koreai keresztény vértanú, az első koreai katolikus pap, 1984 óta Korea védőszentje.
Fiatalkora családba született 1821-ben. Szülei kereszténységre áttért koreaiak voltak, apját később megölték, mivel a kereszténység gyakorlása az erősen konfuciánus Koreában tilos volt. 15 évesen megkeresztelkedett, majd az akkor még portugál kézen levő Makaóban tanult. Ekkor vette fel az András (안드레아) nevet. A Fülöp-szigeteken is tanult, ahol szintén egy szobor állít neki emléket. ban szentelte fel 1844-ben Jean-Joseph-Jean-Baptiste Ferréol francia püspök. Halála Visszatért szülőhazájába prédikálni, és hirdetni a kereszténységet. A -korszakban azonban igyekezték elnyomni a keresztényeket, és sokakat üldöztek, illetve kivégeztek hitükért. A katolikusoknak így titokban kellett gyakorolniuk vallásukat. egyike volt a pár ezer kereszténynek, akiket kivégeztek ebben az időben. 1846. szeptember 16-án megkínozták és lefejezték hoz közel, holttestét pedig a Han folyóba dobták.
Utolsó szavai ezek voltak:
Ferréol, Korea első püspöke, mielőtt elhunyt volna a kimerültségtől 1853 februárjában, azt kérte, hogy testét temessék Kim mellé.
1984 májusában II. János Pál pápa dél-koreai látogatása során szentté avatta Kimet, és 102 másik koreai vértanút. Emléknapjuk szeptember 20. lett.
Jegyzetek
Kategória:1821-ben született személyek Kategória:1846-ban elhunyt személyek Kategória:Vértanúk