Mihail Mikalajevics Hardzejcsuk (; Szaran, Szovjetunió, 1989. október 23. –) fehérorosz válogatott labdarúgó, aki jelenleg a Nyoman Hrodna játékosa.
A fehérorosz válogatott tagjaként részt vett a 2012. évi nyári olimpiai játékokon.
Pályafutása Klubcsapatokban 17 éves korában aláírta első profi szerződését a Sahtyor Karagandival. 2007-ben a másodosztályban játszott a Sahtar-Junosztyban (19 mérkőzés, 3 gól). 2008-ban a Hvalja Pinszk csapatához igazolt, amellyel 2009-ben ezüstérmet nyert a fehérorosz második vonalban. 2010-ben csatlakozott a Naftan Navapolackhoz, ahol a fehérorosz szuperkupában is bemutatkozott. Az első szezonjában kulcsjátékossá vált, 32 mérkőzésen lépett pályára a nemzeti bajnokságban, három gólt szerzett és három gólpasszt adott. 2010. december 27-én szerződést írt alá a BATE Bariszavval, ahol a későbbi években többször is megfordult, a legtöbb bajnoki találkozót itt játszotta, és a legnagyobb sikereit is itt érte el (6 bajnoki cím, egy kupa- és 3 szuperkupa-győzelem). Külföldön is megfordult: Kazahsztánban a Tobilnál, Lettországban a Liepājnál. 2019 augusztusában és 2022-ben is a Dinama Breszttel kötött szerződést.
A válogatottban 2009 márciusában először hívták be a fehérorosz ifjúsági csapatba, ahol egy Litvánia elleni barátságos mérkőzésen debütált. Bekerült a 2011-es dániai ifjúsági Európa-bajnokságon induló keretbe, de sérülés miatt a tornán nem lépett pályára. Részt vett a londoni 2012-es londoni olimpián.
A fehérorosz válogatottban 2013. november 15-én mutatkozott be egy Albánia elleni barátságos mérkőzésen. 2015. szeptember 8-án, az UEFA Euro 2016 selejtező tornán két gólt szerzett Luxemburg ellen, ezzel beállítva a mérkőzés végeredményét (2–0).
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal BATE Bariszav Fehérorosz bajnok (6): 2011, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018 Fehérorosz kupa (1): 2015 Fehérorosz szuperkupa (3): 2011, 2015, 2017
Dinama Breszt Fehérorosz bajnok (2): 2019, 2020
A válogatottal Fehéroroszország U21 U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság bronzérmes: 2011
Egyéni Fehérorosz bajnokság gólkirálya: 2016
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2014. május 21. Rheinpark Stadion, Vaduz, Liechtenstein1–05–1 Barátságos mérkőzés 2 2015. szeptember 8. Bariszav Aréna, Bariszav, Fehéroroszország 1–02–02016-os labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező 3 2–0 4 2016. május 31. Turners Cross, Cork, Írország 1–02–1 Barátságos mérkőzés
Jegyzetek
Források
Mihail Hardzejcsuk adatlapja a Transfermarkt oldalán soccerpunter.com
Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Fehérorosz labdarúgók Kategória:A 2012. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Fehérorosz olimpikonok Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A BATE Bariszav labdarúgói Kategória:A Belsina Babrujszk labdarúgói Kategória:A Naftan Navapolack labdarúgói Kategória:A Nyoman Hrodna labdarúgói Kategória:Élő személyek