Angantyr (latinul Ongendus) dán király volt i. sz. 710 körül. Ő volt az első dán uralkodó, akit korabeli források név szerint említettek, de tevékenysége egyébként inkább legendák tárgya.
Történelmi háttér A hagyomány szerint a mai Dánia nagy részét egyesítette uralma alatt, és az ő idején kezdődött meg a Danevirke erődítmény-rendszer kiépítése az ország déli határán. Uralma annak a dán királyságnak a helyébe lépett, ami Jylland középső területét uralta a 3. és a 7. század között, és az 5. századtól kiterjedt Kentre és a Wight-sziget területére is.
A hagyomány ugyancsak a nevéhez fűzi Ribe városának alapítását is.
Találkozása Szent Willibrorddal 710 körül Szent Willibrord meglátogatta a dánokat és onnan magával vitt 30 fiút, hogy misszionáriussá nevelje őket. Ő írta Ongendus dán királyról, hogy „vérszomjasabb minden vadállatnál és keményebb minden kőnél”. E feljegyzéseknek némileg ellentmondani látszik, hogy Willibrord békében utazhatott a király földjein és engedélyt kapott arra is, hogy tanítványokat toborozhasson.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Alcuin's Life of St. Willibrord , translated in C. H. Talbot, "The Anglo-Saxon Missionaries in Germany" (London and New York, 1954), especially pp. 9–10.
Kategória:Dán uralkodók