Középkori latin irodalom alatt a középkor (hagyományosan 476–1492) évszázadaiban létező (európai) – a klasszikus latin nyelvtől némileg eltérő – középkori latin nyelvű irodalmat értik, melynek előzménye egyfelől a római irodalom, másfelől az ókeresztény irodalom volt. Mivel a középkor végével nem ért véget a latin nyelvű irodalom művelése, újkori latin irodalomról is lehet beszélni, de ezt általában már a nemzeti irodalmakhoz sorolják.
A középkori latin irodalom tulajdonképpen egyenes ági leszármazottja a késő ókori latin irodalomnak. Bár a középkor folyamán a latin nyelvből fokozatosan különböző vulgáris latin-, úgynevezett újlatin nyelvek alakultak ki, és a latin nyelv lassan holt nyelvvé vált; azonban a nyugati keresztény egyház (az 1054-es egyházszakadástól római katolikus egyház) hivatalos nyelve a népvándorlást és a germán népek, nyelvek terjeszkedését követően is a latin maradt. Az egyház viszont nagy befolyással volt az oktatásra, a tudományosságra, filozófiára, így a római klasszikus szerzők ismerete továbbra is kimutatható, és – ha nem is voltak mindig példaképek – oktatási szempontból felhasználták a műveiket. A középkori latin irodalom műfaji és formai gazdagsága önálló fejlődés eredménye, amely ugyanakkor állandó kapcsolatban volt a népnyelvi költészettel is. Sem irodalmi, sem nyelvi tekintetben nem egyöntetű, hiszen 1000 évnél tovább volt különböző népek kultúrájának hordozója – fő jellemvonása talán mégis a klasszikus latin irodalom tömörségével szemben a részletező kedv. A középkori latin irodalom nagy hatást gyakorolt a későbbi századokra, és nélküle elképzelhetetlen a mai európai kultúra.
A középkori latin irodalom alkotásainak jelentős gyűjteménye a 19. század közepén összeállított Patrologia Latina gyűjtemény, mely az ókeresztény időktől a 13. század elejéig bocsát közre írókat. A hivatkozott szócikkből ezek digitalizált változatai elérhetőek (Középkori írók: PL 63–217).
Jegyzet: A szócikk a Világirodalmi kisenciklopédia 671–674. oldalán felvázolt irodalmi korszakokat követi.
Kora középkori latin irodalom (VI–IX. század) jobbra|bélyegkép|220px|Tours-i Szent Gergely Szent Márton életrajza egy középkori kéziratban bélyegkép|jobbra|220px|Egy lap a Beda Petersburgiensis kódexből
Meroving-korszak (VI–VII. század)
Teológia, lelkipásztori művek A korszak fő feladata a térítés volt. Még Nagy Szent Gergely is arról ír levelében, hogy Korzika és Szicília egyes helyein a régi isteneket imádják a falusiak. További feladatot jelentett az újonnan beáramló germán törzsek ariánus hite. Emiatt a teológiában elsősorban gyakorlati célú írások: prédikációk, a katolicizmus felsőbbrendűségét bizonyítani hivatott mártírakták stb. születtek – szemben a Bizánci birodalommal, ahol a hangsúly elsősorban a dogmatikai kérdésekre helyeződött.
Szent Caesarius (471?–542) Arles-i püspök 283 prédikációt, és 2 eretnek-ellenes értekezést, 3 főpásztori buzdító írást, illetve 2 regulát hagyott hátra.Altaner, i. m., 258. o. Ennodius (473–521) paviai püspök 28 beszédet, 2 könyvnyi költeményt, és 297 levelet írt.Altaner, i. m., 260. o. Szent Fulgentius (467?–533?) ruspei püspök egy kisebb levélgyűjteményen, 7 prédikáción kívül eretnekeket (ariánusokat és szemipelagianistákat) támadó könyveket (Contra Arianos, De Trinitate ad Felicem, Ad Monimum, Contra Faustum Reiensem) alkotott.Altaner, i. m., 266. o. Bragai Szent Márton (~515–~579) erkölcstani–aszketikus műveket (De ira, Pro repellenda iactantia, De superbia), egy kánongyűjteményt (Capitula Martini) írt, és lefordított egy sivatagi atyák mondásait tartalmazó gyűjteményt. Sevillai Szent Leander (~534–600) ariánus ellenes művei és levelei elvesztek, de fennmaradt egy Regulája és egy beszéde.Altaner, i. m., 267. o. Nagy Szent Gergely (~540–604) gyakorlati lelkipásztori munkákat (Liber regulae pastoralis, Moralia in Job), 40 homíliát és 854 levelet hagyott az utókorra. A korabeli csodákról, látomásokról számol be Dialogi de vita et miraculis patrum Italicorum című műve.Altaner, i. m., 254–255. o.
Filozófia Egyesek még az ókori latin irodalomhoz, mások a középkorhoz sorolják Boethius (~480–524) filozófust. Több Arisztotelész-, Cicero-, és Porphüriosz-mű fordítása mellett ismertette a Quadrivium négy tárgyát, önálló logika műveket (Introductio ad syllogismos categoricos, De syllogismo hypothetico), és 4 kis teológiai munkát írt. Halála előtt készítette el fő művét, a De consolatione philosophiaet ('A filozófia vigasztalása').Altaner, i. m., 262–263. o.
Történetírás A kora középkor történetírásában kétféle tendencia figyelhető meg. Egyfelől él a folytonosság tudata: a jelen eseményeit nem pusztán a római kor folytatásának tartják, hanem a keresztény üdvtörténet, eszkatológia keretébe illesztik, minden eseményt bizonyítékként mutatva föl az isteni kegyelem működésére. Ebből a szempontból a történetírás egyetemes. Másfelől viszont, részben a hírek áramlásának nehézségei, másrészről az új népek öntudatra ébredésének nyomán a történetírás partikuláris is lett. Emiatt a történetírók érdeklődési körében egyre hangsúlyosabbakká válnak saját hazájuk, esetleg saját népük történései. Ebben a korban jelennek meg az első néptörténetek (gótok, szvébek, longobárdok, frankok történetei).
Tours-i Szent Gergely (539–594) Korunk története című művében a Frank Királyság addigi eseményeit dolgozta fel. A Miraculum libri VIII a szentek életét és csodáit mutatja be, a De cursu stellarum ratio a csillagok segítségével igyekszik meghatározni az éjjeli liturgikus imádságok idejét.Altaner, i. m., 259. o. Eugippius (~460–~535) szerzetes Noricumi Szent Szeverin életét dolgozta fel.Altaner, i. m., 261. o. Iordanes (?–553<) kivonatolta Cassiodorus azóta elveszett Gótok története című művét.Altaner, i. m., 140. o. Feltehetően a 6. század elején, II. Bonifác pápa idejében (530–532) kezdték összeállítani a Liber Pontificalist, amely Szent Pétertől kezdve adja a pápák életrajzi adatait. A munkát a későbbi évszázadok alatt bővítették, így egészen 1431-ig tartalmaz információkat a pápákra vonatkozólag.Altaner, i. m., 256. o.
Költészet Helpidius (6. század) 149 hexameteres költeményt írt Carmen de Christi Jesu beneficiis címmel. Arator (6. sz.) 2326 hexameteres eposzt szerkesztett Az apostolok cselekedeteiről (De actibus apostolorum). Venantius Fortunatus (~535–~600) Carmina miscellaneaja himnuszokat, elégiákat, dicsőítő költeményeket, epigrammákat és epitaphiumokat tartalmaz. Összefoglalta Szent Márton életét 2244 hexameterben (De vita s. Martini), de írt prózai szent-életrajzokat is.Altaner, i. m., 270–271. o.
Egyéb irodalmi ágak Dionysius Exiguus (~470–544?) több fordítása (Vita s. Pachomii, Historia inventionis capitis s. Joannis Baptistae, De hominis opificio) mellett kronológiai írásokat (Liber de paschate, Argumenta paschalia), és egyházjogi gyűjteményt szerkesztett. A nyugati szerzetesség szabályozója, Nursiai Szent Benedek (~480–547) Regulája később kiszorította a többi korabeli regulát, és egységesítette a nyugati szerzetesi gyakorlatot („Bencés rend”).
Polihisztorok Az V-VII. század közötti időszak az antik világ tudásanyaga átörökítésének a korszaka. Az ekkor született enciklopédiák, az ekkor megalapozott műveltségeszmény (hét szabad művészet) lesznek a középkori kultúra alapjai. Boethiushoz hasonlóképpen olykor az utolsó ókori latin írónak minősítik Cassiodorust (487?–583?), aki Vivarium (Vadaskert) nevű kolostorában másolóműhelyt rendezett be, amelynek kiemelkedő jelentősége volt az ókori kéziratok áthagyományozásában. Cassiodorus írt történeti munkákat (Világkrónika, A gótok története), dicsőítő beszédeket, egy Egyháztörténetet, illetve egy teológiai és világi tudományokat bemutató enciklopédiát írt Institutiones divinarum et humanarum lectionum címmel.Altaner, i. m., 264–265. o. Sevillai Szent Leander fivére, Sevillai Szent Izidor (~556–636) Etimoligiaeja tudományos enciklopédia, de ismeretesek egyes tudományokkal foglalkozó írásai is: grammatikai a Defferentiarum libri II, természettudományi a De natura rerum és a De ordine creaturuarum, történelmi a 615-ig tartó Chronicon ('Világkrónika') és a Historia Gothorum ('A gótok története'). Összegyűjtötte a bibliai személyek adatait (De ortu et obitu patrum), liturgikus szokásokról értekezett a De ecclesiasticis officiisben, és írt egy Regulát.Altaner, i. m., 268. o. A Brit-szigeteken, és Írországban is működtek írók, mint például a természettudományi, történeti, költői műveket alkotó Beda Venerabilis (672–735).Világirodalmi kisenciklopédia, 671–674. oldal
Karoling-korszak (VIII–IX. század)
Alcuin és a Karoling reneszánsz Részben az angolszász és ír szerzetesek kulturális missziójának következménye az úgynevezett Karoling reneszánsz. Nagy Károly elsősorban az angolszász Alcuin (735–804) hatására oktatási és írásreformot vezetett be a Frank Birodalomban, udvarában pedig angolszász, gall, germán és itáliai papok, írók alakítottak ki egy új fajta irodalmat, mely eljutott a kolostorokba is. Maga Alkuin a Vulgata szövegét javítgatta, Biblia-magyarázati, szónoklati, teológiai, csillagászati, helyesírási művet írt az iskolák számára, de értekezett a hét szabad művészetről, és írt hagiográfiai alkotásokat is.Chobot, i. m., 126. o. A korszakhoz (bár nem a latin irodalomhoz) tartozik Alfréd wessexi király (849–899) nagyszabású angolszász nyelvre való fordítói tevékenysége.Chobot, i. m., 134. o.
Teológia Leidrad (~745–821?) a Keresztség szentségéről írott könyvét, Orléans-i Theodulf (~760–821) 46 rendszabályt (kapitulum), A Szentlélekről (De Spiritu Sancto), és A keresztségről (De ordine baptismi) írt könyveit jelentette meg.Chobot, i. m., 127–128. o. Agobard (~769–840) többek közt A zsoltárokról (De divina Psalmodia), de A zsidók túlkapásairól (De insolentia Judeorum), valamint a babonáról és a szentképek helyes tiszteletéről is értekezett. Metzi Amalarius (~775–850) diakónus szabályzatot írt a papok és apácák oktatására (De institutione canonicorum et sanctimonalium), allegorikusan magyarázta az Istentiszteletet (De ecclesiasticis officiis libri IV), mise magyarázati tankölteményt (Eclogae) adott ki.Chobot, i. m., 128. o.
Filozófia jobbra|bélyegkép|220px|Részlet Hrabanus Maurus Enciklopédiájának egy példányából
Az angolszász Fredegius (?–834) bölcselettel foglalkozott. Fennmaradt művében, A semmiről és a sötétségről (De nihilo et de tenebris) a könyv tárgyait reális valóságoknak tartja. Kora középkori filozófus az írországi származású Johannes Scotus Erigena (~810–877) is, aki a latin mellett görögül és héberül is tudott. Latinra fordította Pszeudo-Dionüsziosz könyveit, az elrendelésről értekezett De divisione praedestinationejéban. Mivel A természet felosztásáról (De divisione naturae) saját elképzeléseit nem egyezteti az egyházi nézetekkel, kortársai és a későbbi pápák kárhoztatták munkásságát.Chobot, i. m., 130–131. o.
Történetírás