A Van, aki forrón szereti (eredeti cím: Some Like It Hot) 1959-ben bemutatott fekete-fehér amerikai filmvígjáték. Billy Wilder alkotása a műfaj egyik klasszikusa. A főszerepeket Marilyn Monroe, Tony Curtis és Jack Lemmon játssza.
A forgatókönyvet Wilder I. A. L. Diamonddal közösen Kurt Hoffmann Fanfaren der Liebe (A szerelem fanfárjai) című, 1951-es filmje alapján írta. A forgatás 1958 augusztusától november elejéig tartott. Bár a rendező már második alkalommal dolgozott Monroe-val, a forgatás a színésznővel nem volt zökkenőmentes.
Az első tesztvetítésen a fogadtatás lesújtó volt, de Wilder a stúdió kérése ellenére sem változtatott a filmen. A hivatalos bemutatóra 1959 márciusában került sor New Yorkban, ahol a film jelentős szakmai és közönségsikert aratott.
A Van, aki forrón szeretit az Amerikai Filmakadémia hat kategóriában jelölte Oscar-díjra, amiből egyet el is nyert: Orry-Kelly mint a legjobb jelmeztervező vehette át a szobrocskát. 1989-ben az Egyesült Államok Nemzeti Filmmegőrzési Bizottsága beválasztotta a filmet a Nemzeti Filmarchívumba. Az Amerikai Filmintézet a filmet 2000-ben minden idők legjobb amerikai vígjátékának választotta, valamint a Minden idők 100 legjobb amerikai filmje közé is besorolta.
Cselekmény balra|bélyegkép|250px|Virág (Marilyn Monroe) 1929 februárjában, a szesztilalom idején, Chicagóban Joe (Tony Curtis) és Jerry (Jack Lemmon) egy tiltott és titkos szórakozóhelyen – speakeasy – zenél, mely az egyik gengszter, Spats Colombo (George Raft) fennhatósága alá tartozik. A rendőrség egy besúgó, Foghegy Charlie (George E. Stone)A szereplők filmbeli neve az 1970-ben készült magyar szinkron szerint van feltüntetve. Magyar szöveg: Vojnits Imre, szinkronrendező: Sipos Varga Éva információja alapján rendez razziát a lebujban. A két zenésznek sikerül a helyszínről észrevétlenül eltűnnie. Utolsó dollárjaikat agárversenyre költik, de veszítenek. Próbálnak munkát találni, ám mindenhol elutasítják őket. Bár az egyik zenekar floridai turnéra indul, és éppen egy szaxofonost és egy nagybőgőst keres, de sajnos nőket. Alkalmi munka reményében végül vidékre akarnak utazni egyik ismerősük automobiljával, de a garázsban éppen szemtanúi lesznek annak, hogy Colombo és emberei géppisztollyal szitává lövik Foghegy Charlie-t és társait. A gengszterek meglátják őket, de sikerül egérutat nyerniük. Tudják, hogy nyakukban üldözőikkel egyetlen lehetőségük a menekülés. Ezért úgy döntenek, hogy jelentkeznek a Floridába tartó női zenekarba: Joe Josephine-ként, Jerry pedig Daphne-ként. Maguk is meglepődnek, amikor azonnal felvételt nyernek. A tervük az, hogy Floridából külföldre szöknek üldözőik elől. Vonattal indulnak az enyhe klímájú tengerpart felé. Egy hálókocsiban kell tölteniük az éjszakákat a zenekar tucatnyi lánytagjával, akik hamar bizalmukba fogadják az új „lányokat”. A csapat énekesnője, Virág (Marilyn Monroe) egy igazi bombázó, aki mindkét nőimitátornak nagyon megtetszik. Joe lányként Virág bizalmába férkőzik, és megtudja, milyen az álmai udvarlója: Virág milliomos fiatal szemüveges férfit akar fogni magának Floridában. Joe ezért megérkezésük után milliomosnak adja ki magát – úgy öltözik és viselkedik, ahogyan Virág korábban megvallotta neki – és „megismerkedik” Virággal. Jerrynek eközben egy lelkes öreg milliomos, III. Osgood Fielding (Joe E. Brown) udvarol, akit képtelen levakarni magáról. Egyik este, miközben Jerry Osgooddal tangózik egy mulatóban, Joe a Shell olajcég örökösének adva ki magát, Osgood jachtjára csábítja Virágot, aki beleszeret újdonsült lovagjába. Joe napközben Josephine-t alakítja, akit egy szállodai boy ostromol, könnyed futó kaland reményében.
Pár nappal később felbukkan a chicagói gengszterbanda; az „Olasz Opera Barátainak Társasága" találkozójára jöttek. Colombo és emberei felismerik a két nőben a régóta keresett szemtanúkat. Üldözőbe veszik őket, de a két barát eltűnik a szemük elől, és a rendezvényteremben köt ki, ahol az asztal alá bújnak. Mint kiderül, a gengszterek itt tartják éves közgyűlésüket, ahova Colombo és emberei is hivatalosak. A gengsztervezér beszéde után Colombót születésnapja alkalmából egy hatalmas tortával köszöntik fel. A tortából egy gengszter ugrik ki, aki agyonlövi chicagói üldözőiket. A két fiú a lövések után kimenekül a teremből, de most már mindenki őket üldözi. Joe női ruhában búcsúzóul megcsókolja Virágot, akiben csak most tudatosul, hogy ki is valójában a szeretett férfi. Joe és Jerry a kikötőbe rohan, ahol Osgood várja őket a motorcsónakjával. Virág is utánuk siet, és utoléri a többieket, így már négyen menekülnek. Virág megvallja Joe-nak, nem számít, hogy csak egy csóró dzsesszzenész, ő így is szeretni fogja. Osgood pedig megkéri Daphne kezét, aki elmondja, hogy nem mehet hozzá Osgoodhoz, mert ő valójában férfi. Osgood erre csak annyit felel, hogy „Senki sem tökéletes”.
Szereplők Színész Szereplő Magyar hang 1. szereposztás (1970) 2. szereposztás (1996) 3. szereposztás (2007) Marilyn Monroe „Vad Virág” Kowalczyk Váradi Hédi ? Hámori Eszter Tony Curtis Joe / Josephine / Junior Sztankay István ? Tarján Péter Jack Lemmon Jerry / Daphne Bodrogi Gyula Harsányi Gábor Vári Attila George Raft Spats Colombo Somogyvári Rudolf ? Lélek Sándor-Tibor Pat O'Brien Mulligan felügyelő Buss Gyula ? Barbinek Péter Joe E. Brown III. Osgood E. Fielding Zenthe Ferenc ? ? Nehemiah Persoff Kis Bonaparte Molnár Tibor ? ? Joan Shawlee Szirup Susan Dallos Szilvia ? Sáfár Anikó Billy Gray Sig Poliakoff Szatmári István ? ? George E. Stone Foghegy Charlie Gera Zoltán ? Szabó Barna Dave Barry Beinstock Csákányi László ? Dobos Imre Edward G. Robinson Jr. Johnny Paradise Juhász Jácint ? ? Al Breneman londiner Harsányi Gábor ? Ferenczi András Joe Gray Gengszter a banketten Raksányi Gellért ? Bolla Róbert Beverly Wills Dolores ? ? ? Barbara Drew Nellie ? ? ? Mike MazurkiHarry Wilson Spats gorillái ?? ?? ??
Háttér A forgatókönyv jobbra|250px|bélyegkép|Joe és Virág (Tony Curtis és Marilyn Monroe)
A filmet Kurt Hoffmann Fanfaren der Liebe (1951) című filmje ihlette, amely két munkanélküli zenész férfiról szól, akik nőnek öltözve egy női zenekar tagjaiként próbálnak boldogulni. A forgatókönyvet Wilder I. A. L. Diamonddal együtt írta, aki második alkalommal volt társírója. Robert Thoeren és Michael Logan történetének alapötletét meghagyták, de a cselekményt az 1920-as évek gengszterkorszakába, az amerikai szesztilalom idejére helyezték, és egy bűnügyi szállal is bővítették. A gengszterek gyilkossági jelenetéhez valós bűneset – az 1929. február 14-én Chicagóban történt Valentin-napi mészárlás – szolgált alapul. Egy alkalommal David O. Selznick érdeklődött Wilder filmterveiről, aki felvázolta a Van, aki forrón szereti ötletét. Selznick óvta Wildert attól, hogy a vért és a humort keverje, mert az rosszul fog elsülni, de ő csak annyit mondott: „Nos, én azért megpróbálom”. A forgatókönyv első változata néhány hónap alatt, 1958 tavaszára elkészült, de Wilder és Diamond még a forgatás alatt is folyamatosan dolgozott a szövegen. Főként apróbb változások történtek, párbeszédeket írtak át és korrigáltak, néhány jelenet rövidebb, illetve hosszabb lett, de a szöveg nagy részén nem változtattak.
A szerzők az 1930-as évekbeli gengszterfilmek előtt tisztelegtek a forgatókönyv finom poénjaival. A „Kis Bonaparte” nevű gengsztervezér figurájának ötlete A kis cézár (1931) című filmből jött. Az egyik jelenetben Spats Colombo elkap egy pénzérmét, amit egy másik gengszter dobott fel: ez a Colombót alakító színész, George Raft saját korábbi szerepének paródiája A sebhelyes arcú (1932) című filmből. Egy másik jelenetben egy grépfrútot akar az egyik bérence arcába vágni, mely James Cagney híres jelenete A közellenségből (1931).
A film munkacíme Fanfare of Love és Not tonight Josephine volt, az utóbbi utalás Napóleonra és hitvesére, Josephine-re. A Some Like It Hot cím Wilder ötlete volt, de a Paramount Pictures már készített egy filmet ilyen címmel 1939-ben.Some Like It Hot (1939) rendező: George Archainbaud Később a film forgalmazója, a Music Corporation of America (MCA) engedélyt adott a United Artistsnek a cím használatára.
A színészek jobbra|250px|bélyegkép|A női zenekarban (Tony Curtis és Jack Lemmon)
A lehetséges szereplők keresése már a forgatókönyv írása idején elkezdődött. Wilder legkorábban Tony Curtisszel állapodott meg, annak ellenére, hogy Curtisnek a Columbia Picturesszel volt szerződése. A United Artists azonban jelezte, hogy Curtis mellé mindenképpen kell egy sztárt szerződtetni a filmhez. A rendező Frank Sinatrát szerette volna felkérni, de a megbeszélt találkozó elmaradt, és a színész egy másik filmet vállalt el. Wilder visszatekintve úgy vélte, hogy Sinatra abszurd lett volna erre a szerepre. Egy másik elképzelés szerint Danny Kaye és Bob Hope alakította volna Joe-t és Jerry-t. Anthony Perkins és Jerry Lewis neve is felmerült Jerry figurájának megformálására. Lewis azért nem vállalta, mert nem akart női ruhát viselni. A rendező eredetileg Virág szerepére Mitzi Gaynort szemelte ki, de mikor megtudta, hogy Monroe szívesen dolgozna újra vele, akkor mellette döntött. Barbara Leaming Monroe-ról írt életrajzi regényében árnyalja ezt a képet: állítása szerint Monroe utálta a szerepet és neheztelt Wilderre, mert megint egy buta szőkét kellett játszania. Lemmon az Operation Mad Ball (1957) című vígjátékbeli alakításával tűnt fel a rendezőnek, úgy vélte, hogy alkalmas volna Jerry szerepére. Wilder találkozott Lemmonnal, felvázolta neki a történetet és megkérdezte, hogy játszana-e a filmben. Lemmon szinte azonnal igent mondott, mert Wilder neve garanciát jelentett számára. Wilder elküldte a forgatókönyv egy részét Lemmonnak, aki a legjobb hatvan oldalnak tartotta, amit valaha is olvasott. Mivel Monroe aláírta a szerződést, nem volt akadálya, hogy két kevésbé ismert színész (Lemmon és Curtis) szerepeljen a filmben. Ez Lemmon számára meghozta az áttörést, és egyike volt legemlékezetesebb alakításainak. Wilder első alkalommal dolgozott együtt Lemmonnal, a közös munkát még további hat film követte. Monroe és Curtis viszont nem dolgozott többet a rendezővel.
Osgood szerepére Wilder az idős kabarészínészt, Joe E. Brownt választotta, akivel egy baseball-meccsen találkozott. A színész az utóbbi időben már csak kisebb szerepeket kapott, a Van, aki forrón szereti idős udvarlója volt az utolsó, de talán legemlékezetesebb szerepe. A mellékszerepekre többek között George Raftot, Pat O’Brient és George E. Stone-t kérte fel, mindannyian az 1930-as és az 1940-es évek gengszterfilmjeinek ismert színészei voltak. Wilder szerette volna, ha Edward G. Robinson is játszik a filmben. A rendező elképzelése az volt, hogy Robinson és Raft közös jelenetekben szerepel. Ezek egyike lett volna az, amelyikben Raft elkapja a feldobott pénzérmét. Robinson azonban – egy korábbi konfliktusuk miatt – nem vállalta a közös munkát a színésszel. Helyette Robinson fia, Edward G. Robinson Jr. alakította Johnny Paradise figuráját, akinek Rafttal két közös jelenete volt. Az egyikben a Paradise által feldobott érmét kapja el Colombo (Raft), a másikban a tortából kiugorva öli meg Colombót és embereit.
A forgatás bélyegkép|jobbra|250px|A Hotel del Coronado
A filmet 1958 augusztusától november elejéig forgatták. A filmet Charles Lang fényképezte, a vágásért Arthur P. Schmidt felelt, korábban mindketten dolgoztak már együtt Wilderrel. Az Oscar-díjas jelmezeket Orry-Kelly tervezte. Az első jeleneteket a Goldwyn Studios-ban vették fel, a forgatás fő helyszíne azonban a Hotel del Coronado és környéke volt a kaliforniai Coronadóban, ahol a Floridában játszódó jeleneteket forgatták. Itt még augusztusban kezdtek el forgatni és egészen október elejéig zajlott a munka. A szálloda területén csak külső felvételeket rögzítettek, magában a szállodában nem forgattak. A szállodabelső mégis olyan hitelesen lett ábrázolva, hogy többen azt hitték, hogy a felvételek ott készültek. A hátralévő jelenetek rögzítéséhez a stáb visszatért a Goldwyn Studios-ba.