Kosztolányi Balázs (1948. június 27. – 2012. október 9.) színész, gépészmérnök.
Élete Édesapja Kosztolányi Tibor jogász, édesanyja Gervay Auguszta tanítónő, testvére Kosztolányi Péter (1945–1965) volt.
1962 és 1966 között a budapesti Épületgépészeti Technikumba járt. 1962-ben a Hogy állunk fiatalember c. filmhez kerestek főszereplőt, és az iskolai meghallgatáson választották ki első filmfőszerepére.
1963-ban a Nemzeti Színházban Shakespeare Macbeth című darabjában Donalbain szerepében olyan színészlegendákkal játszhatott együtt, mint Kállai Ferenc, Sinkovits Imre és Lukács Margit, a rendező Major Tamás volt.
1967-ben ismét főszerepet kapott Banovich Tamás Ezek a fiatalok c. filmjében. A hatvanas évek fiataljairól szóló zenés filmben Koncz Zsuzsával, Berek Katival, Őze Lajossal és Kállai Ferenccel játszott együtt. A film dalaiból nagylemez készült az Illés, az Omega és a Metro együttes közreműködésével. Ezután számos Jancsó Miklós rendezte filmben kapott kisebb szerepeket, de sosem tett le azon szándékáról, hogy elvégezze a műszaki egyetemet, és mérnök legyen.
A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar épületgépész szakára járt 1967-től, ahol 1972-ben épületgépész mérnöki diplomát szerzett. Az egyetem elvégzése után a mérnöki munkára összpontosított, nem vállalt több filmes szerepet. 1972-től a Budapesti Építéstudományi Intézetben dolgozott tudományos munkatársként, később főmunkatársként. Az intézet felszámolását követően számos külföldi tulajdonú cégnél volt ügyvezető egészen nyugdíjazásáig.
1975-ben kötött házasságot, felesége Mészáros Klára, két gyermekük született: Tamás 1978-ban, Ádám 1981-ben.
Nagy szerelme a Balaton volt. Nagyszüleinek Almádiban volt nyaralójuk és születésétől kezdve nyarakat töltött a tó mellett. Itt érték az első vitorlás élmények is. Hajós szenvedélyét mutatja, hogy a hazai vizekre érvényes vitorlás jogosítványon felül a korlátlan, világtengerekre érvényes képesítést is megszerezte.
Nyugdíjba vonulása után kora tavasztól késő őszig Birdie nevű hajóján vitorlázott a Balatonon. Fiaival számos vitorlásversenyen indultak, és szerepeltek sikeresen. 2011-ben nagy álma teljesült, amikor Európa legnagyobb tókerülő versenyén, a Kékszalagon első helyen végzett hajójával, saját kategóriájában (Yardstick III.).
Tragikus halála is a Balatonon, hajózás közben érte, 2012. október 9-én.Férfiholttestet találtak a Balatonban
Filmjei Év Cím Szerep 1971 Égi bárány Darutollas 1970 Szép lányok ne sírjatok Savanyú barátja 1969 Virágvasárnap 1969 Sirokkó 1968 Fényes szelek Balázs 1968 Fejlövés Határőr 1968 Der Turm der verbotenen Liebe Philippe 1967 Édes és keserű Lajoska 1967 Ezek a fiatalok Koroknai Laci 1963 Hogy állunk, fiatalember? Bálint Andris
Jegyzetek
Kategória:1948-ban született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar vitorlázók Kategória:Vízi balesetben elhunyt személyek