Ágoston Antal (? – 1817. május 11.) plébános, nyelvész.
Élete 1797-tól Éradonyban,Katolikus Lexikon: Éradony 1803-tól 1817-ig Érmindszenten Magyar Katolikus Lexikon: Érmindszent volt katolikus plébános. Foglalkozott nyelvészettel is. Úgy vélte, hogy ha egy ige és egy névszó hangzásában megegyezik vagy hasonló, akkor értelemben is meg kell egyezniük, keletkezésük egymásból vezethető le, de az ezt illusztráló példáit (fél, nyúl, nő) Halász Ignác A magyar szófejtés és történeti fejlődése című munkájában képtelenségnek titulálja, tévesnek ítélt szószármaztatásait Barna Ferdinánd még 1877-ben is példaként hozza fel.Barna Ferdinánd Egy szavazat a nyelvújítás ügyében. (1877) MTA Értekezések VII. kötet I. száma Miller Jakab Ferdinánd, az 1804. április 17-én a Magyar Kurírban meghirdetett Kultsár-Prónay-féle nyelvészeti pályatétel egyik résztvevője, utal Ágoston Antal különféle nyelvrokonságot (héber, finn, északi, keleti nyelvek...) vizsgáló tevékenységére.Irodalomtörténeti Közlemények 2007. CXI. évfolyam 1-3. szám 1805-ben a nyelvújítás során a hangász szót alkotta a zenészekre, muzsikusokra, és ennek a szóalkotásnak kapcsán három helyen fordul elő Kazinczy Ferenc levelezésében.Vidor Dezső: Hang iskolájaKazinczy Ferenc 1894-ben kiadott levelezésében három helyen említik (433. 486. 566.) Az 1805-ben megjelent munkájában (Magyar oskola... 1805.) a sémi nyelvrokonság eszméjének ad hangot.Hegedűs József: Rendhagyó magyar nyelvhasonlítás-történet. Magyar nyelv. XCIV. ÉVF. 1998. december. 4. SZÁM. 385. oldal
Munkája Magyar oskola, melynek tárgya a magyar nyelvnek anyai természete és a magyar szóknak belső értelmek. I. rész: az eredeti és más anyanyelveknek főtulajdonságai és a magyar szók belső értelmek vizsgálásának a mostani magyar szólás szerint való szerei. (Nagyvárad. 1805.)
Jegyzetek
Források
Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája Petőfi Irodalmi Múzeum
További információk Ágoston Antal Magyar oskola c. könyve e-könyv formátumban és a books.google.hu lapon megtekinthetően Danielik József: Magyar írók. Életrajz-gyűjtemény. Második, az elsőt kiegészítő kötet. Pest, Szent István Társulat, 1858. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:A 18. században született személyek Kategória:1817-ben elhunyt személyek