bélyegkép|jobb| modellek zöld felsőben és kék szoknyában A olyan koreai nő, aki a hagyományos koreai társadalomban az uralkodót, és annak családját szolgálta. Eredetileg a rövidítése, melynek jelentése: „a királyi udvar hölgytisztje”.
Észak-Koreában a Kim-család számára hasonló szolgáltatásokat végző csoport működik a mai napig néven.
Történetük bélyegkép|Királyi konyha modellezése a hagyományőrző parkban Habár az első feljegyzések visszanyúlnak 1392-ig, és korábban léteztek is már hasonló foglalkozású nők, a k hivatalos beiktatására 1428-ban került sor, koreai király által. két csoportra osztotta a nőket: és a . Későbbiekben rögzítette ezeket a ban (Mindenre kiterjedő törvénykönyv).
A időszakban nem tisztázták nagyon a k feladatkörét, és emiatt keveset is tudunk arról, hogy ebben az időszakban mikkel foglalkoztak, ezért ebben a korban szimplán „a királyi udvarban szolgáló nő”-ként maradtak fent. A dokumentumok szerint a társadalmi ranglétra alján helyezkedhettek el, például szolgák lányai, ágyasok, vagy megvetettek lehettek. koreai király uralkodásának 22. évében több feladatkört hozott létre: 상궁 (尙宮, ; palota ügyeit intéző) 상침 (尙寢, ; ágyazó) 상식 (尙食, ; szakácsnő) 상침 (尙針, ; varrónő) A névre hallgató zenésznők is a khoz tartoztak.
Létszámuk A k teljes létszámába nem csak a főpalotában lakó nők számítottak bele, hanem azok is, akik a palotában, és a többi palotákban laktak.
Számuk az idők során változott. koreai király idején (1469–1494) összesen 105, míg koreai császár idején összesen 480 szolgált a palotában.
A legenda szerint t szolgálta.
Kapcsolódó szócikkek A kungnjók rangjai is megszólításuk Csoszon társadalma
Jegyzetek
Kategória:Koreai kultúra Kategória:Csoszon Kategória:Koreai nők