Az FC Juárez (becenevén Bravos de Juárez) a mexikói Chihuahua állam legnagyobb városa, Ciudad Juárez első osztályú bajnokságban szereplő labdarúgócsapata.
Története A csapatot 2015-ben alapították, pontos nevét és becenevét 6200 beérkezett szurkolói vélemény alapján határozták meg, és a júliusban tartott ünnepélyes bemutatón hozták nyilvánosságra. Címerük fekete alapú, piros és zöld színekben egy vad lovat ábrázol. Szereplésüket a másodosztályban 2015 nyarán kezdték meg, amikor az ott részt vevő csapatok számát 14-ről 16-ra emelték. Első mérkőzésükön mindjárt meg is szerezték történetük első bajnoki pontjait: a Mineros de Zacatecas otthonában értek el egy 2–2-es döntetlent, sőt, első szezonjuk végén pedig máris bajnoki címet ünnepelhettek (igaz, ez még nem ért feljutást az első osztályba, mivel a következő félévben már nem ők nyertek).
Az első osztályba 2019 nyarán jutottak fel, de nem a pályán elért eredményeik alapján, hanem úgy, hogy az addig első osztályú Lobos de la BUAP átköltözött Ciudad Juárezbe.
Bajnoki eredményei A csapat első osztályú szereplése során az alábbi eredményeket érte el: ÉvAlapszakasz helyezésEredmény a liguillában2019 Apertura16. hely2020 Clausura8. helyNem hivatalos eredmény, mivel a bajnokságot 10 forduló után törölték.2020 Apertura13. hely2021 Clausura16. hely2021 Apertura16. hely2022 Clausura18. hely2022 Apertura11. hely2023 Clausura16. hely2023 Apertura15. hely2024 Clausura12. hely
Jegyzetek
Kategória:Mexikói labdarúgócsapatok Kategória:2015-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Chihuahua állam sportélete Kategória:Ciudad Juárez