John Edward Thompson "Jackie" Milburn (Ashington, Northumberland, 1924. május 11. – Ashington, Northumberland, 1988. október 9.) angol válogatott labdarúgó, aki pályafutása nagy részét a Newcastle United csapatában töltötte, majd négy idényt a Linfield gárdájában is játszott. Különösen a Wor Jackie becenévvel illették, főként az Északkelet-angliai régióban, az Our Jackie geordiai nyelvjárás kiejtésének szóváltozata miatt, továbbá az első világháborúból adódóan (First World Wor).
Milburn Jack és Bobby Charlton anyjának unokatestvére, 1943-ban 19 évesen két mérkőzésen vett részt próbajátékon a Szarkáknál a St James’ Parkban, így indult a pályafutása. A második meccse második félidejében hat találatot szerzett. Az 1945–1946-os szezonban az FA-kupában mutatkozott be a profik között Charlie Wayman balszélső cseréjeként. Miután az 1947-es kupadöntőben a Charlton Athletic ellen a Newcastle 4–0-s vereséget szenvedett, Wayman elhatározta, nem játszik tovább a klubban, így George Martin menedzser úgy döntött, középcsatárként játszatja. 1947. október 18-án először viselte a kilences számú dresszt, és mesterhármast jegyzett.
Későbbi eredményei, különösen az 1951-es FA-kupa döntő során jegyzett két gólja, illetve az 1955-ös kupafinálé 45. másodpercében szerzett találata a Wembley Stadionban – mely az angol kupadöntők leggyorsabban értékesített gólja volt 1997-ig, Roberto Di Matteo betalálásáig – országos ismeretséget hozott számára, Tyneside-ban ikonikus alakként tekintettek rá. Összesen három győztes kupadöntőt játszott a Newcastle Unitednél: 1951-ben, 1952-ben és 1955-ben. Kiváló teljesítménye ellenére állítólag nagyon félénk és önmagát legtöbbször alábecsülő egyén volt, szerénységével a szurkolók kedvencévé vált, bár Tom Finney szerint mindez veleszületett kisebbrendűségi komplexus.
1957-ben elhagyta a Newcastle egyesületét a klub legeredményesebb góllövőjeként, 2006 februárjában találatainak számát Alan Shearer múlta felül. Továbbra is a csapat második legeredményesebb játékosa 200 találatával. A Linfield egyesületéhez történő átigazolása nagy port kavart, miután a Szarkák vezetősége magas átigazolási díjat követelt, így a szurkolók haragja mellett nem tudott azonnal átigazolni az északírekhez. A Linfield csapatában 54 mérkőzésen 68-szor volt eredményes.
1988. október 9-én, 64 éves korában halt meg tüdőrákban. Temetésére október 13-án került sor, a szertartáson többezer ember vett részt a Newcastle-ben található Szent Miklós székesegyházban. Az utcákon tízezrek voltak, hogy figyelemmel kövessék a közvetítést ezzel kapcsolatban.
font értékű szobrát, melyet adományokból állítottak elő a Newcastle United szurkolói, a Newcastle Northumberland Street-en állították fel először, majd 1999-ben áthelyezték a St James’ Boulevardra, mígnem harmadjára a St. James’ Park elé, a Strawberry Place-re költöztették.
2006 októberében bekerült az Angol Labdarúgóhírességek Csarnokába. 2009-ben a goal.com internetes portál által összeállított Minden idők legjobb angol labdarúgói listáján a 43. helyet foglalja el.
Gyerekkora 1924. május 11-én látta meg a napvilágot nagyszülei házának hatodik emeleti, 14. szám alatti lakásában Ashingtonban Annie ("Nance") Thompson és Alexander ("Alec") Milburn gyermekeként. Négyen voltak testvérek, mindannyian profi labdarúgók is: John ("Jack") Milburn (szül.: 1908, a Leeds United és a Bradford City játékosa), George Milburn (szül.: 1910, a Leeds United és a Chesterfield játékosa), James ("Jimmy") Milburn (szül.: 1919, a Leeds United és a Bradford City labdarúgója volt), és Stanley ("Stan") Milburn (szül.: 1926, a Chesterfield, a Leicester City és a Rochdale csapataiban rúgta a bőrt). A négy testvér Jack és Bobby Charlton édesanyjának, Elizabeth "Cissie"-nek voltak a testvérei, aki 1912-ben született.
Édesapja szénvágóként dolgozott a közeli szénbányában. Milburn később elmondta fiának, Jackie Jr.-nak, hogy megborzongott, amikor látta eltűnni abban a mély aknában, ami a kijárathoz vezetett. Nyolc éves korában megkapta első pár futballcipőjét karácsonyi ajándékként, ettől kezdve a labdarúgás uralta az életét. Példaképének fiatal korában Joe Hulme-t tekintette. Bár kezdetben magabiztos fiú volt, ám mikor az iskolai sportnapon megnyerte a sprintversenyt, a gyorsasági váltót, a távolugrást és a magasugrást is, édesapja éppen időben érkezett, hogy lássa őt a 440 yardos megmérettetés megnyerésében. Ezt követően kimerülve a padlóra esett, édesapja azonban megütötte, és ez a mozdulat vezette tévútra a későbbiekben. Visszaemlékezve azt mondta: "Talán apám szándéka a legjobb volt a világon, de ez a megrázkódtatás megalapozta a kisebbrendűségi komplexusomat, mellyel egy életen át küzdöttem." A Hirst East Senior Boys School-ba ment próbajátékra 12 esztendős korában, és be is választották az iskola csapatába jobbszélsőként. Apja megígérte neki, hogy minden szerzett gólért egy pennyt fizet neki. A Linton School elleni 6–4-es győzelem során kétszer is eredményes volt. Ezután az East Northumberland School-ba került, a Lancashire ellen az elődöntőben a Maine Road-on szintén betalált, bár csapata 3–2-es vereséget szenvedett.
Az iskolát 14 évesen hagyta ott, és elmondta apjának, túl klausztrofób ahhoz, hogy kövesse őt a szénbányászatban. Végül heti nyolc shillingért polcokat szerelt, és cukrostáskákat töltött meg. 1939-ben megpróbált belépni a Királyi Haditengerészetbe, de elutasították, mivel 1 hüvelyk nagysággal volt lemaradva magasságát tekintve. Helyette az Ashingtoni Légiképző Alakulathoz csatlakozott. 16 évesen elfogadott egy gyakornoki állást szerelőként a szénbányában, így a második világháború során nem sorozták be katonának, mert a szerelő fenntartott foglalkozás volt.
Régi iskolás barátjával, Ronnie Coulsonnal együtt indult helyi sprintversenyeken, hogy pénzt keressen. A második legjobb eredményt produkálta 9,7 másodperces idejével a 100 yardos futáson. 1940-ben bekerült az Újévi-sprintversenybe és megnyerte az első fordulót. Ezt követően utasítást kapott a szervezőktől, hogy gyengén szerepeljen az elődöntőben, ahová ugyanakkor felkészültebben érkezett. Utoljára érkezett az indulók közül, és állítólag egy tucat pennyvel nyomta le a bal futócipőjét, melynek következtében saját elmondása szerint úgy futott, mint egy háromoldalas ostoba. Folytatta a Légiképző Alakulatban a labdarúgást, egy délután folyamán elmondták számára, hogy a Newcastle United megfigyelői jelen voltak azon a mérkőzésen, mely 8–3-as eredménnyel zárult, és ahol öt gólt jegyzett. Amikor utólag közölték vele, hogy a várt játékosmegfigyelő végül nem volt jelen, erre ő úgy reagált, hogy mindezt keserű pirulaként nyelte le.
Pályafutása Newcastle United A tárgyalás és a szerződés Bár gyerekként Sunderland szurkoló volt, mégis a Newcastle United igazgatója, Wilf Taylor hívta meg a St James’ Parkba 1943-ban, a Yorkshire ATC elleni mérkőzés után. Csapattársával, Raymond Poxtonnal együtt vett részt a tárgyaláson a Newcastle idénybeli utolsó hazai összecsapását követően. Nem volt lenyűgözve az ott látottaktól, a barátjához fordult és a következőt kérdezte tőle: "Raymond, tudnánk ennél jobb helyen játszani?" Nem sokkal ezután mégis igennel reagált a North Mail újságban a klub által közzétett próbajáték hirdetésre az 1943–1944-es idény kezdete előtt. Az első megmérettetésre a hét közepén került sor, az első félidő folyamán kétszer talált a kapuba, így meghívást kapott, hogy szombaton visszatérjen a stadionba egy nyilvános tárgyalásra egy amatőr szerződés aláírása céljából. A 14:00-kor kezdődő értekezlet előtt jóval hamarabb megérkezett egy kölcsönkért, barna papírba csomagolt futballcsukával, valamint ebédjével, két pitével és egy üveg pezsgővel. Csapata, a "csíkosak" a "kékek" gárdájával mérkőzött meg, utóbbiban Albert Stubbins és Jimmy Gordon is szerepelt. Az első játékrész 3–0-s eredménnyel zárult, ezek után Joe Richardson a következőt mondta neki: "Jobb ötletekkel állj elő, ha ide akarsz jönni." A második félidőben középcsatárként játszott, és 6 gólt szerzett, így a mérkőzés 9–3 arányban ért véget a "csíkosak" javára. A Sunday Sun arról számolt be, hogy a United második próbajátékán Milburn diadalmaskodott, az ashingtoni a bal szélen játszott és amatőrként szerződtettek a hét elején. Nagyon fiatalon bizonyította opportunista képességét, egy percen belül két gólt is lőtt.
A Newcastle United vezetőedzőjét, Stan Seymourt kellőképpen lenyűgüzte teljesítménye, Mike Kirkup játékosmegfigyelő szerint azonnal megkérte a támadót a helyszínen, hogy írja alá a szerződést. Édesapja azonban azt mondta neki, hogy semmiféle kontraktust ne írjon alá, amíg meg nem mutatja neki azt, így ő elutasította azt, és azt ígérte a vezetőségnek, hogy a megfelelő időben visszatér egy aláírt szakmai szerződéssel, ha édesapja valóban engedélyezi számára. Seymour, nyilvánvalóan aggódva amiatt, hogy próbajátékának híre több klubhoz is eljut, úgy döntött, hogy nem vár tovább, és a tárgyalást követő vasárnap a Milburn család ashingtoni lakására utazott. Seymour türelmesen az édesapához, Alechez fordult, és elmagyarázta neki, hogy fia heti 30 shillingért játszana, plusz két shillinget és hat pennyt kapna a "teázásért", továbbá még ezt az összeget az utazására is fordítanák, egy kisbuszra, ami elvinné őt oda-vissza a központtól a házáig. Amikor idősebb Milburn mérlegelte a feltételeket, Seymour állítólag két öt fontost kezdett dörzsölni a háta mögött. A susogás felkelette Alec figyelmét, és arra ösztökélte, hogy közölje Jackie-vel, szerződjön a klubhoz. Seymour felbuzdulva meghívott mindenkit egy italra a West End Club-ba, később felkiáltott, miszerint minden eddiginél jobb szerződést bonyolított le 10 fontért és néhány kör sörért cserébe. Milburn hivatalos bemutatása a Newcastle United játékosaként 1938. augusztus 23-án történt.
Bemutatkozása és a háború alatti pályafutása 1943-ban a Newcastle részt vett a Northern First Championship küzdelmeiben, mivel az English Football League küzdelmeit felfüggesztették a második világháború kitörése miatt. Az aláírását követő első nap már a csapattal edzett, új csapattársait pedig elkápráztatta azzal, hogy 100 méteren lehagyta Albert Stubbinsot. 1943. augusztus 28-án mutatkozott be a Valley Parade-on a Bradford City ellen. Seymour az édesapját is meghívta az összecsapásra, később ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy mindez önbizalmat adott neki egy ilyen fontos napon. A 10-es számú mezben lépett pályára, később erre így emlékezett vissza: "Ez volt pályafutásom legemlékezetesebb pillanata, a Wembley-ben aratott győzelmek sem írják felül. A fekete-fehér mez első felvétele egyszerűen különleges volt." A mérkőzés során a United 2–1-es vereséget szenvedett, ő középcsatárként játszotta végig az összecsapást. A bradfordi gólokat a hátvéd, Joe Harvey szerezte. Seymour az összecsapást követően vigasztalásként megígérte számára, hogy a következő fordulóban a szélen játszik majd. A St James’ Parkban megismételték a találkozót szeptember 4-én, ő pedig a 3–2-es győztes kimenetelű meccsen az első gólt ballal rúgta a hálóba az első labdaérintéséből. A csatár így emlékezett vissza erre a találatára: "A vasárnapi lapok szerint kiváló találat volt, de láttam a labdát egy tömörülésben, megtörtem és leszorítottam." Labdarúgó pályafutását továbbra is a szénbányászati munkájával ötvözte. Ahogy Roger Hutschinson író is később kifejtette: "A háborús labdarúgók egyike sem volt elszámoltatható teljes idejű profiként." A Woodhorn-szénbányászatban végzett munkáját heti két vagy három edzéssel egyeztette össze, volt néhány eset, amikor két műszakot vállalt pénteken, így szombatonként lehetősége adódott a klubban rúgni a bőrt a bajnokikon.