A kunajtirai offenzíva a szíriai felkelők egyik támadása volt 2015-ben a szíriai polgárháború alatt, mellyel el akarták foglalni az utolsó még a kormány kezén lévő területeket Kunajtira kormányzóságban: Hadert, Új-Kunajtira városát, Khan Arnabaht és Tell Krum stratégiai fontosságú hegyét. A támadás másik fő célja a felkelők kezén lévő déli területek és a nyugati Gútát összekapcsolja.

Az offenzíva Az offenzíva 2015. június 16-án kezdődött. Az nem világos, hogy a kezdet kinek a nevéhez köthető. Egyesek szerint a Szabad Szíriai Hadsereg Déli Frontja, míg mások szerint az újonnan létrejött, és az al-Káidához kötődő al-Nuszra Front részvételével megalakított Jaish al-Haramoun koalíció indította a harcokat, A Déli Front jelentése szerint kifejezetten ellenzik az al-Nuszra részvételét, mivel szerintük „nem ugyanannak a szabad Szíriának az eszméje lebeg a szemük előtt, amiért mi harcolunk".

Másnap a felkelők Tuloul al-Hamar környékének, többek között a várostól északra fekvő, stratégiai fontosságú Tal Hamr hegy elfoglalása után körbe kerítették a drúz Hadart,Clashes continue in the countryside of Al-Quneitra, and shelling targets Deir Ezzor city. SOHR. 17 June 2015. Egy másik ellenzéki forrás cáfolta ezeknek a helyeknek az elfoglalását, szerinte Tel Bazaq hegyét szerezték meg. Eközben a Szír Hadsereg beszámolója szerint visszaverték a támadásokat Tel Shaar- és Tel Bazaq-hegynél is, és szerintük legalább 206 felkelő meghalt vagy megsebesült.

Június 19-én az SOHR arról számolt be, hogy a Tuloul al-Hamar környékén zajló összecsapásokban a felkelők nagy mennyiségű lőszert és fegyverzetet zsákmányoltak. A Hadarban körbevett drúz csapatok megsegítésére a helyi kormányzat erősítést küldött a helyszínre. A nap későbbi részében a Szír Hadsereg 9. Egysége visszafoglalta Tal Hamr hegyét, így megszüntette a Hadar körüli zárat.

Június 20-án megalakult a Hódító Hadsereg a déli régióban is, és rögtön részt is vettek a kunajtirai ütközetben. Eközben a Szabad Szíriai Hadsereg támadást indított a 160. és a gyalogos zászlóalj, valamint a városban állomásozó katonai rendőrség ellen. Másnap a Szabad Szíriai Hadsereg első hadserege bejelentette, hogy nem szövetkeznek a Hódító Hadsereggel.

Június 23-án Beit Jinn, Jabatha Al-Khashab és Ouwfaniyah városokban folytak még a harcok, mialatt a felkelők több támaszpontot megszereztek Tuloul al-Hamar térségében, amelyeket a hadsereg a következő napokban megpróbált visszaszerezni.clashes renew in Homs, shelling targets Latakia Mountains, and more deaths in the ranks of the regime forces in the countryside of Al-Quneitra. SOHR. 26 June 2015.

Június 25-én az ellenzéki források szerint a harcok Kunajtirától északra, a hegyekben lévő kormányzati erők utánpótlási útvonalak mellett, Jaba faluban folytak. A felkelők azt is közölték, közel vannak ahhoz, hogy Beit Jinn felé törjenek maguknak utat, ahol a környező Hamar felföldeken állomásozó számos csapatot akarták csapdába csalni, és végleg el akarták vágni a kormányerők utánpótlási útvonalt. Azt is elmondták, hogy a hadseregtől hőérzékelő, repülők ellen használható Cobra rakétákat zsákmányoltak a Hamar fennsíkokon.

Reakciók – A nagy drúz kisebbséggel rendelkező Izrael élénken figyelte az offenzíva fejleményeit. A BBC beszámolói szerint "Izrael-szerte több faluban is azért tüntettek a drúzok, hogy a kormány és a nemzetközi közösség siessen a Szíriában élő testvéreik segítségére." Az izraeli kormány kijelentette, hogy nem küld seregeket Szíria drúzok lakta részeire, de lobbizik az Egyesült Államoknál, hogy az növelje a határ szír oldalán élő drúzoknak nyújtott segítséget. Gadi Eizenkot, az izraeli hadsereg legfelsőbb vezetője azonban úgy nyilatkozott, "az IDF mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza az izraeli határhoz közel lévő menekültek ellen elkövetett mészárlásokat". – A libanoni drúz politikusok álláspontja megoszlott, de mindenki kifejezte a Szíriában élő drúzok iránti együttérzését. A többségében drúz tagokat magának tudó Haladó Szocialista Párt vezetője, Walid Jumblatt arra kérte a Szíriában élő drúzokat, hogy támogassák az országukban kialakuló lázadást. Szerinte az ő igazi ellenségük az a kormány, mely naponta tucatjával gyilkolta az embereket." Bassár el-Aszad egyik támogatójának, a Libanoni Egység Pártjának a vezetője, Wiam Wahhab viszont nem értett egyet Jumblatt tanácsával, ehelyett pénzt, önkénteseket és fegyvereket akart gyűjteni, hogy a Suweidában lévők meg tudják magukat védeni."

Kapcsolódó szócikkek Naszibi határátkelői csata Boszrai csata

Jegyzetek

Kategória:A szíriai polgárháború csatái, hadműveletei Kategória:Konfliktusok 2015-ben