Ransburg Zsigmond, névváltozat: Ransbourg (Veszprém, 1843 – Budapest, 1924. január 1.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 4/1924. folyószáma alatt. az angol nyelv magántanára több fő- és székvárosi polgári- és főreáliskolában, színpadi rendező, magánhivatalnok.

Élete Ransburg Simon gabonakereskedő és Fischer Regina fia. Iskolai tanulmányainak befejezése után 1863-ban Londonba ment, ahol több évig foglalkozott az angol nyelv és irodalom tanulmányozásával. 1870-ben Münchenben telepedett le, az angol nyelv terjesztését tűzvén feladatául; itt az Odeon-teremben nyilvános angol társalgási estélyeket (összekötve angol ismeretterjesztő felolvasásokkal) tartott, közben pedig a Residenz-színházban a Wagner-egylet felkérésére és javára angol műkedvelő színi előadást is rendezett; az előadott The turned head c. színmű német fordítását az akkori bajor fejedelemnek II. Lajos királynak ajánlotta fel, aki ezért elismerő irattal tüntette ki. 1873-tól Budapesten dolgozott. Halálát tüdőlob okozta.

Felesége Róth (Hanni) Janka (1853–1903)Bp. II. ker. állami halotti akv. 1643/1903. folyószám. volt, akivel 1883. április 26-án Budapesten kötött házasságot.

Nevét Ranschbourgnak is írta.

Munkái Angol társalgási nyelvtan iskolai és magánhasználatra, Gaspey Tamás tanmódja szerint a magyar nyelvhez alkalmazta. Budapest, 1878. English reading-book. (Angol olvasókönyv) iskolai és magánhasználatra. Adomák, történeti és egyéb elbeszélések gyűjteménye, költemények. Anglia történetének rövid vázlata, az összes angol királyok leszármazási táblázatával. Magyarázó szavakkal és kérdésekkel. Uo. 1878. (2. olcsó-kiadás. Budapest, 1890.) Kay to Gaspey's english Conversations-Grammair. Budapest, 1879

Jegyzetek

Források

Veszprém megyei életrajzi lexikon

További információk SÁRKÖZI GABRIELLA: MAGYARORSZÁGI DIÁKOK ANGOL ÉS SKÓT EGYETEMEKEN (1789–1919). Doktori disszertáció. Budapest, 2013. 246. old.

Kategória:Magyar angoltanárok Kategória:Veszprémiek Kategória:1843-ban született személyek Kategória:1924-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar tankönyvírók