Szilasi Vilmos, német nyelvterületen Wilhelm Szilasi (Budapest, 1889. január 19. – Locarno, 1966. november 1.) magyar emigráns filozófus, gimnáziumi, később egyetemi tanár, Babits Mihály felfedezője és jó barátja.

Életpályája Az Eötvös-kollégiumban Lorsy Ernő volt diáktársa, akivel együtt járt 1909–10-ben a berlini Frigyes Vilmos Egyetemre.Gartner Brigitta: Berlin szerepe a modern magyar kultúra megteremtésében. Online dokumentum: http://www.academia.edu/5118757/Berlin_szerepe_a_modern_magyar_kult%C3%BAra_megteremtésében (Letöltés ideje: 2015. október 17.) Emellett a budapesti Tudományegyetem hallgatója is volt, bölcseletet, illetve kémiát hallgatott, 1918-ban lett egyetemi tanár. Az első világháború után korábbi tanára, Edmund Husserl meghívására a freiburgi egyetem filozófiai intézetében kapott állást, 1928 és 1932 között az egyetem vendégtanára volt. Hitler hatalomra jutását követően Svájcba költözött, Brissagóba, a második világháború után, 1947-ben visszatért Freiburgba, ahol 1956-ban az Albert-Ludwig Egyetem filozófia tanszékének nyilvános rendes tanárává nevezték ki. 5 év múlva az intézmény legelső Filozófiai Szemináriumának lett igazgatója. 1966-ban hunyt el.Szilasi Vilmos. In: Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, Hitel, 1992.Szilasi Vilmos. In: Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.

Munkásságában meghatározó volt a filozófia és természettudományok viszonyának kérdése. Babitscsal folytatott levelezését 1980-ban adták ki Gál István szerkesztésében.Gál István (szerk.): Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980.

Családja Apai nagyszülei Sonnenfeld Lipót kereskedő és Abeles Rezi voltak.Kovács I. Gábor et al.: Magyarországi egyetemi tanárok életrajzi adattára 1848–1944 I. Zsidó és zsidó származású egyetemi tanárok. [Budapest], ELTE Eötvös Kiadó, 2012. Online dokumentum: http://www.eltereader.hu/media/2014/06/Kovacs_EgyetemiTanarok_READER.pdf (Letöltés ideje: 2015. október 17.) Anyai nagyszülei: Krausz Benő és Déry Gizella. Apja Szilasi Móric nyelvész, finnugrista, anyja Krausz Ilona (1867–1944)Halálesete bejegyezve Budapest V. ker. polgári akv. 550/1944. folyószám alatt. Online dokumentum: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-266-11585-62110-32 (Letöltés ideje: 2015. október 17.) volt, izraelita vallású. 1918. március 16-án Budapesten, az V. kerületben feleségül vette Rosenberg Lívia Erzsébetet, Rosenberg Ármin és Breisach Anna lányát.A házasságkötés bejegyezve Budapest V. ker. polgári akv. 109/1918. folyószám alatt. Online dokumentum: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-266-11565-36192-99. (Letöltés ideje: 2015. október 17.) Sógora Czigány Dezső volt, aki 1937 végén végzett feleségével, Szilasi Borbálával, majd magával is.Halálesete bejegyezve Budapest VI. ker. polgári akv. 10/1938. folyószám alatt. Online dokumentum: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-266-11019-130484-49 (Letöltés ideje: 2015. október 17.) Borbálán kívül több testvére volt: Böske; Klára; Nunus; Ferenc (1894–1945) ügyvéd; Boriska; Jenő (1900–1953) orvos.

Főbb művei A tudati rendszerezés elméletéről : bevezetés. Budapest, 1919 Wissenschaft als Philosophie. Zürich–New York, Europa Verlag, 1945 Macht und Ohnmacht des Geistes. Interpretationen zu Platon: Philebos und Staat VI, Aristoteles Nikomachische Ethik, Metaphysik IX. und XII. Bern, Francke, (Sammlung Üeberlieferung und Auftrag. Schriften) Philosophie und Naturwissenschaft. Bern-München, Francke, 1961 (Dalp-Taschenbücher)Az Országos Széchényi Könyvtár katalógusából. Einführung in die Phänomenologie Edmund Husserls, Niemeyer, Tübingen 1959 Philosophie als strenge Wissenschaft, Klostermann, Frankfurt 1965. (különböző újabb kiadásokban is) Phantasie und Erkenntnis, Francke, Bern 1969

Jegyzetek

További információk Szalai, Zoltán: Im Schatten Heideggers. Einführung zu Leben und Werk von Wilhelm Szilasi. Freiburg: Verlag Karl Alber, 2017. Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Budapest: Argumentum Kiadó − Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.

R. Heiss: Zum 75. Geburtstag von Wilhelm Sz. Der Philosoph und die Wissenschaft. Frankfurter Allgemeine Zeitung 1964/15. Wilhelm Sz. gestorben. Frankfurter Rundschau 1966. nov.

Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar filozófusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Eötvös-kollégisták Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Magyar emigránsok Svájcban