Drniš () város és község Horvátországban Šibenik-Knin megyében.
Fekvése Knintől légvonalban 20, közúton 24 km-re délre, Dalmácia középső részén fekszik. Drniš község területe a hozzá tartozó településekkel együtt 355 km2. Régiói közül megkülönböztethető maga Drniš városa, a Miljevaci-fennsík, az egykori bányavidék Siverić, Tepljuh, Velušić településektől Trbounjéig, a Petropoljei körzet és a nyugati rész.
A község települései Közigazgatásilag Badanj, Biočić, Bogatić, Brištane, Drinovci, Drniš, Kadina Glavica, Kanjane, Kaočine, Karalić, Ključ, Kričke, Lišnjak, Miočić, Nos Kalik, Pakovo Selo, Parčić, Pokrovnik, Radonić, Sedramić, Siverić, Širitovci, Štikovo, Tepljuh, Trbounje, Velušić és Žitnić települések tartoznak hozzá.
Története A drniši Gradina-hegy 334 méteres magasságával emelkedik a Petrovo polje síkja fölé. A régészeti leletek tanúsága szerint ez a stratégiai fontosságú hely már ősidők óta szolgál emberi menedékhelyül. Középkori vára a Nepilićek egykori birtoka a mai várromok déli részét képezi. Drniš első írásos említése a 15. században történt a šibeniki jegyző Giorgio Lorenzo 1494. március 8-án kelt okiratában, mely egy Drniš városa alatti („sub urbum Dernis”) kert adásvételére vonatkozott.Drnis.hr:Povijest Drniša
A Dalmácia elleni török támadások már 1415-ben megkezdődtek, melyek során többször felégették és kirabolták. 1522-ben Drniš vára valamint a környékbeli várak, Knin vára és Skradin vára is török kézre került és 1528-ban náhije székhelyeként már a török közigazgatásba is betagozódott. A török korban épült a vár központi tornya és északkeleti fala. A kandiai háború előtt 1647-ben járt itt Evlija Cselebi török utazó, aki szerint akkor 200-300 ház és öt dzsámi állt a városban. Folyóvízzel a Promina-hegységről látták el, a Čikola folyón pedig hidak íveltek át, melyek közül egy még ma is áll. A náhije központjában a bírói hatalmat a naib, a skradini kádi alárendeltje képviselte. A várőrség parancsnoka a dizdar volt, akinek az alacsonyabb beosztású parancsnokok voltak alárendelve. A velencei hadak a kandiai háborúban 1664-ben elfoglalták Drniš várát, de 1670-ben visszatért a török uralom. Végül 1683-ban Leonardo Foscolo velencei serege szabadította fel, melynek során a vár nagy részét lerombolták. A romokat nagy sietséggel építették újjá, mert az 1715-ös török támadáskor már készen állt. Még a velencei uralom idején épült fel a Gradinán az első közösségi ház a ma már romos Nakić–Vojnović ház.
A török veszély elmúltával a vár jelentősége is csökkent. Ekkor a 18. század vége felé kezdett kiépülni az új városközpont a Poljanán, ott ahol ma is található. 1783-ban épült fel a velencei törvényház, a későbbi közösségi ház, 1790-ben pedig a város alsó részén a Milić-Štrkalj-ház, ahol 1818-ban I. Ferenc osztrák császár, majd 1875-ben I. Ferenc József császár is megszállt itteni látogatása során. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. Ebben az időszakban a város jelentős fejlődésen ment át. 1803-ban nyílt meg az első postaállomás, majd 1815-ben megkezdődött az oktatás az alapiskolában, bár Lovre Senitić atya jóvoltából már 1708-ban is volt írás és olvasás oktatás a településen. 1864-ben megalapították a helyi dalárdát, 1867-ben pedig megnyílt az olvasókör. Az 1869/70-es tanévben az olasz nyelvű oktatást a horvát váltotta fel. 1877-ben az 1835-ben nyílt siverići barnaszénbányáknak köszönhetően létrejött a vasúti összeköttetés Splittel és Šibenikkel. 1905-ben a mező- és erdőgazdaságok fejlesztésére megalapították a községi takarékpénztárat, 1908-ban bevezették a vizet, 1910-ben Kalunon megindult a bauxit termelés. A városnak 1857-ben 1383, 1910-ben 1784 lakosa volt.
Az első világháború után előbb a Szerb Királyság, majd rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság része lett. A két világháború közötti időszakban vezették be az áramot, a telefont, 1925-ben épült ki a vasútvonal Zágráb felé. A második világháború idején a város az usztasa, csetnik, partizán alakulatok, valamint az olasz és német hadsereg küzdőterévé vált.
A háború utáni szerb és horvát békés együttélés 1990-ig tartott. 1991-ben lakosságának 74 százaléka horvát, 22 százaléka szerb nemzetiségű volt. A délszláv háború idején 1991. szeptember 16-án a szerb felkelők megtámadták a várost, melynek horvát lakossága elmenekült és ezután négy évig élt száműzetésben. Szerb lakói csatlakoztak a Krajinai Szerb Köztársasághoz. A horvát hadsereg 1995 augusztusában a Vihar hadművelet során foglalta vissza a települést. A visszatért horvátok csak leégett és lerombolt házaikat találták, és története során ki tudja hányadszor kezdték el újjáépíteni a városukat. 2011-ben a településnek 3144 lakosa volt.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 1.383 1.406 1.459 1.545 1.769 1.784 1.921 2.119 2.597 2.746 3.207 3.778 4.035 4.653 3.332 3.144
Nevezetességei Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt templomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2051. eredetileg Halil hodzsa dzsámijaként épült a 16. század közepén.Drnis.hr:Drniške crkve A török kiűzése után a 17. század végén a visovaci ferences atyák eredeti formáját megtartva keresztény templommá építették át. A dzsámi középső terét keletre és nyugatra meghosszabbították, a templomhajó utolsó átépítése 1857-ben történt. Az I. világháború idején a kupola réz borítását háborús célokra vitték el, ezután kőlapokkal fedték be. 1951-ben a kupola teljesen beomlott és pénzhiány miatt nem tudták újjáépíteni. Ehelyett ideiglenesen egyszerű kétosztatú tetővel fedték be. 1988-ban sikerült rekonstruálni a dzsámi eredeti kupolájának formáját, mely alatt megmaradtak az eredeti török belső festés nyomai. A harangtorony a templomtól délnyugatra épült fel 1792-ben. A templom eredetileg a Rózsafüzér királynőjének volt szentelve, csak később kapta mai titulusát. A főoltár Szent Antal barokk képével a spliti Zeffirino Grassi munkája 1910-ből. Ugyanő készítette 1915-ben a Gyógyító Boldogasszony oltárát is, melyen Szűz Mária képe ezüst keretben látható. A másik oldalon levő Jézus Szíve oltár 1959-ben épült a régi oltár helyén, mely a kupola beomlásakor ment tönkre. A délszláv háború idején a tornyot gránáttalálat érte és leomlott, a templom is romos állapotba került, berendezése tönkrement. A háború után állami segítséggel építették újjá. Szent Antal régi barokk oltárképét a visovaci kolostorba vitték, a helyére elhelyezett új kép Ante Dželalija polgármester ajándéka. A Szent Rókus templomotÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-4589. 1731-ben egy nagy pestisjárványt követően építették. Egyszerű egyhajós épület, négyszögletes apszissal, oldalt félköríves ablakokkal. A főbejárat felett áll kőből épített pengefalú harangtornya. A délszláv háború idején kifosztották és elpusztították, harangját elvitték. A háború után annyira sikerült helyreállítani, hogy istentiszteletet lehessen benne tartani. A Rózsafüzér királynője tiszteletére szentelt plébániatemplomÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2047. a város központjában áll. A templomot 1871 és 1886 között építették. 1886. május 9-én szentelte fel Fosco šibeniki püspök. A templom neoromán stílusban épült háromhajós épület, félköríves apszissal. Homlokzatát kő pilaszterek tagolják, melyek árkádokban végződnek, középen nagy méretű rózsaablak díszíti. A hajók megvilágítását hat-hat íves ablak biztosítja. Orgonáját 1897-ben építették. Legnagyobb hiányossága, hogy nincs harangtornya, mert azt nem építettek. A márvány főoltárt Josip Barišković spliti mester építette neoklasszicista stílusban. Az oltárfülkében 1961-ben helyezték el Ivan Meštrović Petropoljei Boldogasszony szobrát. A templomhajó márvány Szent József oltára valószínűleg szintén Barišković munkája, az oltárkép ismeretlen mester műve. A másik oldalon látható Boldogasszony oltár 1885-ben készült a Boldogasszony képével, a fülkében látható Szűz Mária szobrot 1911-ben helyezték el. A délszláv háború idején mindkét műalkotásnak nyoma veszett. 1932-ig a templom egyszerűen fehérre volt festve. Belső festését ebben az évben kezdte el a livnói Vladimir Marjanović akadémiai festőművész. A templom jobb oldalán látható keresztet 1950-ben emelték. A délszláv háború idején a templom romos állapotba került, berendezésének nagy része tönkrement. 1997-ben előbb a tetőt javították ki, majd minisztériumi támogatással a belső teret is teljesen megújították. Végül 2006-ban az értékes orgonát is újjáépítették a Zupan testvérek. A városban két pravoszláv templom is áll: Az Istenanya mennybevitele templomotÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3759. a 20. század elején építették Ć. M. Iveković tervei szerint bizánci stílusban. Felszentelése 1908-ban történt, ma is eredeti formájában áll. A másik templom Mihály arkangyal tiszteletére van szentelve és a pravoszláv temetőben áll a város Split felőli kijáratánál. Drniš várának maradványaiÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2052. a 334 méteres Gradina nevű magaslaton találhatók. Az első régészeti leletek a bronzkorból származnak és a vár csak a 19. században az Osztrák–Magyar Monarchia idején veszítette el jelentőségét. A várnak ma már csak a déli része látható, melyet a középkorban a környék ura a Nepilić család építtetett. Megmaradt még a központi torony nagyobb része is, valamint a török által épített északkeleti védőfal. A török korban náhije központjaként a vár fontos szerepet töltött be, ezért jelentősen bővítették. Ekkor építették a hengeres ágyútornyot is. Ebből az időből maradtak fenn a vár közelében a minaret, a dzsámiként épített mai Szent Antal templom és az őrtorony is. A középkori vár legnagyobb része akkor pusztult el, amikor a velenceiek elfoglalták, majd a török veszély miatt gyorsan újjáépítették. Ekkor épült meg három bástya, de ezekből mára csak kevés maradt. A délszláv háború idején a szerb támadók legkevesebb négyszer találták el ezt a védett kulturális emléket, melynek következtében a falak és a torony is sérüléseket szenvedtek.Putovnica.net:Drniška gradina Drniš egykori öt török dzsámijából mára egy minaret maradványai láthatók.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-5021. A minaretből csak az alsó része (mintegy 12 méter magasan) maradt fenn. Az egész épület talapzataként szolgáló négyszögletes talapzatról emelkedik ki a minaret fő részének törzse, amely a lejtős sarkokon át egy nyolcszögletű sokszögbe, majd a minaret tizenkét oldalas törzsébe emelkedik. A minaret valószínűleg a 16. században épült a török drniši uralma idején. A városban az egyik leghíresebb horvát szobrászművésznek Ivan Meštrovićnak több alkotása is látható. A városi parkban „Az élet kútja”, a Park szálló mögött a „Szántók” dombormű, míg az egészségház előtt „Az anya gyermekével” című alkotása áll.Putovnica.net:Ostele znemenitosti u Drnišu A városi múzeumban is találhatók még Meštrović művek.