A japán idolegyüttes volt, mely a Gendzsi szerelmei regény főszereplőjéről, Hikaru Gendzsiről kapta a nevét. Az együttest a japán Johnny & Associates tehetségkutató ügynökség gondozta, 1987 és 1995 között.

Története A Johnny’s 2007-ben alapított Hey! Say! 7 ideiglenes együttese előtt a Hikaru Genji tartotta az Oricon heti kislemez-eladási listáját meghódító legfiatalabb férfi együttesének címét. 1988-ban a Hikaru Genji a második előadó lett az Oricon történelme során, amely egyszerre tudhatta magáénak a kislemezlista legfelső három fokát, illetve a harmadik, amely egyszerre a két legfelső pozícióját. 1988-ban a 30. Japan Record Awards zenei díjátadón elnyerték annak fődíját a Paradise ginga című számukkal, ezzel a második Johnny’s-előadó lett Kondó Maszahiko után, amely elnyerte a díjat, illetve az utolsó mielőtt a Johnny & Associates bevezette azt a szabályát miszerint visszautasítja a Japan Record Awards vagy a Japan Academy Awards díjátadók és ezekhez hasonló szervezetek jelöléseit.

1994-ben Ószava Mikio és Szató Hirojuki kilépett az együttesből, a megmaradt tagok pedig megalapították a Hikaru Genji Super 5 formációt, ami azonban a következő évben fel is oszlott. Az öt tag közül Morohosi Kazumi és Jamamoto Dzsunicsi kilépett a cégtől, csak Szató Acuhiro és Ucsiumi Kódzsi maradt a Johnny & Associates gondozásában, mivel Akaszaka Akirát 2007. október 28-án letartóztatták metamfetaminbirtoklás miatt, majd másnap kirúgták a cégtől.

Tagjai

Hikaru : vezér

Genji

Diszkográfia Kislemezek Star Light

Little Birthday Co Co Ro

Winning Run Growing Up Take Off

Meet Me

Boys in August

Try to Remember

Albumok

Hi! Hey! Say! Hello... I Love You

Cool Summer

333 Thank You

Victory Best Friends

Dream Passport Speedy Age Welcome

Heart’n Hearts Forever Yours Super Best Try to Remember See You Again

Hikaru Genji Super 5-diszkográfia Kislemezek Melody Five

Bye-Bye

Album Someone Special

Díjak és elismerések Japan Record Awards ÉvJelölt dal/albumDíjEredmény 1988 Paradise ginga Japan Record Award

Japan Gold Disc Awards A Hikaru Genji tizenöt díjat nyert a Japán Hanglemezgyártók Szövetségének évi rendszerességű Japan Gold Disc Award díjátadóján.

ÉvJelölt dal/albumDíjEredmény 1988 Hikaru Genji Új előadó 5 legjobb új előadó Glass no dzsúdai Kislemez-díj Starlight Hikaru Genji Album-díj 1989 Hikaru Genji 5 legjobb előadó Paradise ginga Fődíj (kislemezek) 5 legjobb kislemez Diamond Hurricane Curugi no mai Hi! Album-díj 1990 Taijó ga ippai 5 legjobb kislemez 1991 Furikaette Tomorrow Album-díj 1992 333 Thank You 1993 Best Friends

Jegyzetek

Kategória:1987-ben alakult együttesek Kategória:1995-ben feloszlott együttesek Kategória:Japán idolegyüttesek