A Role zenekar egy 1987-ben alapított csíkszeredai magyar együttes, amely a magyar irodalom, valamint a székely és csángó népi költészet remekeire építkezik, magába foglalva az ősi erdélyi tradíciókat, hagyományos dallamokat és a progresszív rockzene elemeit.

Története A Role zenekar 1987-ben alakult, Csíkszeredában. Színes repertoárjukkal világszerte hűen képviselik a székely és magyar kultúrát. Az évek során több mint 60 zenész fordult már meg a zenekarban. Zenéltek Erdély-szerte majdnem mindenhol, Magyarországon, Svájcban, Ausztriában, Németországban, Svédországban, Belgiumban, Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában stb. Felléptek többek közt a budapesti Művészetek Palotájában, a Papp László Budapest Sportarénában, de néhány fő befogadására alkalmas templomocskákban, vagy zöld füvön, kék ég alatt is játszottak már.

Az évek folyamán 16 konceptműsor készült a kodályi elvekre épülő gyerekkoncerttől az Ady Endre, József Attila és más költők verseinek dalba öntéséig. Közülük többnek a bemutatója látható volt magyarországi és erdélyi televíziók képernyőjén. Ezek mellett 6 rockoperát is sikerült színre vinniük, amelyekből négyet a Duna Televízió is közvetített. A különféle produkciókba sikerült bevonni többek közt a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest, a Harom, a Köpice, az Ördögborda néptáncegyütteseket, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, a Márton Áron Gimnázium, a Nagy István Művészeti Líceum, a Székely Károly Szakközépiskola, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjait, és a csíksomlyói Árvácska együttest. Dolgoztak már együtt minden korosztállyal, ezernyi fiatallal és időssel, egyetemistákkal, középiskolás diákokkal, kisiskolásokkal, sőt egy napköziotthon kisgyerekeivel is. Eddig több mint kétszáz alkalommal működtek együtt Böjte Csaba ferences szerzetessel jó néhány közös turné keretén belül, ahol olyan impozáns templomokban is játszhattak, mint például a szegedi dóm, vagy a Szent István-bazilika. A Hangzó Helikon 2011-ben kiadta az Ady Endre verseire írt dalaikat, amit egy József Attila versfeldolgozásokból álló album követett.

2012-ben ünnepelték 25. évfordulójukat egy jubileumi megakoncerttel. A vonós- és fúvószenekarral, kórussal kiegészült Role együttessel felléptek volt tagok, barátok és olyan zenésztársak is, mint Varga Miklós vagy Horváth Kornél. A nagyszabású koncert során voltak olyan pillanatok, amikor egyszerre közel száz zenész előadásában szólalhattak meg a Role dalok.

2015 nyarán különleges körülmények között, a Nagy-Hagymás lábánál készítették el a Role rajongók által már nagyon várt Pille rockballada hang- és képfelvételét.

A zenekar híres a már hagyományossá vált pünkösdi jótékonysági koncertjeiről, amelyet rendszerint egy beteg kisgyerek vagy egy jó ügy számára ajánlanak fel. 2022 pünkösd szombatján tartották a 17. hagyományos pünkösdi Role koncertet. Szintén hagyományosnak számít a már több évben is megrendezett karácsonyi koncertjük.

Tagjai Bodor Emese – ének, billentyűs hangszerek Kozma Noémi – fuvola Nagy Edina – dobok, ütőhangszerek Nagy Ferenc – basszusgitár Nagy Tivadar – gitár, hegedű, ének Sántha Zsuzsánna – ének, billentyűs hangszerek

Diszkográfia

Videóklipek ÉvVideóKészítették 2011 Magyarnak lenni jó! Gulyás Tibor 2012 Ady Endre: Az ágyam hívogat Gulyás Tibor 2014 Ordas Sántha Dénes2020Krisztus Jézus született Sántha Dénes2022Pilinszky János: Mi mindig itt volt... Sharp Production

Díjak, elismerések 1993 – Ki mit tud? – második helyezés 2007 – Csíkszereda város Pro Urbe díja – „Tiszta művészetükért, amellyel városunk hírnevét öregbítik, a székely, csángó, magyar és egyetemes zenei és költészeti örökségünk következetes ápolásában kifejtett alkotó és értékmegőrző tevékenységükért.” 2010 – Magyar Televízió Örömzene vetélkedő – Nagydíj 2013 – Ex Libris díj 2013 – Transylvanian Music Awards „Az év élő koncertje” díj

Források https://web.archive.org/web/20160305034116/http://morfondir.ro/lap/hu/Irasok-Cikkek/A-nagy-multu-Role-zenekarrol-Csikszek--1666 http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/szabad-eg-alatt-rogzitette-a-role-a-pille-rockballadat http://www.szekelyhon.ro/magazin/korbeoleli-eletet-a-role http://szegedma.hu/hir/szeged/2010/12/erdely-hangja-toltotte-be-a-domot-video.html http://www.szekelyhon.ro/magazin/negyedevszazadot-osszegzett-a-role https://liget.ro/studio/utazas-koncert-elmenyek-turnezik-a-role-zenekar https://liget.ro/studio/hivatasuk-a-lelkekben-megtartani-a-dalt https://romkat.ro/2021/01/09/az-ovodas-zsuzsika-jol-kitalalta-ezt-nekem/ https://www.mixcloud.com/gnthrotto/zeneszereda-c%C3%ADmmel-indult-koncertsorozat-a-m%C5%B1v%C3%A9szetek-h%C3%A1z%C3%A1ban/ https://hargitanepe.ro/a-zene-sosem-hagyott-beken/ https://maszol.ro/kultura/Mint-a-ko-amikor-vizbe-esik-a-vers-szerelmeseit-kerdeztuk-a-magyar-kolteszet-napjan https://hargitanepe.ro/nagyszinpad/ https://szekelyhon.ro/aktualis/karacsonyvaro-dalok-csendultek-fel-a-role-eloadasaban https://maszol.ro/kultura/Uj-dallal-es-videoklippel-emlekezik-a-szaz-eve-szuletett-Pilinszky-Janosra-a-Role-zenekar https://liget.ro/studio/meresz-vershez-meresz-klip-n-pilinszky-szuletesnapjara-irt-dalt-a-role https://maszol.ro/eletmod/Koltoket-tesznek-halhatatlanna-verseket-feledhetetlenne-35-eve-szolgal-kozonsegenek-ertekkel-a-csikszeredai-Role-zenekar https://hargitanepe.ro/a-no-akinek-a-dobok-mogott-a-helye/ https://transtelex.ro/kultura/2022/05/07/erdelyi-rock-and-roll-az-elmult-50-ev-zenei-csemegei-egy-kotetben https://liget.ro/eletmod/amikor-a-zenesz-pesztot-keszit-avagy-mi-mindenre-jo-a-medvenhagyma https://www.bukarestiradio.ro/2021/12/14/mozaik-2021-december-14-e/

További információk A Role együttes a Facebookon A Role együttes a YouTube-on A Role együttes az Instagramon

Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:1987-ben alakult együttesek Kategória:Csíkszereda magyar kulturális élete Kategória:Romániai magyar könnyűzenei együttesek