Altenburg település Németországban, azon belül Türingiában.

Fekvése Lipcsétől délre, Chemnitztől északnyugatra fekvő település.

Nevének eredete Nevét Altenburg nevű régi váráról kapta.

Története A település helyén levő dombon a korai századokban szláv erődítmény állt, északi végében Podfeodici (Pauritz) településsel. 850-900 között már az előretörő német törzsek kezébe került, akik Altenburgnak (Öreg vár) nevezték el és erős védőbástyájukká tették. Az ezredforduló idején a várat megnagyobbították, királyi rezidencia lett, majd 1100 után a von Altenburg család hűbére lett. A legrégebbi városmag tőle nyugatra jött létre. A település közlekedési szempontból is igen kedvező helyen feküdt, több út kereszteződésében, ami az itt kialakuló vásári település szempontjából igen kedvező volt. Altenburgot fallal vették körül, ezáltal erős határerődítménnyé vált. Később Pauritzot is hozzácsatolták és 1205-ben városjogot kapott.

A 13. században Altenburg Pleisse tartomány központja volt, majd 1328-ban ennek szétesése után hosszú időre a Wettiniek kezére került.

1455-ben innen rabolta el Kunz von Kaufungen lovag, várkapitány Jámbor Frigyes választófejedelem két gyermekét, amiért az életével fizetett. Altenbergnek egyébként a választófejedelmek korában nem volt jelentősége.

1603-tól 1627-ig átmenetileg önálló hercegség volt, majd 1826-tól Sachen-Altenburg (szász-Altenburg) hercegség fővárosa lett. Az 1800-as években gazdasága fellendült a környéken folytatott szénbányászat hatására. Ipara is igen jelentőssé vált.

Nevezetességek 260px|bélyegkép|jobbra|A színház 260px|bélyegkép|jobbra|A kastély

A színház A játékkártya-múzeum a kastélyban A Lindenau-múzeum A tanácsház templomok A szigeti állatkert

Galéria

Városrészek

Altenburg Óváros (Altstadt) Drescha Kauerndorf Lerchenberg Nord Poschwitz Rasephas Südost Vorstädte Zschernitzsch Steinwitz Ehrenberg Ehrenberg Greipzig Lehnitzsch Mockzig és Prisselberg Modelwitz Paditz Stünzhain Zschaiga Zschechwitz Kosma Altendorf Kosma Kürbitz Zetzscha Knau Oberzetzscha Rautenberg Unterzetzscha

Népesség A település népességének változása:

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek Türingia települései

Források NDK (Panoráma, 1981)

Kategória:Türingia települései Kategória:Bottal létrehozott német település cikkek