Manhercz Krisztián Péter (Budapest, 1997. február 6. –) olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó, olimpikon.

Pályafutása

Családjával Pilisvörösváron él.

Általános és középiskolába Pilisvörösváron járt, az érettségi vizsgát Szegeden tette le. Jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem kereskedelem és marketing szakos hallgatója.

Az Akarat DSE-ben tanult meg úszni, négyéves korában, majd a Széchy SE-ben versenyzett. Kilencéves korában kezdett vízilabdázni a Csapó Gábor, Faragó Tamás nevével fémjelzett Pólósuliban, majd a Vasasban folytatta. 2014-től 2017-ig a Contitech Szeged Diapolo felnőtt csapatában játszott, majd 1 évet töltött a Ferencvárosban, amellyel magyar bajnokságot nyert. 2018 óta az OSC színeiben vízilabdázik.

2012-ben lett a dr. Horkai György vezette utánpótlás válogatott tagja, 2014-ben kapott először meghívót Benedek Tibortól a felnőtt válogatottba. 

2020-ban Európa-bajnok, 2021-ben olimpiai bronzérmes lett a válogatottal. 2023 nyarán a nemzeti csapat tagjaként világbajnokságot nyert Fukuokában. 2024 nyarán hosszabb idő elteltével ismét a Ferencváros játékosa lett.

Eredményei Forrás: klubcsapattal Magyar bajnokság aranyérmes: 2018, 2025, 2026 ezüstérmes: 2019, 2021 Magyar kupa: aranyérmes: 2024, 2025, 2026 második: 2019 Bajnokok Ligája aranyérmes: 2025 LEN-Európa-kupa második: 2021 LEN-szuperkupa győztes: 2025 válogatottal olimpiai játékok bronzérmes: 2021 4. hely: 2024 5. hely: 2016 Világbajnokság aranyérmes: 2023 ezüstérmes: 2017, 2025 Európa-bajnokság aranyérmes: 2020 ezüstérmes: 2022, 2026 bronzérmes: 2016 Junior világbajnokság bronzérmes: 2015 4. hely: 2013, 2017 Junior Európa-bajnokság ezüstérmes: 2014 Ifjúsági világbajnokság aranyérmes: 2014 ezüstérmes: 2012 Ifjúsági Európa-bajnokság 4. hely 2013

Díjai, elismerései Szalay Iván-díj (2013) A Junior világbajnokság All Star csapatának tagja (2014) Pilisvörösvárért emlékérem (2016) Az U20-as vb gólkirálya és MVP-je (2017) Magyar Arany Érdemkereszt (2021) Az év magyar vízilabdázója (2021, 2025) Bajnokok Ligája döntő MVP: 2025

Magánélete Felesége Mosonyi Boglárka jogász, akivel 2023 augusztusában kötött házasságot. Gyermekük, Jázmin, 2024 májusában született.

Jegyzetek

Források Adatlapja a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján

Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:Szegedi vízilabdázók Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Vasas vízilabdázói Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Pilisvörösváriak Kategória:A Ferencváros vízilabdázói Kategória:Az OSC vízilabdázói Kategória:Európa-bajnok vízilabdázók Kategória:A CN Marseille vízilabdázói Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei