmadik helyen pedig az orosz Polina Gagarina A Million Voices című dala 8,17%-kal.

A Legjobb csapat díját 37,13%-kal nyerték meg, megelőzve az Észtországot képviselő Elina Born és Stig Rästa duóját (18,8%) és a norvég Mørland-ot és Debrah Scarlett-et (11,44%).

Marcel Bezençon-díj A Marcel Bezençon-díj 2002-ben jött létre azzal a céllal, hogy díjazzák a legjobb dalokat az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A díjat a svéd Christer Björkman (az 1992-es Eurovíziós Dalfesztivál svéd indulója, most a svéd delegáció vezetője) és Richard Herrey (az 1984-es győztes Herreys trió tagja) alapította. A díj a nevét Marcel Bezençonról, az Eurovíziós Dalfesztivál megalkotójáról kapta.

A díjakat 3 kategóriában osztják ki: sajtódíj, művészi díj és zeneszerzői díj. Az Il Volo 2015-ben elnyerte a sajtódíjat, amelyet az akkreditált újságírók szavaznak meg.

Dalszöveg

Toplista Ország Toplista Csúcspozíció Ö3 Austria Top 40 5. Ultratip Flanders 1. Ultratop 50 Wallonia 42. US Classical Digital Songs (Billboard) 24. Suomen virallinen lista 25. SNEP 145. Greece Digital Songs 1. Tónlist 4. Official German Charts 54. FIMI 1. PROMUSICAE 24. Schweizer Hitparade 19.

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Fordítás

Kategória:Dalok a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon