A Finnugor Kulturális Főváros a finnugor rokon nyelvű népek összetartozásának jegyében létrehozott nemzetközi kulturális projekt.
A négy évig (2014–2017) tartó programsorozat egy finn és egy észt szervezet, valamint a Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete (MAFUN) közös felhívására indult el és a MAFUN szervezésében valósul meg. A szervezők szerint a kezdeményezés fő célja a finnugor identitástudat erősítése.
A négy évnek megfelelően négy régiót különítettek el. A válogatás a földrajzi rotációt figyelembe véve, a települések által benyújtott pályázatok alapján történik. Elsőként, 2014-re a megtisztelő címet és a rendezés jogát az udmurtiai Bigi (Sztarije Bigi) falu nyerte el. „2015 finnugor kulturális fővárosa” egy észtországi kis falu, Obinitsa lett.Obinitsa falu lapja a Facebookon
2016-ra az előírt határidőig oroszországi régióból nem érkezett pályázat, így csak a pályázatot benyújtott három magyarországi település maradt versenyben: Iszkaszentgyörgy, Nagykálló és Veszprém.
A pályázat végeredményét a MAFUN Tartuban rendezett 12. kongresszusának zárónapján, 2015. július 31-én hirdették ki. A címet ezúttal két település megosztva kapta, így Iszkaszentgyörgy és Veszprém lett a „2016. év finnugor kulturális fővárosa”.Két magyar település viselheti 2016-ban a Finnugor Kulturális Főváros címet Melano, 2015-07-31.
A 2017. év finnugor kulturális fővárosát a helsinki Balassi Intézetben 2016. augusztus 5-én hattagú nemzetközi zsűri választotta ki. Három település nyújtott be pályázatot: a finn Kuhmo város, a szintén finn Sippola falu és az oroszországi karéliai Vuokkiniemi falu (orosz neve: Вокнаволок). A címet a karéliai, kb. 600 fős Vuokkiniemi falu nyerte el, amely korábban is már pályázott.Kiválasztották a 2017-es Finnugor Kulturális Fővárost (Hozzáférés: 2016-08-22)
Kulturális fővárosok bélyegkép|145x145px|A 2015-ös logó 2014 – Starõje Bõgi (Udmurtföld, Oroszország) 2015 – Obinitsa (Võrumaa, Észtország) 2016 – Iszkaszentgyörgy (Fejér megye, Magyarország) és Veszprém (Veszprém megye, Magyarország) 2017 – Voknavolok (Karélia, Oroszország) 2019 – Untšo (Mariföld, Oroszország) 2020 – Miskino (Baskíria, Oroszország) 2021 – Abja-Paluoja (Mulgiföld, Észtország) 2022 – Bayterek (Udmurtföld, Oroszország) 2023 – Kuhmo (Kainuu, Finnország) 2024 – Kuhmo, 10. évfordulós szeminárium 2025 – Narva, (Észtország) 2026 – Hancock, Felső-félszigetet, Michigan, Amerikai Egyesült Államok 2027 - Geresdlak (Baranya megye, Magyarország)
Jegyzetek
Források Magyar lehet a következő Finnugor Kulturális Főváros Melano / MTI, 2015-06-05. Mától lehet pályázni a Finnugor Kulturális Főváros címre Uralic.org, 2015-03-26. Uralistica (orosz nyelven) 2015-06-04.
Kategória:Kulturális események Kategória:Finnugor népek