Gazdag Dániel (Nyíregyháza, 1996. március 2. –) magyar válogatott labdarúgó, az amerikai New England Revolution középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban Budapest Honvéd A Budapest Honvéd utánpótlásában nevelkedő Gazdag a 2014-2015-ös szezonban mutatkozott be a magyar élvonalban. Első idényében tizenkét bajnoki találkozón kapott játéklehetőséget. 2015 júniusában szerződését 2019 nyaráig meghosszabbította a klubbal. Az ezt követő időszakban alapembere lett a Marco Rossi vezette kispesti csapatnak, amellyel a 2016–17-es szezonban bajnoki címet nyert. A középpályás teljesítményével több klub figyelmét felkeltette, 2016 telén szerződtette volna a Videoton, Rossi pedig úgy nyilatkozott, Gazdag az olasz élvonalban is megállná a helyét. Az ezt követő szezonokban is alapembere volt a Honvédnak, bemutatkozott a nemzetközi kupaporondon, és meghívót kapott a magyar válogatottba is. A 2017–18-as szezonban a legjobb fiatal játékosnak választották a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének díjátadóján. 2019 nyarán újabb három évvel meghosszabbította szerződését a klubbal. Többször is látványos góljaival hívta fel magára a figyelmet; a 2019-2020-as bajnokság 11. fordulójában látványos gólt szerzett a Puskás Akadémia elleni találkozón, majd a bajnokság hajrájában a Kaposvár elleni hazai 4–2-es győzelem alkalmával 20 méterről emelt a vendégcsapat kapijába. Utóbbi gólját szinte lemásolta a következő bajnokságban, a DVTK elleni hazai 4–2-es győzelem alkalmával.
2021. április 3-án az Újpest elleni 2–2-re végződő bajnoki mérkőzésen 46 másodpercen belül 2 gólt szerzett.
Philadelphia Union A 2020–2021-es szezont követően az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Union csapatához igazolt. Sajtóhírek szerint az amerikai klub több mint 500 millió forintot, másfél millió eurót fizetett a játékjogáért, míg a Honvéd vezetősége a hivatalos sajtónyilatkozatban annyit ismert el, Gazdag lett a klub történetének második legdrágább labdarúgója Détári Lajos után.
A 2021 májusában tartott RangAdó díjátadó gálán őt választották a 2020–2021-es szezon legjobb játékosának az NB I-ben, a DVTK ellen szerzett gólját pedig az idény legszebb góljának szavazták meg a szurkolók.
Az MLS-ben 2021. május 23-án mutatkozott be, csereként állt be a 67. percben a D.C. United ellen 1–0-ra megnyert bajnokin. Július 18-án, ugyancsak a DC United ellen gólpasszt adott csapata 2–1-es győzelme során. Augusztus 5-én megszerezte első gólját az MLS-ben, a Toronto FC elleni, 3–0-ra megnyert bajnokin. Október 21-én előbb 16 méterről lőtt a kapuba, majd fejjel is eredményes tudott lenni a Minnesota United ellen 3–2-re elvesztett bajnoki mérkőzésen. November 1-jén a Cincinnati ellen a 11. percében Olivier Mbaizo lövése talált a kapuba, de a visszajátszásokból kiderült, hogy Gazdag hozzáért a labdához, így végül őt könyvelték el gólszerzőnek a 2–0-ra megnyert találkozón. Az MLS rájátszásában a Keleti főcsoport elődöntőjében gólt szerzett a Nashville SC ellen, csapata pedig büntetőpaárbajt követően jutott tovább. December 5-én a főcsoportdöntőben a Philadelphia a New York Citytől kapott ki, Gazdag végigjátszotta a mérkőzést.
A 2022-es szezonban a 2. fordulóban Montréal ellen az 56. percben hat méterről lőtt a kapuba. Március 13-án a 3. fordulóban a San Jose Earthquakes ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen az 56. percben büntetőből volt eredményes. Március 19-én a New York City ellen is eredményes tudott lenni. Április 3-án a Charlotte ellen ötödik bajnoki mérkőzésen a negyedik gólját szerezte meg a 2022-es szezonban. Május 8-án a Los Angeles ellen a 9. percben volt eredményes a 2–2-re végződő alapszakasz mérkőzésen. A következő fordulóban a New York Red Bulls elleni döntetlennel végződő mérkőzésen 11 méterről volt eredményes. Május 22-én a Portland Timbers ellen 2–0-ra megnyert bajnoki találkozó 5. percében szerzett gólt.
Július 14-én az Inter Miami ellen a 26. percben tizenegyesből volt eredményes a 2–1-re megnyert mérkőzésen. Három nappal később a New England Revolution ellen az általa kiharcolt tizenegyesből szerezte meg a találkozó győztes gólját. Július 24-én a 39. percben szerzett góljával nyertek az Orlando City csapata ellen. Egy héttel később a Houston Dynamo ellen az első gólt szerezte meg a 6–0-ra megnyert bajnoki találkozón. Augusztus 14-én a Chicago Fire ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen a 16. percben szerezte meg a vezetést csapatának. Egy héttel később a D.C. United ellen tizenegyesből volt eredményes, valamint gólpasszt adott Julián Carranzának. Augusztus 28-án a Colorado Rapids ellen 6–0-ra megnyert mérkőzésen mesterhármast ért el. A 9. percben megszerezte klubjának a vezetést, a 20. percben saját maga által kiharcolt büntetőt lőtte be a kapuba, majd a 83. percben újabb büntetőt értékesített. Nikolics Nemanja és Németh Krisztián után ő lett a harmadik magyar labdarúgó, aki egy mérkőzésen három gólt szerzett az MLS-ben.
Szeptember 1-jén az Atlanta United elleni 4–1-es győzelmet hozó mérkőzésen megszerezte a szezonbeli 17. gólját, amivel megdöntötte az alapszakaszban lőtt gólok rekordját klubjánál. Három nappal később a New York Red Bulls ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen a 72. percben ballal 12 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát. Szeptember 11-én az Orlando City ellen az 55. percben talált be büntetőből, majd kiosztott egy gólpasszt is az 5–1-re megnyert alapszakasz találkozón. Október 9-én a Toronto csapata ellen ismét mesterhármast szerzett, valamint gólpasszt is jegyzett. A győzelemmel a Keleti főcsoport győzteseként jutottak be a rájátszásba. Klubjában ő az első, aki egy idényen belül az alapszakaszban, góljai és gólpasszainak száma két számjegyű, valamint az MLS történetében a hatodik játékos akinek ez sikerül. Október 31-én gólt lőtt az észak-amerikai profi labdarúgóliga elődöntőjében a New York City ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen. A döntőben a Los Angeles ellen újra gólt szerzett, de a mérkőzés a hosszabbítás után 3–3-ra végződött, tizenegyesek döntöttek, amelyben a Los Angeles bizonyult jobbnak.
Columbus Crew 2025. április 11-én jelentette be a Columbus Crew, hogy a 2025-ös év végéig kötelezte el magát, de egy további évre szóló opció is volt a megállapodásban.
New England Revolution 2026. szeptember 1-jén a New England Revolution 2027 decemberéig szerződtette, de a megállapodásban szerepel egy opció a 2028–29-es idény végéig.
A válogatottban 2018 májusában Georges Leekens szövetségi kapitány meghívta őt a magyar válogatott júniusi Fehéroroszország és Ausztrália elleni mérkőzéseire készülő keretébe. 2019. szeptember 5-én mutatkozott be a Montenegró elleni barátságos mérkőzésen a nemzeti csapatban.
2021. március 31-én Andorra la Vella Nemzeti Stadionjában szerezte első gólját a válogatottban a 4–1-re megnyert világbajnoki selejtező mérkőzésen.
2021. június 1-jén Marco Rossi szövetségi kapitány nevezte őt a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő 26 fős keretébe. A kontinenstornán sérülés miatt nem lépett pályára, a csoportkör első fordulóját követően visszatért klubcsapatához.
2021 novemberében a San Marino és a Lengyelország elleni világbajnoki selejtezők során is gólt szerzett.
2022. június 14-én az Anglia ellen 4–0-ra megnyert Nemzetek Ligája mérkőzésen – az 55. percben csereként beállva – a 89. percben gólt szerzett.
Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 19-i állapot szerint.
+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubLigaBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenSzezonMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Budapest Honvéd IINB III2013–1470————702014–1591————912015–16100————100Összesen261————261 Budapest HonvédNB I2014–151201191——2222015–1624020———2602016–1732020———3402017–1827272—20—3642018–1926160—30—3512019–2024581—31—3572020–21301325—20—3418Összesen1752128991101—22232 Philadelphia UnionMLS2021265——20—2852022372410———38242023351510—127—482220243017——112—4119202562————62Összesen1346320—259—16172 Columbus CrewMLS2025294——30—324202615321—31—205Összesen44721—61—529 New England RevolutionMLS202641————41Teljes karrier383933210914111—465115
A válogatottban ÉvMérk.Gólok201910202030202173202271202350202440202530Összesen304
Mérkőzései a válogatottban
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Budapest Honvéd NB I: 2016–17 Magyar kupagyőztes: 2019–20
Philadelphia Union MLS – Keleti főcsoport: 2022
Egyéni MLSZ Rangadó Díj: Az év gólja: 2017–18, 2020–21 Az NB I legjobb játékosa a 2020–21-es szezonban Az év legjobb 21 éven aluli játékosa az NB I-ben a 2017–18-as szezonban a HLSZ szavazásán
Jegyzetek
További információk Gazdag Dániel adatlapja a Transfermarkt oldalon
Gazdag Dániel adatlapja a HLSZ oldalon Gazdag Dániel adatlapja az MLSZ oldalon
Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Nyíregyháziak Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd FC II labdarúgói Kategória:A Philadelphia Union labdarúgói Kategória:A Columbus Crew labdarúgói Kategória:A New England Revolution labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB III labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek