Roger Schmidt (Kierspe, 1967. május 13. –) német labdarúgó-középpályás, edző.
Pályafutása edzőként Schmidt 2004. július 1-jétől 2007. június 30-ig a Delbrücker SC, vezetőedzője volt. 2007 májusában bejelentették, hogy a Preußen Münster edzője lesz, igaz szerződése csak 2007. július 1-én lépett életbe. 2010. március 21-én menesztették.
2011. július 1-jén Schmidt lett a Paderborn 07 vezetőedzője. 2012. június 24-én Ricardo Moniz utódja lett az osztrák Red Bull Salzburg élén. Második szezonjában bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett csapatával. 2014. április 25-én a német Bundesligában szereplő Bayer Leverkusen irányítását vette át.
2016. február 21-én kisebb összetűzésbe került a Dortmund elleni bajnokin a játékvezetővel, Felix Zwayerrel, aki elküldte őt a kispadtól. Schmidt először nem volt hajlandó elhagyni a játékteret, ezért a játék nyolc percet állt, és csak azután folytatódott, hogy eleget tett a játékvezető utasításának. Három idényen keresztül irányította a Leverkusent, 2017. március 5-én, a Borussia Dortmund elleni 6-2-es vereséget követően menesztették.
2017 júniusában bejelentették, hogy Schmidt két és fél éves szerződést kötött a kínai Peking Guoan csapatával.
Sikerei, díjai Edzőként Red Bull Salzburg Osztrák bajnok: 2013–14 Osztrák kupa: 2013–14
Peking Guoan Kínai kupa: 2018
PSV Eindhoven Holland kupa: 2021–22 Holland szuperkupa: 2021
Benfica Portugál bajnok: 2022–23 Portugál szuperkupa: 2023
Egyéni A Primeira Liga – Hónap edzője: 2022 augusztus,
Edzői statisztika 2022. szeptember 14-én lett frissítve. Csapat–tól–igMérlegMGYDVGyőzelem % Delbrücker SC 2004. július 1. 2007. június 30.99402534 Preußen Münster 2007. július 1. 2010. március 21.93442821 SC Paderborn 2011. július 1. 2012. június 24.3618108 Red Bull Salzburg 2012. június 24. 2014. május 31.99681813 Bayer Leverkusen 2014. június 1. 2017. március 5.128622937 Beijing Guoan 2017. július 3. 2019. július 31.83461522 PSV Eindhoven 2020. április 28. 2022. június 30.104691817 SL Benfica 2022. július 1. jelenlegi121200 Összesen678379155154
Jegyzetek
További információk Roger Schmidt adatlapja a weltfussball.de oldalon
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az SC Paderborn 07 labdarúgói Kategória:Az SC Verl labdarúgói Kategória:Német labdarúgóedzők Kategória:Az SC Preußen Münster vezetőedzői Kategória:A Bayer 04 Leverkusen vezetőedzői Kategória:A PSV Eindhoven vezetőedzői Kategória:A Bundesliga edzői Kategória:Élő személyek