India történelme alatt, szűkebb értelemben a mai India, tágabb viszonylatban az indiai szubkontinens (a mai India, Pakisztán, Banglades, Nepál) történelmét értjük.
Ókor thumb|250px|Az Indus-völgyi civilizáció kiterjedése és fontosabb városai
Az első települések nagyjából i. e. 4000 körül jelentek meg az Indus és az azóta kiszáradt Szaraszvati völgyében. Lakói feltehetőleg dravidák, vagy azok elődei voltak. Fejlett városi kultúra alakult ki jól szervezett településrendszerrel, csatornahálózattal, és adminisztrációval. Megjelent a kasztrendszer alapja a papság elkülönülésével. Az ún. Indus-völgyi civilizáció fénykorát az i. e. 2300 és 1700 között élte. Birodalmi egység jött létre több városközponttal (Mohendzsodáro, Harappa, amely hatalmát kiterjesztette az Indus völgyén kívül a mai Rádzsasztán és Gudzsarát államokra is. Elterjedt a ma még megfejtetlen betűírás is. Az indoárja invázió következményeként ez a korai dravida civilizáció nagyrészt elpusztult, de bizonyos elemei beszivárogtak a hódítók kulturális, főként vallási életébe (pl. Siva-kultusz).
A védikus kor Az indoiráni népcsoport vándorlásának második hullámaként a Kr. e. 2. évezredben jelennek meg az első indoárja törzsek, melyek fokozatosan nyomultak be Észak-India területeire, az Indus és a Gangesz közti, állattartásra kiválóan alkalmas földekre. Délkelet felé kiindulva meghódították az indiai szubkontinenst és Irán nagy részét. A katonailag fejlettebb, hódító árják alávetettként kezelték az őslakos dravidákat, bár a két nép etnikai és kulturális keveredése fokozatosan végbement. Első megtelepedésük a Pandzsábban történt, de mire elérték a Jamuna folyam magasságát, lendületük megtört, és vereséget szenvedtek a korábban itt megtelepült, az őslakosokkal szövetséges indoárjáktól (Rigvéda „tíz király csatája”).
Az indoárják áldozati szertartásainak szanszkrit nyelvű szent szövege, a Rigvéda, hamarosan egyike lett a hinduizmus legfontosabb forrásainak, a Védáknak.
I. e. 2. és 1. évezred fordulóján az árják a Gangesz völgyében rendezkednek be, ahol megjelennek az első államok. A hódítás korának maradéka a mai indiai kasztrendszer, ahol a Védák három fő kasztja, a brahmana, a ksatrija vagy rádsanja és a vaisja az árja eredetű világos bőrű papi, harcos és földművelő kasztot jelenti, míg a negyedik a súdra a sötét bőrű, nem árja, dravida vagy munda eredetű őslakókat. Ezeken kívül vannak az eredetileg rabszolga érinthetetlenek (pária vagy dali). A négy főkasztot jelentő szanszkrit varna szó jelentése is 'szín'.
Az i.e. 900 körül az indoárja törzsek megtelepedésével Észak-Indiában szervezett politikai élet, birodalmi struktúrák jöttek létre, megjelent a Bhárata állam, vagy a Kuru Panosála uralkodóház. Ezek déli terjeszkedését a nagy indiai eposzok írják le. A védák korát az epikus kor váltja fel. Ez a Mahábhárata és a Rámájana keletkezésének kora is.
Magadha és a buddhizmus kialakulása thumb|250px|Buddha egy kései ábrázolása
Az i. e. 6. században Magadha és Kosala államok vezető szerepre tesznek szert Észak-Indiában. Ebben az időszakban már kialakult a klasszikus indiai tudomány, mint a matematika, csillagászat, filozófia. Nagy vallási-filozófiai rendszerek születnek (→ Ind filozófia), mind a dzsainizmus és a buddhizmus.
Az i. e. 4. század második felében Magadha egész Észak-Indiára kiterjesztette fennhatóságát, ezzel elkezdődött az az állandó folyamat, mely egészen az angol hódításig jellemezte a földrészt: az egyes államok rövid időre kiemelkednek a többiek közül, nagy területeket egyesítenek, majd összeomlanak és átadják a helyüket a következőknek. A folyamatos villongások során az Indus-völgy nyugati területe, a Pandzsáb átmenetileg a Perzsa Birodalom része, tartománya (satrapia) lett, így annak bukása után i. e. 327–325-ben Nagy Sándor makedón uralkodó benyomulhatott az Indus völgyébe és rövid időre elfoglalta Pandzsábot. Innentől számítható a görög kultúra jelentős befolyása az indiai kultúrára. Négy évvel később Csandragupta Maurja elfoglalta Magadha trónját, és megalapította a Maurja Birodalmat (i. e. 325 – i. e. 183)..
Maurja Birodalom, Asóka thumb|250px|Asóka oszlopa Vaisaliban (Bihár)
Csandragupta először legyőzte Szeleukosz Nikatórt (i. e. 305), aki a Nagy Sándor meghódította területek örökösének kiáltotta ki magát, majd az afganisztáni területek felé hódított. Ekkor a Maurja Birodalom a szubkontinens déli csücskének kivételével Kabultól a mai Kelet-Indiáig, az Indiai-óceán partvidékéig, a Bengáli-öbölig terjedt. A Maurja Birodalom volt az indiai bennszülött civilizáció első nagy virágkora. Gazdasági életének alapja a mezőgazdaság, másodsorban a kereskedelem volt, az állam fő bevételei a földadók voltak.
Az egységes India első nagy hatású állama Pátaliputra (a mai Patna) fővárossal jól szervezett volt, politikai és gazdasági egységét öntözőrendszerek kialakítására is felhasználta. Csandragupta fia, Binduszára elfoglalta a Dekkán-fennsíkot, unokája, Asóka, a Maurja-dinasztia harmadik császára, Csandragupta Maurja unokája az ókori India leghíresebb uralkodójaként a történelemben először egyesítette csaknem egész Indiát és Afganisztánt (i. e. 268–233).
Uralkodásának székhelye Magadha (a mai Bihár). Apja uralkodása alatt alkirályként a birodalom egyik tartományát igazgatta, majd apja halála után háborúba keveredett testvéreivel. Kegyetlen uralkodóként ismerték, de a kalingai háború (i. e. 265 – i. e. 263) véres mészárlásai után önvizsgálatot tartott. A háborút, mint a konfliktuskezelés módját elvetette és a buddhizmus lelkes követője és terjesztője lett.
Asóka uralkodásának időszakában a birodalom csaknem egész Indiára kiterjedt. A buddhizmust államvallássá tette. Erről a korról jelentős források maradtak fenn Asóka „oszlopainak” köszönhetően, melyeket egész India szerte állíttatott, rajta buddhista ihletettségű szövegekkel, törvénykezési és történelmi események leírásával.
Szaka-Kusán uralom, Pándják, Csérák thumb|250px|A Kusán Birodalom Az i. e. 2. század első felében a Maurja Birodalom hanyatlásnak indul, a határokon nő a feszültség, a birodalom közigazgatását és stabilitását belső harcok gyengítik. A Kelet-Irán és Afganisztán területén regnáló hellenisztikus Baktriai királyság elfoglalta Észak-Indiát, Pandzsábot és Szindhet. Az i. e. 1. században a belső-ázsiai szakák kezdik meg India meghódítását. Az i. sz. 78–144. időszak Kaniska uralma: ez a belső-ázsiai Kusán Birodalom fénykora, amely hódításaival a Jamuna mentén Mathuráig terjeszkedett. Kaniska lelkesen tanulmányozta a buddhista tanokat és mindent megtett annak terjesztéséért. Az indiai eredetű buddhizmus Indián kívül, Ázsia nagy területein, többek között Kínában is meghonosodott. Talán a kereszténység is ekkor vert gyökeret, a legenda szerint ugyanis 52-ben Szent Tamás partra szállt Keralában és hatékony térítőtevékenységbe kezdett elsősorban az előkelő hinduk között.
A Gangesz-völgy királyságai időnként erős hatalmi koncentrációt képviseltek, azonban India maurják alatti egységét a Gupta-dinasztia megjelenéséig (320) nem tudták megteremteni. Ebben az időszakban a hindusztáni alföldek és a Dekkán között a Szatávahanák dinasztiája erősödött meg, akik helyzetüknél fogva elsősorban kulturálisan már képesek voltak egyesíteni az északi hindu és a déli dravida királyságokat. A déli területek kultúráját ebben az időszakban érintették meg kiterjedt tengeri kereskedelmüknek köszönhetően az egyiptomi, iráni hatások, majd a rómaiak egyiptomi megjelenése után India közvetlenül kapcsolatba került a nyugati kultúrával is. Ugyanakkor a déli vidékek királyai kelet felé tekintettek, és kereskedelmi kapcsolataik révén eljutottak a mai Kambodzsa területére, a Mekong-delta vidékére, és a csendes-óceáni szigetekre is. Az ókori indiai felfedezők feltárták és gyarmatosították Ceylont. A dél-indiaiak a Malaka-félszigetet és a maláj-szigetvilág sok szigetét járták be. Indonéziában elsőként Szumátrát fedezték fel, majd az 1. században Jávát.
India déli területein az első évezred közepén már három nagy birodalom osztozott, a Csolák, Pándják és a Csérák.
A Pándja-dinasztia központja az Indiai-félsziget legdélibb részén volt. A dinasztia megalapításának időpontja ismeretlen, az i. e. 6. századból azonban már vannak feljegyzések. Első fővárosa Korkai, ma is létező falu az Indiai félsziget déli részén. A régészeti feltárásokból tudjuk, hogy halászattal, gyöngyhalászattal, kereskedelemmel foglalkoztak. A korabeli pándja zászlón található páros hal is erre utal. Termékei a Római Birodalom területére is eljutottak.
A helyi fejedelmek folyamatos harcaiban a Pándja-dinasztia idővel háttérbe szorult. Jelentős birodalmat Kadungon uralkodása alatt a 6. században hozott létre. Ekkor már Maduráj a főváros. Később a Csolák megerősödésével újra háttérbe szorult,
A Cséra Királyság, más néven Keralaputrasz (Kerala fiai) Tamilakam nyugati területén helyezkedett el. A dinasztiáról már i. e. 3. századból vannak említések, uralma az i. sz. 12. századig tartott, a királyságnak a Csolák hatalmi törekvései vetettek véget.* A nép továbbra is fennmaradt, ez a mai Kerala állam. A királyság területe kiterjedt a Malabár-partokra, a dél-indiai Karur, Coimbatore és Salom területére (ez a mai Kerala) és Tamilnádu egyes részeire. A szomszédos királyságokkal folytatott harcok során területe többször változott. A Cséra-dinasztia alapítója Perumcsottu Utijan Cséralatan.
Gupta Birodalom
thumb|250px|A Gupta Birodalom kiterjedése
A 2. században a Pallava-dinasztia felemelkedik Dél-Indiában. 250 körül I. Csandragupta Észak-Indiában megalapítja a Gupta-dinasztiát. 320–535. között, Magadhából kiindulva a Gupták megkezdik birodalmuk kiépítését, amely egész Észak-Indiára kiterjed. A Gupta-kor az indiai művészetek klasszikus kora. Számos történész szerint India aranykora.
A birodalmi egységet Szamudra Gupta teremtette meg déli területekre vezetett hódító háborúival. Utódai II. Csandragupta, Kumáragupta, és Szkandagupta a kialakult birodalmi egységet megerősítette. Szkandagupta nevéhez fűződik az akkoriban igen agresszív hódításaikról ismert hunok kiűzése Indiából.
A tudományos és művészeti élet virágzott, a képzett tisztviselői kar megszervezte az öntözést, az adózást, és távoli nyugati vidékek kereskedelmi kapcsolatait bővítette. A Gupták udvarában alkotott Kálidásza a költő, ekkor alapították Nálanda híres egyetemét is. Bár több esetben veszély fenyegette a birodalmi egységet, és kicsi, de erős királyságok alakultak, időnként, különösen Észak-Indiában figyelemre méltó államalakulatok jöttek létre. Ilyen volt Harsa birodalma is, aki egész Hindusztánt, Kasmírtól Asszámig egyesítette, délen a Dekkánt fennhatósága alatt tartó Csálukja-dinasztia állította meg.
A Csálukja Birodalom kifinomult művészeti alkotásai különösen építkezéseikben nyilvánult meg, igen híresek Ellora faragott barlangjai és templomai. A Kaveri völgyét uraló Pallavák hatalmát megtörve szereztek hegemóniát a déli területeken.
A buddhista és hindu filozófia bizonyos mértékű fúziója is ekkor jött létre, aminek következményeként a buddhizmus gyakorlatilag a mai napig eltűnt Indiából. A filozófia alapja a Sankarácsárja által kidolgozott Advaita-védánta volt, amely a meghatározatlan monizmus talaján áll, és alapját képezi a hindu gondolkodás újítási mozgalmainak napjainkig.
Pallavák, Csolák
thumb|260px|A világ képe 800 körül 500–908. között a Pallavák királysága lett Dél-India vezető állama. A Pallavák alakították ki a déli, úgynevezett dravida templomépítészeti stílust, ők építették a mahabalipurami templomkomplexumot legjelentősebb uralkodójuk, Naraszimha Varma kezdeményezésére. Az indiai kultúra keleti befolyását is nekik tulajdonítják, kambodzsai, jávai templomok stílusjegyei pallava hatásról árulkodnak.