Iida Jumpei (japánul: 飯 田 淳 平) (Odavara/Kanagava prefektúra, 1981. augusztus 14. –) japán nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása középiskolai tanár.
Pályafutása Nemzeti játékvezetés A játékvezetői vizsgát 1997-ben középiskolai évei alatt tette le. Nemzeti labdarúgó-szövetségének megfelelő játékvezető bizottságai minősítése alapján jutott magasabb osztályokba. 2007-től a J. League Division 1 játékvezetője. 2009-ben a Tokyo Verdy – Sagan Tosu bajnoki mérkőzésen Japán gyorsasági rekorddal, a 9. másodpercben piros lapot mutatott Tomo Sugawara középpályás labdarúgónak. A küldési gyakorlat szerint rendszeres 4. bírói, illetve alapvonalbírói szolgálatot is végzett. Első ligás mérkőzéseinek száma: 111 (2015. július 29.).
Nemzetközi játékvezetés A Japán labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2011-től tartja nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a angolt beszéli. Több nemzetek közötti válogatott, valamint az EAFF bajnokságban, az AFC Bajnokcsapatok Ligája és az AFC Cup klubmérkőzéseit vezeti, vagy működő társának 4. bíróként segít. Csereprogram keretében Angliában azAngol labdarúgó-szövetség keretében működtetett Barclays Premier League, az Angol labdarúgókupa, valamint az U21-es bajnokságban tevékenykedhetett.
Labdarúgó-világbajnokság A világbajnoki döntőkhöz vezető úton Oroszországba a XXI., a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta. Selejtező mérkőzéseket az AFC zónában vezetett.
2018-as labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2015. június 11. Városi Stadion, Bocaue előselejtező (H csoport) Fülöp-szigetek–Bahrein 2 – 1 6000
Kelet-ázsiai labdarúgó-bajnokság Dél-Korea az 5., a 2013-as kelet-ázsiai labdarúgó-bajnokságot, Kína a 6., a 2015-ös kelet-ázsiai labdarúgó-bajnokságot rendezte, ahol az AFC JB hivatalnoki szolgálatra vette igénybe.
2013-as kelet-ázsiai labdarúgó-bajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2012. július 20. Leo Palace Stadion, Yona előselejtező (1. kőr; 1. csoport) Makaó–Északi-Mariana-szigetek 5 – 1 150 2012. július 22. Leo Palace Stadion, Yona előselejtező (1. kőr; 1. csoport) Guam–Makaó 3 – 0 1000 2012. december 3. Mong Kok Stadion, Hongkong előselejtező (2. kőr; 1. csoport) Hongkong–Ausztrália 0 – 1 4160 2012. december 7. Központi Stadion, Hongkong előselejtező (2. kőr; 1. csoport) Hongkong–Tajvan 2 – 0 2315
2015-ös kelet-ázsiai labdarúgó-bajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 2014. július 21. Nemzeti Stadion, Harmon előselejtező (1. kőr; 1. csoport) Mongólia–Északi-Mariana-szigetek 4 – 0 2014. július 25. Nemzeti Stadion, Harmon előselejtező (1. kőr; 1. csoport) Guam–Északi-Mariana-szigetek 5 – 0
AFF-bajnokság A Délkelet-ázsiai (ASEAN) Labdarúgó-szövetség (AFF) támogatásával Szingapúr és Vietnám rendezte a 10., a 2014-es AFF Suzuki Kupa labdarúgó tornát, ahol az AFC JB játékvezetőként alkalmazta.
2014-es AFF Suzuki Kupa Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 2014. október 14. Nemzeti Stadion, Vientián előselejtező (csoportmérkőzés) Mianmar–Kelet-timor 0 – 0 2014. október 18. Nemzeti Stadion, Vientián előselejtező (csoportmérkőzés) Kambodzsa–Mianmar 0 – 1
Universiade 2011. évi nyári universiade labdarúgó tornáját a kínai Sencsenben rendezték, ahol a FIFA JB bíróként alkalmazta.
2011. évi nyári universiade Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 2011. augusztus 11. Központi Stadion, Sencsen csoportmérkőzés (B. csoport) Brazília–Oroszország 1 – 1 2011. augusztus 18. Központi Stadion, Sencsen egyik nyolcaddöntő Olaszország–Brazília 0 – 1 2011. augusztus 22. Központi Stadion, Sencsen 9. helyért Kanada–Kolumbia 1 – 0
Nemzetközi kupamérkőzések AFC elnök-kupa Tádzsikisztán, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) támogatásával rendezte a "feltörekvő országok" részére a 8., a 2012-es AFC elnök-kupa labdarúgó versenyt, ahol az AFC JB bíróként foglalkoztatta.
2012-es AFC elnök-kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2012. szeptember 24. Központi Stadion, Dusanbe csoportmérkőzés (A. csoport) FC Dordoi Bishkek–FC Istiklol 2 – 0 5118 2012. szeptember 28. Központi Stadion, Dusanbe csoportmérkőzés (B. csoport) Markaz Sabáb el-Amari–KRL FC 5 – 1 1782
Források
Kategória:Japán labdarúgó-játékvezetők Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek